Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Ady Endre - A műhelyben


- Rövid színkép -

Személyek:
A szerkesztő
A barát
A tűzoltó
A csizmás ember
A kövér asszony
A szedő gyerek
Az első alak
és a többi alak.

(Színhely egy vidéki lap szerkesztősége)

(Magyar vidéki lap szerkesztősége. Elég szegényes szoba. Falakhoz állított négy-öt asztal. Felragasztott térképek, hirdetések, nyomdaszellemességek s hitvány képek a falakon és a telefon. Hátul egyetlen ajtó. Az ajtóval szemben, a színpad elején, a szerkesztő asztala. Alkonyat. Az asztalokon egymástól elütő petróleumlámpák. Egy asztal mellett senki sem ül. A szerkesztő előtt halom lap és papír. Ő maga idegesen hány-vet. A többi asztaloknál: ablakok.)

A szerkesztő: (Lapokat forgat. Egy lapdarabban mintha olvasna valamit. A lapot leteszi. Csendesen beszél, de úgy, hogy a tüntető módon szorgoskodó alakok hallják.) Győrben még mindig írnak verseket. Becsületes, naiv fiúk másutt is vannak még. (Hangosabban. Direkt hangnyomással az egyik asztal felé.) Vigasztalódjék, kedves Nádasi!

Az első alak: (Fiatal ember. Jámbor és szürke, de nagyhajú.) Nem írtam verset már régóta, szerkesztő úr. (Komikus szomorúsággal.) Azt hiszem, nem is írok többet...

A szerkesztő: No, no! A vasárnapi számba talán mégis csak szánt egyet. Ne gyógyuljon, fiam, olyan hamar. Verset nem írni...

A második alak: Szerkesztő úr, mit csináljak a kancsal Wichterrel? Muszáj legalább tíz sort írni a beszédjéről. A múltkor is nagyon lármázott.

A szerkesztő: dicsérje jól meg. Féléves előfizető.

A harmadik alak: Tegnap hirdetést is küldött.

(Cseng a telefon, Az első alak rohan)

Az első alak: Halló, halló!... Ki beszél?... Igen, a szerkesztőség... Nádasi... Igen. Bájos és nagyműveltségű. (Erősebb hangon.) Bájos és nagyműveltségű... Okvetlenül. A holnapi számban... Igen... Alázatos szolgája! (A szerkesztőhöz.) A szeplős Kovács Elzát eljegyezték...

A negyedik alak: (Sietve ír. Közben.) Nem lesz jelen szegény a tizenhatodik jogászbálon...

A szerkesztő: Csend! Mi van a rokkantak nagy gyűlésével, Nádasi? Meg kell szerezni okvetlenül. Hátul üres a lap. Semmi rovat. Különben is sehogy sem vagyunk. (Monotonul recitál.) Vezércikk: Mi lesz az önálló vámterülettel. A Hosszú Olga hülye tárcája... A feminizmus kinövései. Megölték két krajcárért. (Idegesen.) Hírekkel sehogy sem vagyunk! Személyi híreket kérek, okvetlenül! (Tovább recitál az előbbi hangon.) A polgármester újabb sikere. A közvilágítás ügye. Az adóprés működik. (Ismét idegesen. Ez hülyeség! (Tovább olvas.) Kinevezés. A rendőrség és polgárság. Újra katonai brutalitás... (Dühösen) Nincs a lapban semmi, de semmi. Ha lemaradunk, baj lesz ám, gyerekek!...

(Lépések. Az ajtóban a szerkesztő barátja. Kopog. Belép.)

A szerkesztő: Szervusz! Te itt és most? Ez igazán kedves meglepetés.

A barát: Talán zavarlak benneteket, fiam? Nem volt időm máskor. Ne félj, nem maradok sokáig!

A szerkesztő: Dehogy is zavarsz! Az urak dolgozhatnak tovább. A lap jóformán készen van. Az én idegeimnek nagy a szerencséjük. Ideges, kellemetlen, beteg voltam egész nap. Vágytam veled találkozni, édes!...

A barát: Én is...

