Dtum
Login with Facebookk
1919 | Február

Gombaszögi fel fog gyógyulni

A rendőrség világosságot derít a rejtélyes ügyre


A rendőrségen még mindig tanácstalanul állanak szemközt Gombaszögi Frida esetével. A legvalószínűbbnek látszik az a feltevés, hogy az ezaltált és a színházi reklámlapok ponyvabirodalma által megmételyezett fiuban a reménytelen kamasz szerelem tört ki ilyen végzetes módon. A rendőrség nem akarja, hogy az ügy egy percig is homályban maradjon és minden rendelkezésére álló eszközzel világosságot fog deríteni a rejtélyesnek látszó ügyre.
Gombaszögi Frida állapotában örvendetes javulás állott be. Kezdőtanára Hűltl Himér meg van győződve arról, hogy a művésznő teljesen meg fog gyógyulni és a golyóütötte sem nyomai sem az arcán nem lesz észrevehető, sem pedig a beszédnél nem fogja zavarni, mert nyelvcsucs sebének gyógyulási folyamata örvendetesen halad. Minden remény meg van arra, hogy a művésznő felgyógyulás után folytathatja majd művészi hivatását.
Mint érdekes epizódot mesélik Gombaszögi Frida környezetében, hogy kilenc nappal ezelőtt, szombaton, az előtt való napon, amikor Gombaszögi lemondta a Vígszínházbeli előadáson való szereplését, a művésznő lakásán vacsora volt, amelyen igen előkelő, meghívott társaság jelent meg. A vacsoránál tizenhárman ültek. A művésznő ekkor megjegyezte, hogy igen fél a tizenhármas számtól és balsejtelmei vannak, hogy valami baj fogja érni. Ez a balsejtelem megnyilvánult akkor is, amikor – a merénylet előtti napon – a művésznő megkérte egyik barátnőjét, Csormely Bellát, hogy jöjjön fel hozzá és tartózkodjék nála, mert fél, hogy valami baj fogja érni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98