Dtum
Login with Facebookk
1919 | December

Borzalmas rablógyilkosság a Rombach-utcában

Egy baromfikereskedő lakásába betörtek, ötvenezer koronát elraboltak, két gyerekét sulyosan megsebesitették és cselédjét megfojtották. – Állitólag négyen voltak a rablógyilkosok, akik automobilon jöttek

Ma délután röviddel hat óra előtt, az amugy is mindig népes Rombach-utcában, rablógyilkosság történt, amelyhez hasonló a fővárosban évek óta nem fordult elő. Egy baromfikereskedő lakásába állitólag négy ember tört be, az ott lévő fiatal cselédlányt a konyhában leteperték, kezét-lábát guzsbakötötték, szájába kendőt gyömöszöltek s azután megfojtották. A gyilkosok azután benyitottak a földszintes utcai szobába és az ott játszadozó két gyerek közül az idősebbiket halántékon szurták, a fiatalabbikat pedig egy tompa tárgygyal fejbeütötték.

 

Hogy véres munkájukat segélykiáltások ne zavarják, az elvetemült gyilkosok az előszobában lévő grammofont felhuzták és játszani hagyták. A viszonyokkal ismerős emberek lehettek, mert máshová nem nyultak, mint a fehérnemü-szekrénybe, ahonnan egy vaskazettát ötvenezer korona tartalommal elraboltak. A gyilkosok kilétét nem tudják. Vannak gyanuokok, amelyek arra engednek következtetni, hogy okvetlenül ismerték a rablógyilkosok a lakás és annak háznépének viszonyait, a nyomozó hatóságnak azonban eddig más gyanunyom nem áll rendelkezésére.

A rablógyilkosságról, mely izgalomban tartja az egész környéket a következő részletes tudósitást adjuk:


Rombach-utca 10. földszint 1.

Brandl Izidor baromfi-kereskedő, akinek a Rombach-utca 5. szám alatt jól menő üzlete van, feleségével és öt éves Pista, valamint három éves Gyuri nevü gyermekeivel a Rombach-utca 10. számu ház földszintjén kétszobás utcai lakásban lakik. Már évek óta szolgál nála a Dunaharasztiról jött Kiss Erzsébet huszonnégy éves cselédleány, aki mellé a mult héten felvették a leány hugát, a tizennyolc éves Etelt.

Ma délután félhárom órakor Kiss Erzsébet Hatos Erzsi nevü barátnőjével elment Óbudára, a Laktanya-utca 33. szám alatti házba. Csillag Böske nevü barátnőjét meglátogatni. Tiz perccel öt óra előtt Brandl Izidor is elhagyta a lakást feleségével és sétálni mentek a Rákóczi-utra. A lakásban csak az Etel cseléd és a két gyermek maradt.

Felfedezik a rablógyilkosságot

Pontban hat órakor jött vissza Kiss Erzsébet. Az udvarról nyiló konyhaajtón akart bemenni, de az ajtó zárva és a konyha sötét volt. Erre benyitott az előszoba ajtón és rátette kezét a jobbra levő konyhaajtó kilincsére. Az ajtó csak félig nyilott és további erőfeszitésre sem tudta beljebb nyitni. A leány erre a félig nyitott ajtón át belépett a konyhába és ott belebotlott egy lábba. Felsrófolta a villanyt és rémülettel vette észre, hogy a konyhában lévő szalmazsákon fekszik Etel huga. Keze és lába össze volt kötve, szájában kendő volt, a szalmazsákon pedig vérnyomok piroslottak.

Ijedten rohant a házmesterhez. Varga Béla villamos kocsivezetőhöz:
- Jaj Béla bácsi – kiáltotta – megölték a nővéremet!
Erre mindketten berontottak a lakásba. A házmester oldotta meg a kötelékeket, a leány vette ki huga szájából a kendőt, majd Varga Béla rendőrért rohant. A Rombach-utca és Dob utca sarkán cirkált Bedő Imre rendőr, aki elsietett a tizes számu házba, ahol közben ujabb szenzáció akadt.


A véresfejü gyermekek.

Kiss Erzsébet hiába ébresztgette Etel hugát, a leány nem tért eszméletére. A grammofon közben vigan játszott. Erzsébet elállitotta a gépet és benyitott az ebédlőbe, hogy a gyermekek után nézzen.