A szerkesztő: Tudod, megvan ám ehhez a találkozáshoz a hangulatom. Legalább most már megvan. Az édesanyámtól kaptam levelet. Csak egy röpke fél esztendeje, hogy nem írtam szegénynek. Azt is kérdi szegény, hogy veled jóbarátságban élek-e még mindig? No meg, hogy ki szoktam-e aludni magam mostanában?...


A barát: Szegény anyák!

A szerkesztő: Ne szentimentáliskodjál!... Más okom is volt a találkozásra vágyni. Szörnyen ossziáni volt ez a napom újra. Édes öregem, fogytán van a filozófiám...

Az ötödik alak: (Berohan. Nem köszön. A szerkesztő előtt megáll. Dicsekedve ordít.) A szocialisták ülésén nagy botrány. Hosszú riportcikk. Az eleje cicerói is lehet!...

A szerkesztő: Üljön le kérem szépen és írjon. Csendben dolgozzanak uraim!... (Széket helyez a maga széke mellé. Leülnek mindketten.)

A barát: Ismét azok az idegek! Ismét a régi csődbemondás. Rosszkor jöttem megint. De mikor jöjjek?

A szerkesztő: Ne bánts te is! Csak éppen te ne bánts, aki hozzám férkőzhetsz! Nem szeretem, ha a lelkemhez érnek. Neked szabad. De legalább tedd kímélettel!...

A barát: (Sok másodpercig néz szomorúan reá, s azután kissé rekedten beszél.) Lásd, én megszabadítottam a lelkem az érzékenység nyavalyájától. Nekem már a filozófiám is új. Kedvet kaptam dolgozni. Az élet szép, az élet szent igazság. Vagy beteg, vagy hazug, aki élni nem akar...

A szerkesztő: (Egy halom újságra fekteti fél kezét. Szemébe néz a barátjának. Azután elfordítja szemét s citál szomorúan két verssort, saját régi versének két sorát.

�A világ az izmos butáké,
Kik hangulatban, hitben élnek..."

A barát: (Folytatja: ugyanazon hangon, de kissé gúnyosan.)

"A magunkfajta nyomorékok
Csak vizsgálódnak és henyélnek..."

(Újra szemébe néz a szerkesztőnek, s emelkedettebben folytatja.)

Együtt beszéltük meg. Te talán már el is feledtetd. Darabot írtam, Színdarabot. Együtt sütöttük ki, hogy színpadra csak az üresség vágyik. De együtt határoztuk el azt is, hogy megkísértjük lelket fújni az ürességbe. Én megcsináltam!

Szerkesztő: Írtál? A színpadra írtál?

A barát: Igen. Lányokról írtam pláne. Lányokról, akik a mi teóriánk szerint csak öntudatlan, jövendő eszközei az életnek!... Lányokról írtam. Lányokról. Hiszen előre mondtam neked?

A szerkesztő: Én nem hittem (Küszködve) Én...

A barát: És a te témád? Hiszen annyi volt. Hiszen te is akartál... Együtt akartunk... Olyan beteg vagy már vagy olyan cinikus?...

A szerkesztő: (Föláll. A barát is fölemelkedik székéről.) Nem! Nem. Talán. Az én lelkem még - néha úgy hiszem - a régi. Lásd, tegnap is rajtakaptam magam, hogy verset írok. Még mindig verset...

(Hanyagul szaval.)

Ez még a régi barna éjjel,
Meredten fekszik lomha szárnya,
Nincs kóbor lelke, nincsen árnya...
Ez még a régi barna éjjel...
Csak az én fáradt lelkem tépi
Sötét, nehéz, bús fátyolát.
Hejh, régi útja már ez néki,
Űzi tovább az éjszakába
Egy elromlott, zakatoló szív...
Űzi tovább...

A barát: Így, így! Készség a versre életet jelent. A vers olyan, mit a szerelmes csók. Aki kileheli, akar valamit. Életet...

A szerkesztő: Akar... Hiszen ez az én fátumom! Akarok. Eszembe jut sok minden. Most már emlékszem a te témádra is. Óh boldog ember, ki Bébel meg tud nyugtatni. Óh boldog ember, kinek elég hinned, hogy rossz a mai lány, de rossz lány lánya már jó lesz. Óh boldog ember, kinek ilyen egész hite van!...

