Dtum
Login with Facebookk
1918 | Október

A hónap rövidhíreiből

A mezőgazdasági munkáshiány

Több vármegye közigazgatási bizottsági ülésén tárgyalták az egyre nagyobb méreteket öltő mezőgazdasági munkáshiányt. Ennek következtében attól lehet tartani, hogy a kukorica-, burgonya- és cukorrépatermést sok helyen nem lehet betakaritani. A munkáshiány orvoslása végett a vármegyék felirnak a honvédelmi és a közélelmezési miniszterekhez.


A pénzügyminiszter földgáz-ankétot hiv egybe

A Magyar Földgáz rt. és Kolozsvár városa között
a földgáz-szerződésre nézve legutóbb megegyezés történt. Ebben az ügyben most a földgáz-társaság ülést tartott, amelyen azt az álláspontot foglalta el, hogy a harctéren és a német politikában beállott változásokra, továbbá Németország legfőbb bányavidékének, Elzász-Lotaringiának várható uj sorsára való tekintettel a kolozsvári szerződés ügyét legalább egy hónapra vegyék le a napirendről. 

Ezzel szemben Papp József dr. kolozsvári főispán, aki az ülésen jelen volt, kijelentette, hogyha a Földgáz rt. igazgatósága a tárgyalásokat most megszakitja, kérni fogja a város a pénzügyminisztertől a Deutsche Bankkal kötött szerződésben biztositott jogának érvényesitését. Erre az igazgatóság hajlandónak mutatkozott a földgáz-szerződés tervezetének elfogadására, de nem akart belemenni az üzembehelyezés határidejének fixirozásába.

Papp főispán azonban abba sem volt hajlandó belenyugodni, hogy a terminus kérdését elodázzák s ezért az a megállapodás jött létre, hogy a pénzügyminiszter legközelebb tanácskozásra hivja össze Kolozsvár és Marosvásárhely megbizottait, valamint a Deutsche Bank képviselőit és ezek részvételével megállapodás létesül a földgázbevezetés időpontjára nézve. 


A bankjegyforgalom növelése Franciaországban

A Banque de France felhatalmazást nyert arra, hogy a bankjegyforgalmat 30 milliárd frankról 33 milliárdra emelhesse maximálisan. 

A vasbizottság és a vasmüvek kényszertársulása

Közöltük, hogy a kereskedelmi miniszterium elkészitette a vas- és acélgyárak kényszertársitására vonatkozó rendelettervezetét, amelyet most az érdekeltségeknek is megküldött. A tervezet szerint a szövetségnek tagjai lesznek a vasmüvek, a nagy olvasztóüzemek, a vasötvözeteket, továbbá az acélmüveket és a hengermüveket is beleértve, az acélöntők és általában a különleges acélgyárak, végül a vas- és acélcsőgyárak. A szövetség átveszi a vasbizottság hatáskörének nagyobb részét és ő fogja tagjai között elosztani a hadsereg és a polgári szükségletek céljaira engedményezett vas- és acélanyagot. 


A Duna-kérdés megoldása Amerikával

Müncheni jelentés szerint Radoszlavov volt bolgár miniszterelnök kijelentette a Regensburger Anzeiger balkáni munkatársa előtt, hogy a Duna-kérdés ez idő szerint nagyon bonyolult, annyit azonban mondhat, hogy a Duna-kérdést Amerika segitségével fogják megoldani és Magyarország és Bajorország ne szalasszák el, hogy ily módon egy jó Duna-politikát inauguráljanak. (Sch.) 


Az 1919-iki árak

Hónapok óta hangoztatjuk e rovatban, hogy még a vetési munka megindulása előtt meg kell állapitani az 1919-iki gabona minimális árhatárát. Végre ma – a tizenkettedik órában, – kompetens helyről a következőket irják: Hogy a gazdák a főbb mezőgazdasági terményekért a jövő évben remélhető árakról már most tájékoztatást nyerjenek és ilyképpen a termelő már a gazdasági munkaprogramm megállapitásánál tudja, hogy a jövedelmezőség szempontjából milyen árakkal számolhat. Gróf Serényi Béla földmivelésügyi miniszter értesitette a törvényhatóságokat, hogy a főbb mezőgazdasági termények és pedig: a buza, rozs, kétszeres, árpa, zab és tengeri ára a jövő évben sem lesz alacsonyabb az 1918. évi termésre megállapitott áraknál. 


Burgonya-prémium

A közélelmezési miniszter a napokban közzétett rendeletével 5 koronás ártöbbletet engedélyez a folyó év november hó l-ig önként felajánlott burgonyafeleslegek után. 


Készül a kisipari hitelt szabályozó rendelet

A kisipari hitellel kapcsolatos technikai munkálatokkal a Pénzintézeti Központ már elkészült és most a rendelet megjelenését várjak. A kereskedelemügyi minisztérium ipari osztálya a rendelet főbb irányelveit már megállapitotta, azokat a minisztertanács elfogadta és a rendelettervezeten jelenleg az Országos Iparegyesület dolgozik. A rendelettervezet szerint a háboruból hazatérő kiskereskedők és kisiparosok hitelszükségletének kielégitésére 80-100 millió koronát adnak. A szóbanlevő rendelet 4-5 héten belül megjelenik.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98