Dtum
Login with Facebookk
1919 | Május

A május 1-i sportünnepélyek

Délelőtt 8 óra 30 perckor az Andrássy-út elején, negyvennyolc csapat, összesen kb. ötszáz versenyzővel indult az Andrássy-úton végig való futóversenyen. A városligeti tónál levő célt (kb. 2400 m.) a MTE I. csapata (Vörös, Bese, Király, Fonyó, Bognár, Steiner, Kayser, Csitkai, Nánási, Steuer, Körmendy) 9 p. 45 mp-nyi idővel nyerte a FTC, MTE II., MTK, OTE, MÁV, BTC. stb ellen.

A verseny jól volt rendezve, mi Grünhut, a MTE elnöke, és Tarján szakértelmét dicséri. A futók nagy száma, tarka, mozgalmas tömege szép képet nyújtott az óriási nézőközönségnek. (Magyarországon soha ennyi futó nem indult egy versenyen.)

Délután az ügető-versenypályán voltak atletikai versenyszámok. A 400 méteres síkfutásban Dobos Béla, Márkus István és Farkas Sándor volt a sorrend. Az 1000 méteres akadályversenyt Bese József nyerte. Molnár Gyula és Farkas István ellen. A 2000 méteres távot a versenyzők katonai felszereléssel (puska, derékszíj, tölténytáska) futották végig, és Fonyó Márton győzött, 7 p. 58 mp. alatt, Molnár Gyula és Hubert János ellen.

A 300 méteres síkfutásban megint kezdők találkoznak. Itt Fixl (MAC) esélyei emelkedőek, utána Püspöky (MAC), Vermes (FTC), Földes (BEAC) látszik legjobbnak. A 400 m.-es síkfutás II. osztályú versenyzőket hoz össze. Fixl-ról (MAC) 52-es tréninghírek vannak forgalomban. Ha ezt kifutja, úgy Podolszky (BEAC), Gerács (FTC) a vert mezőnyben lesznek.

Az 1500 m-es kezdők futásában Benedek (BEAC) viszi a legjobb esélyt a starthoz. A II. oszt. távolugrásban ifj. Pischinger (MAC.) és Komlós, Jobst (BEAC) fognak küzdeni az elsőségért. A sorrend a győzelmi esélyeket is magában foglalja.

A súlydobás ötös csapatversenyben a rendező egylet csapata (Morár, Brhlik, Csejtey, Stizl, Simon, Rothfuchs, Szabó) jó átlagot képvisel. Ha az FTC, Toldy, Bakonyi, Nyilassy-val, a MTK. Ujlaky, Farkas, Gáspárral starthoz áll, gyönyörű küzdelemre lesz kilátás.

A junior diszkoszvetésben Brhlik BEAC. legjobb az eddig nevezettek közül. A 100+200+300+400 méteres stafétában. a rendezőegyletet Perényi, Kende, Benedek, Dörge, Földes képviselik. 200 m.-es, 1000 m.-es 5000 m.-es, magas- és rúdugrás-handikap egészítik

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az Andrássy úti futóverseny startja Az Andrássy úti futóverseny győztes csapata az MTE
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98