A barát: (Egy kis hallgatás után. Szomorúan.) Az én hitem: hit. Hitetni akar. Lehet hazug hit, de szent. Nem dogma, csak az én hitem. Van hívőbb ember is, mint én. Emlékezel talán? Hárman készültünk a nagy katedrára. Hárman akartuk, együtt akartuk a nagy próbát megtenni. A harmadik a leghívőbb közöttünk. Ő abban hisz, amiben én még most sem hiszek. Ő hisz abban, hogy a földi juszticia is megkorrigálhatja magát. Hogy igazságot a napi élet is tud adni. Ennyi nagyságos hit mellett csak neked nem volna semmi hited?

A szerkesztő: Hit?... Mit akartok, szegény becsületes fiúk? Hát kíváncsi-e valaki a ti mondanivalótokra? Hit... Nem meritek megírni azt sem jóformán, amit gondoltok. No és megírtátok!... A cifra ház cifra népe összezsongva várja a nagy pikantériát. A fiatal forradalmárok, a helyi szerzők darabját. Te pedig elibük viszed Margitot és a többit.

 

Francia mestereid példájára vérző húsdarabot dobsz az ezerfejű falánknak, holott az részben kaviárra, részben vegyes gyümölcsre éhes. Ha megismerik Margitot és vidékét: ez lesz a legnagyobb bajod. Akkor igazat írtál, s ezért a merészségért nagyon meglakolsz. De nemcsak te. A másik is. Ő még jobban, ha ő neki csakugyan még nagyobb a hite. Az emberek türelmesek.

 

Te jól tudod. Azt prédikálhatod nyugodtan, hogy társadalmunk csupa fekély, de agyonvernek, ha példát keresel. A társadalmat még csak döngetheted. De akkor is készülj el, hogy a miniszteri tanácsosok egyetemlegesen, az ügyészi kar, mint olyan, szóval mind azok, kiket véletlen szükségből rántottál elő, hogy prédikáltass általuk, le fognak nyilatkozni. Zárt és nyílt térben. (Egyik asztal felé.)

 

Nem magához szóltam, Nádasi. Azt a nyílttéri dolgot nem adtam le. Különben se figyeljen ide. Ezeket a dolgokat én sem tudtam még akkor, mikor minden vasárnapi számra készen volt egy versem. (Tovább a baráthoz.) Így van ez fiam... Hit... Hit... Egyet hiszek. Az embert döcögteti a világ, míg el nem kopik. Néha nagyot zökken, néha kicsit. Minden vágyam és könyörgésem, hogy ne kellessen nagyokat zökkennem. Fáj a fejem... Beteg vagyok...

A barát (csöndben s szomorúan nézi.) Hát ez lett a sok fiatalságból? A sok vágyból? A sok akaratból? "Barna éjjel..." Így mondtad?

"Csak az én fáradt lelkem tépi,
Sötét, nehéz, bús fátyolát..."

Milyen szép lett volna. Együtt döngettük volna, három vad fiatal a katedrát. Együtt kiáltoztunk volna istentelen, vakmerő, de becsületes dolgokat. Valamikor még mennyit akartál te mondani!... Milyen szép lett volna!

A szerkesztő: Az. (Keserű gúnyosan.) De milyen szép lett volna! (Kis ideig hallgat, s azután komolyan.) Talán szép is lett volna. (Hirtelen.) Te! Engem nagyon döcögtet az élet. Ez az én bajom. Gyorsabban koptatódom el, mint szabad volna. Néha megragadom magam! Magammal viaskodom. Tartsd magad, szerencsétlen! Hiszen halálra zökkentenek!...

 

Ilyenkor egy-egy isteni félórához jutok. Gyerek vagyok. Fiatal. Te: milyen fiatal vagyok én ilyenkor. Elölről akarom mindig kezdeni ilyenkor az életet. Hohó, nem megy ez így tovább. Ezer tervem van ilyenkor, s bizonyisten köztük van a világ meghódítása is. Na most, hozzálátok a dologhoz. Dolgozni fogok. Nagy dolgokat csinálok. Néha csak a pénz kedvéért vágyom a sikerre, hogy én is habzsolhassak már valamit az élet gyönyörűségeiből. Legtöbbször azonban vadul, ok nélkül.

