Dtum
Login with Facebookk
1918 | Április

Séta a színházak körül

A Magyar-Szinház ebben a szezonjában második nagy sikeréhez jutott. Száznál több estén adták Bródy Sándor "Szeretőjét", most pedig Biró Lajos "Hotel Imperiál" czímű darabja indult neki a diadalmas sikernek, hogy elérje a századik előadást.... prózai darabnál hatalmas határállomást jelent a száz előadás. A nagy sikerben a szerzővel osztozik a főszereplő, Fedák Sári, aki olyan alakítást nyujt, ami drámai művésznőink eddigi produkczióit is felülmulja. A drámában játszó nagy operettdivát a közönség szeretetének és hódolatának ezernyi jelével halmozta el.

 

A Vigszinház legutóbbi ujdonságával alapos sikerre tett szert. Az Őszi vihar a maga szépségeivel és szereplőinek, de különösen Varsányi Irén alakításával váltotta ki a közönség osztatlan tetszését. A siker hire már eljutott az ország határain tulon is és a szerző, Jób Dániel már megkapta az első ajánlatot darabjának német szinpadon való előadására. Az ajánlattevő Jarno József, a bécsi Josefstadter Theater igazgatója, aki azzal erősítette meg ajánlatát, hogy a főszereplőt is megnevezte. Leopoldine Konstantin fogja az Őszi vihar fő női alakját adni. A művésznő már több magyar darabot vitt sikerre. Lengyel Menyhért A tánczosnő czimű darabja és Herczg Ferencz Kék róka czímű darabja nagy bécsi sikerét nem kis mértékben a művésznő alakításának köszönheti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98