Dtum
Login with Facebookk
1918 | Július

Séta a szinházak körül

Végérvényesen itt van már a nyár és ezzel vége a szezonnak; a szinházi szépségek boldogan őrzik drága, féltett kincsüket, a fürdőhelyek szállodai körleveleit. Már alig lesik a pillanatot, amikor bucsút mondhatnak a fővárosnak és mehetnek a Balaton Hűs hullámai közé, a Tátra fenyvesek boritotta bérczel, vagy az erdélyi fürdők helyére. Az Operaház elöljárt a jó példával és már bevégezte az évadot, a Belvárosi Szinház is már utolsó előadásait tartja, a Nemzeti Szinháznak is megvannak számlálva a napjai és már csak a hónap végéig játszik. A magánszinházak azonban még a nagy meleg ellenére sem engednek és most hozakodnak elő ujabb bemutatókkal. Az életük azonban már csak tiszavirág élet lesz.


Ujságirói és szinészi körökben most egy érdekes esetről beszélnek. Egy nagynevű primadonna és egy sokat szerepelő úr – azon a czimen szerepel sokat, hogy a neve naponként megjelenik egy lap fején – hősei a történetnek. Az úr és a hölgy egy romantikus estét akartak eltölteni, kis budai korcsmába menni, fiatal libát enni, vörös bort inni és a zöld leanderek lombjai alatt elmélázni fiatalságról, szerelemről.
A hölgy és az úr autón indultak el és egy kis korcsma előtt állottak meg.
- Itt ugyancsak nem lesz senki.
Vidáman mentek be, a hölgy boldogan, mint egy első kiruccanására induló masamódleány, az úr egy gimnazista naiságával lépdegélt be. Alig értek be az udvarban rögtönzött kertbe, a vér hült meg ereikben. Minden asztalnál ujságirótársaságok ültek a kis vendéglőben, ahol egy ismerősre se véltek találni, csak ismerősökre bukkantak. Az ujságirók egyáltalán nem érezték feszélyezve magukat, sőt nagyszerüen mulattak az eseten. Annál boldogtalanabbá formálódott a hirök; a történet hőseinek mulatsága.

Az idei szezonban már nem lesz bemutató, már csak egy. A Vigszinházban mutatják be a Három a kislány folytatását, amely czimü a Médi nevet viseli. A czímben szereplő Médi az előző darab Médijének leánya. A régi alakokból csak Tschöri szerepel, az idősebb Médi, Schober báró és Novotny rendőrbiztos, aki most már Bécs rendőrfőnöke. A darabba Schubert legszebb dalait illesztették be, ugy, hogy ezt a bemutatót érdemes lesz megvárni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Genfben vasárnap Magyarország javára változott a helyzet Genfben vasárnap Magyarország javára változott a helyzet
Vasárnap a Népszövetség ülésein résztvevő diplomaták és ujságirók...
Egy új izotop elem -  héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja Egy új izotop elem - héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja
Rutherford a Közlönyünkben is nemrég ismertetett 1 nitrogénbontó...
A kardvívás olimpiai bajnokságát Terstyánszky Ödön nyerte A kardvívás olimpiai bajnokságát Terstyánszky Ödön nyerte
A magyar kard a IX. olimpiádon sem bizonyult méltatlannak régi...
Színház Színház
A színházi évadnak hát megint vége van. Nem tagadjuk, lassan múlt és...
Színes hírek Színes hírek
A lúd-patkóknál még különösebbek az oroszországi pusztákon legelő...
Női klubok Londonban Női klubok Londonban
Londonban igen sok a női klub; több mint a szintén igen nagy számú...
Grenobleben merénylőket tettek ártatlanná Grenobleben merénylőket tettek ártatlanná
(Német Távirati Iroda.) Grenobleben a milícia nyolc tagja...
Hólyagos himlő a Rivierán
A hólyagos himlő, a mely Londonban már hosszabb idő óta uralkodik,...
A Dunaparti uj villamosvasút A Dunaparti uj villamosvasút
Az a nagy közuti vasúti hálózat, mely Budapest köztereit és utczáit...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98