 

Vágyom a diadalra magáért a vágyért és a diadalért... Lásd: egy ilyen félórámban ígérhettem én neked, hogy veletek megyek. Mennyit őrölt már azóta is rajtam a műhely, a napszám és az éjszaka. Pedig emlékszem, hogy mit gondoltam akkor. Tudnék ám én vágni a ti késetekkel. Csontig. Megírnám... Újra mondom: megírom a harmadik darabot. Tudnék veletek menni. Fogok tudni!... Hallgasd csak. Az apa jámbor falusi pap. A fiú kint jár a nagy világban. A lelke csupa forrongás és haza jön. Nem a Sudermann nyávogó Magdája.

 

Ez más ember. Hideg kegyetlenséggel konstatálja, hogy a palástos, jámbor férfiú egy idegen úr. Nem is érdekli. És megismer egy lányt. Egyszerű, szegény némber. De tiszta, hamvas, csodálatosan formás és szűzi. Elébe áll a palástos úr. "Ez a leány nem lehet a tied! Ez a nász nem lesz meg!" Nem lehet? Nem lesz meg? Ki áll elébünk, mikor szent egyesülést parancsolt kettőnknek a természet, az élet? Ki? Egy palástos úr... Mit akar?

 

Mi joga van az én életemen ennek a jámbor, derék, de idegen úrnak? Más jogát el nem ismerem magamon, minthogy szerethet, ha ez őt mulattatja. De elválasztani attól a lánytól, akivel minden ki vértódulásom üzenetet vált, hogy merészelik? Az enyém! Az a tiszta! Az a hamvas! Az az édes! És jön a harc! Az apa a bibliával kezdi s felvonultatja az egész históriát. A fiú szembeállítja az egyetlen földi igazságot: az életet. Élni akar és szeretni! Igazságot akar. Micsoda harc! Te!... Micsoda harc!...

(A telefon megcsendül. A szoba darázsfészek lesz. A szorgoskodó alakok felugrálnak.)

Első alak (akit Nádasi névvel szólítanak. A telefonnál.) Halló! Halló! Igen Nádasi... (rövid szünet.) Csak tévedésből történt. Okvetlenül korrigáljuk... Igen... Bizonyosan. (Lecsapja a kagylót. A szerkesztő felé.) Tóföldy ügyvéd neve kimaradt a tagnapi törvényszéki tárgyalásból. Nagyon dühös. Azt mondja, lemondatja a lapot...

A szerkesztő: (Nem hall, nem ért semmit belőle.) ... A nagy jelenet! A fiú szemébe vágja az apának a maga igazságát...

A második alak: (Az egyik asztaltól.) Egy rövid hír elég lesz az önkéntesek vizsgájáról?

A szerkesztő: (Tovább. Lázban.) És a leszámolás! A lány is ott van. Az egyszerű, a hamvas, a szűzi!...

(Kopogás nélkül belép a tűzoltó. Alig köszön.)

Az első alak: Mi tetszik?

A tűzoltó: A szerkesztőt keresem!... Előfizető vagyok. A lányom nevét kihagyták tegnap az újságból. Ott volt a bálon, s kihagyták a nevét...

A második alak: (A szerkesztő felé mutat.)

A szerkesztő: (Lázban. Alig, hogy sejti a hallottakat.) Úgy? Igen... A hamvas leány, a szűzi leány, az egyszerű leány!...

A tűzoltó: (Indignálódva.) Kérem, kérem! Az én leányom ipari iskolát végzett.

A szerkesztő: ... Úgy? Hogy?... Jó... Kérem rendbe hozzuk. A holnapi lapban jönni fog. Legyen nyugodt. Rendben van.

A tűzoltó: (Távozik.)


A szerkesztő: (Idegesen, ingerülten.) Ezek. Látod: ezek... Mennyien vannak ezek!... Ezek koptatnak el...

A barát: Ragadd ki magad egy kicsit ebből az életből. Hagyd itt a műhelyt. Pihenj, s próbáld egészen megtalálni magad...

A szerkesztő: (Már ismét az előbbi lázas hangon, lelkes arccal.) Igen kiszabadítom magam. Fölkeres engem még olykor-olykor a hit. Nagy, erős hit. Akarok én még... Akarok.