Az ebédlőben és a hálószobában nem találta a gyermekeket, ellenben a fehérnemü szekrény egyik ajtószárnya nyitva volt és a földön ruhadarabok hevertek szana-szét. Erre tovább kezdett kutatni. Benézett a fürdőszobába, felgyujtotta a villanyt és a fürdőkád mellett lapulva megtalálta a két nyöszörgő gyermeket.

Az öt éves Pistának csupa vér volt az arca, a gyilkosok az ártatlan fiucskát halántékon szurták, három éves öccsét, Gyurit pedig egy tompa tárgygyal verték fejbe.


Meghalt a cseléd

Bedő rendőr értesitésére kivonultak a mentők Csányi Barna dr. vezetésével. Kiss Etelt vették ápolás alá, de nem segithettek rajta, a leány már halott volt. Megfojtották. A két gyermek közül Pista sérülése életveszélyes, Gyuri azonban könnyebben sérült meg. A mentők a két gyermeket a lakáson hagyták.


Ötvenezer koronát raboltak

Negyed hét órakor már megjelent a rablógyilkosság szinhelyén a rendőri bizottság: Dániel Dezső detektivfőnök-helyettes, Buchberger István rendőrkapitány, Hock Árpád detektivfőfelügyelő, valamint Nagy Sándor és Kiss Lajos detektivek.

Kiss Erzsébet nem tudott a huga haláláról, de félőrültként tobzódott a lakásban, ahová épen akkor tért vissza sétájáról a Brandl házaspár. Velőthasitó sikoltással vetette reá magát apa és anya a két gyermekre és hosszu ideig tartott, mig a rendőri bizottságnak értelmes felvilágositásokat tudtak adni.

A szekrény harmadik polcáról hiányzott a vaskazetta, amelyben pontosan ötvenezer korona készpénz volt. Kutatások nyomait nem találtak a szekrényben. A rablók kinyitották a pohárszék középső rekeszét is, de ott nem találtak értékeket.

Négyen voltak a rablógyilkosok

A rendőri bizottságnál jelentkezett a házban lakó Reitzes József aranymives-mester, aki fontos nyomott adott tudomásul és megemlitette, hogy ma is és tegnap is egy magas, parasztkülsejü embert látott a lakás körül ólálkodni. A házbeliek ugy emlékeznek, hogy négy ember járhatott a lakásban, de személyleirással nem tudtak szolgálni. A házban van egy kifőzés is, amelynek tulajdonosát fél hat óra tájban két orosz-lengyel kinézésü ember, akik egy nagy fekete autón érkeztek, figyelmeztette, hogy a sarkon lévő kávéházban verik a zsidókat és zárja be a boltot.

Brandl Izidor Bucherger kapitánynak következőket mondotta:


- A mult héten fegyverkutatás volt nálam és ekkor a fehérnemü szekrényben is kutattak. Itt rejtegette a feleségem összegyüjtött ezüstpénzét, pár ezer koronát, ezt a pénzt lefoglalták és elvitték. Nem akarok gyanut kifejezni, más azonban nem látta, hogy a szekrényben van a vaskazetta is, amelyben csupán papirpénzben ötvenezer korona volt. Ezt a pénzt rabolták el a gyilkosok.

A lakásban a rablógyilkosság hirére a környékről rengeteg ember lódult be és ezek izgatott kapkodásukban mindent felforgattak, az ajtókilincsekre tették kezüket és valószinüleg az esetleg létezett ujnyomatokat akaratlanul megsemmisitették. Mindazonáltal még este a daktiloskopiai vizsgálatot is megtartották és talán fontos nyomot találnak a grammofon-lemezen, melyet a gyilkosok berregtettek szörnyü tettük elkövetésekor.

Késő este megjelent a vizsgálóbiró is és jegyzőkönyvet vett fel. A szerencsétlen halott cseléd, aki fehérpettyes fekete bluzban, fehér csipkekötényben fekszik a szük konyha csupasz szalmazsákján, küzdelmet folytatott támadóival, mert körmei alatt vérnyomok vannak. A holttestet bevitték a törvényszéki orvostani intézetbe, a gyermekeket pedig a család beszállitotta a Fehér-kereszt kórházba.

A rendőrség még az est folyamán széleskörü nyomozást inditott. A rablógyilkosokról sajnos, nincsen személyleirás és minden nyom hiányzik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98