Dtum
Login with Facebookk
1919 | Május

Hosszuszőrü kecskék nyirása

Erre nézve egy tapasztalt kecsketenyésztő következő gyakorlati utmutatást és tanácsokat adja. A nyirás azon időszakban történjék, amidőn a téli szőrzet a nyári évadra átalakulni kezd, vagyis tavaszkor. Egy második nyári nyirás kevésbbé kiadós s igy elmaradhat. Oly állatoknál, melyek mintegy három hónap óta vemhesek – nyári gidózás –, a nyirás elhalasztható a gidózás utáni időre. 

Megnyirt állatok a nyirás után néhány napig esőtől és széltől óvandók. Akinek állatjai megbetegedésére nézve a nyirásból kifolyólag aggályai vannak, az nyirja meg azokat két részletben és pedig elsőizben a hastól fölfelé fél hátszélességig, a hátrésznek megnyirása aztán mintegy nyolc-tiz nap eltelte után végezhető minden veszély nélkül.

A nyirást nagy nyugodtsággal kell végezni, az állatok megkötözése nyirásuk előtt mellőzendő. A nyiróollók ne legyenek hegyesek, mint a milyenekkel a juhokat nyirják, mert hegyes ollókkal könnyen sebesülés okozható.

Ezek figyelembe vétele mellett a hosszuszőrü kecskék nyirása sikeres lesz, de előnyös is, mert az összegubanczozott szőrzetben megtelepedett élősdiektől megszabaditott állat nagyobb tejhozammal hálálja meg kinzóitól való megszabaditóját.
(– r. )

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98