Van még hitem, pokolgyújtó, merész,
Szent grádusán megáll a gyönge ész:
Az én hitem nem erkölcs, nem szokás,
Az én hitem csodás, nagy álmodás,
Az én hitem több, mint egy kurta óra,
Mely összegyűjt színháztalálkozóra,
Az én hitem új földre nyit kaput,
Az én hitem pusztítani, ölni tud,
Keserű könnyel színig telt kehely:
Az én témáim nem pihentek el...

...Azuba jő... Zsidó leány, szegény
Leroskadott a tenger fövényén,
A vére lüktet, harmatteste reszket...
Aki hurcolta a súlyos keresztet,
A Messiás kenetje, szava hője
A szeretőjét rabolták el tőle
S csináltak egy jámbor, papos világot,
Megy megöli a vágyat és az álmot.
Ez a bús lány rekedt hangon kiáltja:
No, emberiség, hát meg vagy e váltva?

És a sziget... Óh milyen régi témám!...
Két jó barát s két asszony menedéke
Nem tud róluk a nyüzsgő földnek népe
S ők együtt ülnek epedve, némán
Idehozta elgyötrött lelkük álma
S visszavágynak a rossz, lármás világba...
S a többi mind! ... Milyen merész, nagy álmok,
Azt hittem, hogy majd csak egyszer kiállok
S zászlót fogok, ha senki sem követ:
Idenézz! Tömeg!...

(A telefon szól. Az egyik alak sietve rohan.)

Az első alak: Halló, halló. Igen. Alázatos szolgája. Igen. (A szerkesztő felé fordulva.) A bankigazgató úr beszél. A szerkesztő úrral akar beszélni.

A szerkesztő: (Idegesen. Mind a két kezével fogja az asztalt, mintha fölakarná dönteni.) Mondja, hogy nem vagyok itt.

Az első alak: Már megmondtam, hogy itt a szerkesztő úr!

A szerkesztő: (Rekedten, dühösen a baráthoz.) Bocsáss meg! Három váltóm van nála. Tegnap is lejárt egy. (A telefonhoz támolyog.) Halló! Alázatos szolgája, igazgató úr. A húsvágó gépek? Megérkeztek... Okvetlenül megnézem... Hosszú ismertető cikk!... Most? Azonnal menjek? Okvetlenül! Sietek... Ajánlom magam igazgató úr!

A szerkesztő: (Visszatámolyog a székéhez. Leül a baráttal szemben.) Na barátom. Hát megérkeztek a húsvágó gépek. A bankigazgató úr raktárt rendezett be. Már megérkeztek... A húsvágó gépek. Most azonnal meg kell néznem. Hisz ez természetes. Holnap három hasábnak kell jönni róluk a lapban!... (Kínosan kacag.) A húsvágó gépek!... Nagyszerű... (Szomorúan.) A harmadik darab. A pap fia... Azuba... A sziget... Megérkeztek a húsvágó gépek!

(Az ajtóban megjelenik a kövér asszony és a csizmás ember. Egyik alak feláll az asztaltól s elébük meg. A csizmás férfi félredobja az asszonyt s úgy lépeget be szörnyű zajjal a szobába. A szerkesztő lázasan, kipirultan néz még mindig a barátjára.)

A csizmás ember: A szerkesztőt keresem. (Az asztaloknál dolgozó alakok felállnak, s a csizmás embert körülveszik. A szerkesztő még mindig nem vette észre a vendégeket.)

A kövér asszony: (Rikácsolva.) Az én dolgom sürgősebb! Meg akarom hurcolni a gazembert. Ha két forintomba kerül, akkor is!

A barát: (Halkan, gyöngéden.) Kérdezd meg, mit akarnak!

A szerkesztő: (Támolyogva lép. Mintha mámoros volna.) Azuba... A sziget... Mi ez? Nos? Mi tetszik?

A csizmás ember: Kérem, én régi előfizető vagyok. Nagy sértés történt rajtam. (Egyik asztalnál dolgozó alak széket mutat. A csizmás ember köszönő szó nélkül önérzetesen leül.) Tetszik talán ismerni a Kolumbia Kávéházat. Ott ülök a tegnap este. Tíz óra lehetett. Több volt... Mert háromnegyed tízkor még a "Vad ökörben" voltunk. Hát volt féltizenegy. Ott ülök. Kérek egy feketekávét. A pincér elhozza, de...

