Dtum
Login with Facebookk
1918 | Június

Kényszerházasság

Törvény készül Amerikában

Különös hir szárnyal át az Oceánon. Mint egészen komoly eshetőségről beszélnek a kényszerházasság behozataláról. A határtalan lehetőségek országában szinte természetesnek találjuk ezt. Sőt az ügy már eléggé előrehaladott állapotban van.


Az amerikai kormány ugyanis egy bizottságot küldött ki, melynek feladata a kérdéshez szükséges adatok beszerzése. E statisztikai adatokat szolgáltatják majd át a törvénytervezőnek.


Egy kevésbé szomoru s a vidámság iránt inkább fogékony korban bizonyára azt gondolnák sokan, hogy egy farsangi tréfáról van szó, vagy egy utópisztikus állam berendezkedéséről, amely tanulságosan mutatja meg, meddig lehet vinni az emberi szabadság korlátozását. A jelenlegi idők azonban nem alkalmasak a tréfálkodásra s igy el kell hinnünk és bele kell törődnünk, hogy a „kényszerházasság” gondolata sokkal komolyabban kisért, mint az első pillanatban hinnők.


Ha az állam előirhatja, hogyan öltözzem, hogyan táplálkozzam, ha a bölcsöt és a sirt pontosan körülirhatja, miért ne szabályozhatna a közbeeső állomásokat is, például a házasságkötéseket is. Miért lenne éppen az oltár kivétel? Nagyapáink és nagyanyáink morálját miért respektálná az állam, midőn a fiak egyéni szabadságát se, veszi tekintetbe.

 

Elődeink, ha ujra megjelennének a földön, ugy sem tudnának hová lenni a csodálkozástól és bámulattól. Az már nem is ejtené őket nagyobb ámulatba, ha arról győződnének meg, hogy az állam megvonja unokáiktól a jogot, hogy nőtlenek maradhassanak. Az amerikai bizottság határozatait különösen a nők szavazati joga befolyásolja. Ha a nő egy férfit, kire választása esik, a képviselőházba küldhet, miért ne lenne joga ezt vagy azt a férfit gyermekei atyjává választani?

 

A hiányos hirekből még nem látjuk tisztán, hogy az életfogytiglan házasságra elitélt nőtlen férfi minden tiszteletreméltó ajánlatot el kell hogy fogadjon, vagy pedig jogában áll több ajánlat közül választani.

 

Vegyük az enyhébb esetet, hogy szabad választásban áll, melyik papucs alá akar kerülni, az agglegényi hajlamokkal biró férfiakon akkor sincs segítve- azok a férfiak, kik anyagi viszonyaik folytán magasabb jövedelemre nem áhitoznak, vagy akik helyzetük javulását nem óhajtják, még sem lesznek biztonságban, mert ha a nő oly anyaglakkal rendelkezik, hogy háztartását saját erejéből elláthatja, akkor elsősorban nem lesz jogában a férfinak a házassági ajánlatot visszautasitani.

 

Csak egy orvosság lesz a jegygyűrű ellen, és pedig, ha valaki három árvát, vagy három nyomorékot a háboru végéig házában tart. Hogy az amerikai házassági probléma milyen megoldást nyer, azzal nem sokat törődünk, csupán annyit jegyzünk meg, hogy helyesebb lenne talán elsősorban a hadiárvák ellátásáról gondosodni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98