Dtum
Login with Facebookk
1918 | Május

MTK – FTC 5:0 (3:0)

Hungária-uti pálya. 15.000 néző. Bíró: Zsigmondy János.
Minden várakozást felülmuló megsemmisítő fölénnyel rekorderedménnyel győzött az MTK a megerősített FTC ellen. Meglepő volt a kék-fehér csapat nagy gólképessége, meglepő, egyben azonban örvendetesen, meglepő volt az a lebilincselő szinte szemkápráztató szépségű iskolajáték, amelyben az MTK a nagyszámu publikumot részesítette.

A Kövessel és Tóthtal megerősített FTC csapatot klasszis differenciát jelentő technikai felsőbbséggel öt góllal legyőzni oly teljesítmény, amely az MTK történetének legszebb lapjaira kívánkozik. Az FTC különben egy pillanatig sem tudott veszélyes lenni s a második félidőben – Kövest kivéve – teljesen megadta magát sorsának. Ha az MTK csatárok ekkor még a góllövésre és nem a szép játékra fektették volna a fősulyt, egész gólözönt zudíthattak volna az FTC kapujába.

Knappnak alig akadt dolga, mert az előtte játszó Feldmann – Orth hátvédpár könnyen szerelte le a fedezeteken tul jutott FTC csatárokat ugy, hogy ezeknek még csak nem is volt egyetlen gólhelyzetük sem az egész mérkőzés folyamán. Feldmann hétről-hétre javulva hibátlanul, közmegelégedésre töltötte be tisztét, míg Orth rendkívüli klasszisa a szokatlan balback helyén is nagyszerűen érvényesült.

A fedezetsorban Vágó ésszerű helyezkedése hibátlan labdaadogatása és fáradhatatlan agilitása magaslott ki, bár Kertész II. javuló formájából is örömmel emlékezünk meg. Nyul a centerhalf posztján különösen a mérkőzés vége felé teljesen kielégített. A csatársor tagjairól szólva nehéz helyzete van a kritikának, mert nem tudja mit dicsérjen inkább Braun és Szabó gyors lefutásait és pontos beadását vagy a Konrád II. – Schaffer – Schlosser trió ördöngős technikai készültségen alapuló lapos passzjátékát, s jól irányított lövéseit.

Ha a játékosokat személy szerint akarnánk dicsérni, akkor Konrád II. első félidőben produkált nagyszerű trükkökkel tarkított önzetlen játékát, mértani pontossággal irányított passzait, míg a második félidőben Schaffer lendületes áttöréseit kellene különös dicsérőjelzőkkel illetni.

Az FTC csapatának gyenge játéka meglepetés volt mindnyájunk számára, mert a Kövessel és az utolsó pillanatban Tóthtal (Potyával) megerősített FTC csapattól komolyabb ellenállást vártunk. Szamosinak a kapott gólok közül kettőt feltétlenül védenie kellett volna.

A közvetlen védelem legjobb embere a reprezentatív Köves volt, a ki nevéhez méltó kiváló játékot produkált, (különösen hatalmas rugásai arattak tetszést), de a nagy technikai felsőbbséggel játszó MTK csatársorral szemben egyedül ő is tehetetlen volt,. Wienernek csak a rugó technikája jó, helyezkedése kriminálisan rossz.

A fedezetsor teljesen csődöt mondott Medgyessy az MTK belső csatárainak nagy technikájával szemben tehetetlen volt. Ki, mint jobbhalf lassunak bizonyult Szabó ellen, különben is bizonytalan volt a neki szokatlan poszton. Virág meglehetősen szürkén mozgott. A zöld-fehérek csatársorának nem volt egyetlen feljegyzésre méltó akciója. Nem használt semmit Potya és „Bodor” beállítása sem, s meglepően gyengén dolgozott Nemes is.

Az MTK játszik az első félidőben nappal szemben ennek ellenére is kapujához szegezi az FTC-t. Az első gólt a 13. percben Schlosszer lövi oly módon, hogy a két hátvéd között kitör és a jobbösszekötő helyéről ballábbal a kifutó Szamosi mellett a hálóba emeli a labdát. A 16. percben Schlosszer passzából Schaffer éles lapos lövéssel a második gólhoz juttatja az MTK-t. A 24. percben Schaffer szép hosszu lövéséből harmadszor akad meg a labda az FTC hálójában.

A második félidőben már az első percben eredménnyel jár az MTK támadása, amennyiben Braun a Schlosszer által kiadott labdával lefut a mintegy félméternyire off-siden álló Konrád II-höz passzol, aki az FTC védelemtől bekísérve, közvetlen közelről gólt lő. A 18. percben Szabó pörgő labdája Szamosi kezéből jut a hálóba. A félidő hátralevő részében az MTK nagy fölénnyel játszik, de nem igen törekszik további eredmény elérésére.

Zsigmondi a körülményekhez képest jól vezette a mérkőzést. Voltak ugyan kisebb hibái, különösen a második félidőben, amikor néha indokolatlanul tul szigoruan ítélte meg a belemenéseket, de ezért dicséretére szolgáljon hogy a puskaporos hangulatban nem vesztette el nyugodtságát és hidegvérét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vágó Antal Tauszig Imre (Taussig) Kertész II Knapp Miksa Tóth (Potya) István
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98