(Az ajtón szurtos gyerek állít be.)

A szedőgyerek: Szerkesztő úr, kérek gyorsan kéziratot. Alig ment le valami. A nyomda áll. (Az asztalokon dolgozó alakok egy-egy csomó papírral állnak fel, s mennek a szerkesztő asztalához.)

A kövér asszony: (Dühösen lármázva.) Kérem, nekem nincs időm a napot lopni. Én nem akarok ingyen semmit. Én pénzzel jöttem. Megmutatom, hogy amiért valaki rendőrbiztos...

(A telefon megcsendül élesen. Többször. Hosszasan. Egyik alak rohan: Halló! Halló! A szerkesztő kimerülten esik le a székére. A barát részvéttel nézi.)

A szerkesztő: (Fájdalmasan, csöndesen.) Azuba... A sziget... A húsvágó gépek... Ugye megírjam a tiétekhez a harmadik darabot?

A szedőgyerek: Szerkesztő úr! A szedők állnak.

A csizmás ember: (Eddig idegesen mozgolódott. Hol felállt, hol leült.) Jól van, ha az urak így bánnak egy régi előfizetővel!... Hiszen van más lap is!...

A szerkesztő: De kérem szépen. Hiszen ezer örömmel...

(Az asztaloknál dolgozó alakok tárgyalni kezdenek a kövér asszonnyal, a csizmás emberrel, s a szedőgyerekkel.)

A barát: Elmegyek most már. Neked is szaladnod kell ugye? Hát megpróbálod ugye? Megírod ugye a darabot? Lásd: együtt, hárman. Ahogy beszéltük! Milyen szép lesz...

A csizmás ember: Jó! Meghallgatnak engem máshol. (El.)

A kövér asszony: Hát akkor miért lopatták itt velem az időt. (Lármázva, zajban ő is el.)

(A telefon dühösen cseng újra.)

Az első alak: (A telefonnál.) Halló... Szerkesztő úr, az igazgató úr türelmetlenkedik. Tessék azonnal menni!

A szerkesztő: (A baráthoz.) Isten veled! Egyszer tán én is meg foglak látogatni... Igen, a színdarab?... Tréfa... Nevetség az, öregem... Nem értek én ilyesmihez. Fiatal emberek érnek rá csak az ilyesmire. Most pláne sok a dolgom. (Rekedten, mintha zokogás fojtogatná.) Majd a ti darabotokat reklámoztatom. Nádasi gondol majd rá. A kritikákat lehet majd én magam írom meg. Most sietek. Várnak a húsvágó gépek... Isten veled... (Elrohan.)

A barát: (Szomorúan néz utána.)

(A függöny le.)



Székely Aladár felvétele

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kalandos pályafutás Kalandos pályafutás
Az uj angol miniszterium legérdekesebb tagja kétségkívül Churchill...
Világparitás felé drágul a búza Világparitás felé drágul a búza
A gabonatőzsdén a mult hét végén ismét megindult a búza rohamos...
A legnagyobb gyár a világon A legnagyobb gyár a világon
A legnagyobb gyár a világon jelenleg Essenben van, Krupp ágyúgyára....
Az angol királyi pár gyermekei Az angol királyi pár gyermekei
V. György angol király és Mary királyné gyermekeinek arczképét egy...
A folyékony levegő A folyékony levegő
Egyik mulatóhelyen két ember mutogatta magát, s...
Gallipoli partraszállás Gallipoli partraszállás
Itt tett partra 1915. áprilisában és augusztusában szárazföldi...
Hová menjünk nyaralni? Hová menjünk nyaralni?
Elérkeztünk a napsütéses junius végéhez, a nyaralási időszak...
Háromhavi haladékot adnak az Ébredők, aztán akcióba lépnek Háromhavi haladékot adnak az Ébredők, aztán akcióba lépnek
Az Ébredő Magyaroknak vasárnap délelőttre, a Vigadóba egybehivott...
Gróf Esterházy Móric a demokráciáról és a korrupcióról Gróf Esterházy Móric a demokráciáról és a korrupcióról
Gróf Esterházy Móric, Tapolca képviselője, a nagy háboru...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98