Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Katonai birkózóverseny

A tanácsköztársaság I. számu vörös vadász ezrede szerdán országos katonai birkózóversenyt rendezett a régi képviselőházban. A közönség részéről a verseny iránt nagy érdeklődés nyilvánult, sportszempontból azonban jelentős sikerről nem számolhatunk be.

Ennek oka főleg abban van, hogy a versenyzők tulnyomó része ifjusági versenyekből került ki. Sokat vont még le a verseny értékéből, hogy a sportszempontból érdekesebb küzdelmek egy része nélkülözte a kellő komolyságot és inkább azt a benyomást keltette, hogy a fősulyt a szemnek tetszetősebb iskolabirkózásokra helyezik.

A közép A) sulycsoport győztese Sugár MTK lett, aki a döntőben Zaborszkyt pontozás alapján a második helyre utasította. Zaborszky a bírói ítélet ellen óvással élt azon a címen, hogy Sugár meg nem engedett fogásokkal dolgozott. A jury az óvást elvette, mint halljuk, az ügynek folytatása lesz a MASz birkózószakosztályának legközelebbi ülésén.

Az egyes sulycsoportok eredményét a következőkben adjuk:
Pehely suly: 1. Pongrácz, 2. Székely, 3. Flossnik, 4. Taussig.

Könnyü suly: 1. Szánthó, 2. Neuwirth, 3. Györffy, 4. Áron

Közép A) suly: 1. Sugár, 2. Záborszky, 3. Szedlicska

Közép B) suly:
1. Breznotics. 2. Schmoeisz

Nehéz suly: 1. Szelki, 2. Jankó.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Breznotics Miklós birkózó Szelki Ottó birkózó (Vasas)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98