Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Magyarország mezei futóbajnokságai

Szenior csapat-bajnok: MTE (36 pont).

Egyéni bajnok: Grosz István (MTK) 45 p. 46.2 mp.


Ifjusági csapatbajnok: FTC (20 pont)

Egyéni bajnok Brausz Károly (FTC) 21 p. 53 mp.

Vasárnap délelőtt ragyogó, verőfényes időben a Thököly-uti lóversenytéren rendezte a Magyar Atletikai Szövetség bajnoki mezei futóversenyét. Háromezer néző jelent meg a pályán, hogy az atleták férfiai vetélkedésében gyönyörködhessék.

A közönség várakozásában nem is csalódott. A futókert az ut legnagyobb részében figyelemmel kísérhette és heves, izgató végküzdelmeket is élvezhetett. A MASz rendező gárdája a vörös védősereg támogatásával mintaszerűen bonyolította le a versenyt.

Az ifjusági futók negyed 11 órakor startoltak. Az FTC 14, az MTE 7, a MAC 5 futóval indult el. A MAC mindjárt az elején feladta a reménytelen küzdelmet, csak Buday futott tovább, Buday négy kilométerig együtt haladt Brausszal az élen, de ekkor oldalszurást kapott és ő is feladta a versenyt. Brausz végig vezetve, biztosan győzött Wurm ellen, ki már az első kilométer után leszakadt róla és 150 méterrel követte át a célban.

Heves küzdelem volt a további helyekért a három FTC futó: Richter, Sárosdy és Nemes között, akiket rövid méterek választották el egymástól a beérkezéshez. Richter 80 méterrel jött Wurm után. A csapatbajnokság kezdettől biztos zsákmánya volt az FTC-nek, csak a pontkülönbség volt kétes. Végeredményben 29 ponttal győzött az MTE ellen. 11 óra előtt néhány perccel startoltak a szeniorok.

Hét egyesület vette fel a küzdelmet 43 futóval. A BEAC 5, ESC 7, KAOE 5, MAC 6, MTE 9 , MTK 6, Székesfehérvári TC 5 versenyzőt állított sorompóba. A csapatbajnokság favoritja az MTE volt, de a helyezésre vonatkozóan a vélemények megoszlottak az MTK és MAC között.

Az egyéni győzelemre Vörös volt a főfavorit, de Grosznak is nagy tábora volt, sőt Váradynak is voltak titokban reménykedő hívei. Gyönyörű látvány volt a futok tarka tömege.

Egy kilométer után már megnyult a mezőny és az első kört (2400 m.) a következő sorrendben fejezték be a futók: Vörös 8 p. 55 mp., Grosz , Király 9 p. 03 mp., Bese 9 p. 13 mp., majd Lovass, Körmendy, Várady, Fonyó, Krausz, Hennel, Rozsnyai stb.

A következő kilométeren Grosz felzárkózott Vöröshöz és Garai is javított helyzetén. Hat kilométer után a sorrend így alakult: Vörös, Grosz 23 p. 43 mp. Király 24 p. 17 mp., Bese 24 p. 26 mp., Lovass 24 p. 34 mp., folytatólag Körmendy, Rozsnyay, Váradi, Hennel, Garai, Krausz, Zirner, Racskó, Kaposy, Fonyó, Zalai, Kaiser, Löbl, Ehrlich, Imolay stb. Ekkor a pontarány volt: MTE 1+3+4+15+16=39 MTK 2+6+10+13+18= 49. MAC 5+7+9+14+20= 55 pont.

Már itt látszott, hogy az egyéni győzelemért nagy küzdelem lesz és hogy az MTK megveri a MAC-ot, 9 és fél kilométernél fordultak ismét a futók a közönség előtt. A sorrend ismét változott. Garai Hennel és Várady elé került, Várady meg Hennel mögé.

 

Visszaestek Zirner, Kaposy és Fonyó, ellenben Racskó, Kaiser és Zalay javítottak helyzetükön. Egy ujabb kör befutása után befejeződött a verseny. A végküzdelemben Grosz az utolsó 150 méteren biztosan befiniselte Vöröst és 9 másodperccel verte. Egy perc különbséggel jött Király, majd rövid időközben a többiek.

Grosz tehát nagyszerű revánsot vett multheti vereségéért és sorrendben negyedszer nyerte a bajnokságot. Kitűnő tempót futott Vörös, de nem volt finise, nagyon jól ment Király, a fiatalok közül Garai, Rozsnyai, Racskó. Formájukhoz híven szerepeltek: Bese, Lovas, Körmendy, Hennel, ellenben gyengébb volt Váradi, aki még messze van 1914-es formájától.

Részletes eredmény:
Ifjusági bajnokság (kb. 5200 m.) Csapatbajnok: FTC (Brausz, Richter, Schatz, Nemes, Radnay)1+3+4+5+7=20 pont. 2. MTE (Wurm, Kramer, Mehr, Pataki, Varga) 2+6+12+14+15=49 pont.

Egyénileg. Bajnok: Brausz Károly (FTC) 21 p. 53 mp. 2. Wurm Miklós (MTE) 22 p. 18 mp. 3. Richter Kálmán 22 p. 31 p. 4. Sárosdy Ferenc (FTC) 5. Nemes Imre (FTC) 6. Kramer Lajos (MTE) 7. Radnay Hermann (FTC) 8. Báthory Jenő (ESC) 9. Molnár Sándor (FTC) 10. Kovács Béla (FTC) 21 befutó.

Szenior bajnokság (kb. 12 km.) Csapatbajnok MTE (Vörös, Király, Bese, Kaiser, Fonyó) 2+3+4+13+14=38 pont. 2 MTK (Grosz, Körmendy, Garai, Racskó, Lóbl) 1+6+8+11+18= 34 pont. 3. MAC (Lovass, Rozsnyay, Hennel, Kaposi, Imolay) 5+7+9+16+19= 56 pont.

Egyéni bajnok:
Grosz István (MTK) 45 p. 46.2 mp. 2. Vörös Vince (MTE) 45 p. 55 mp. 3. Király Pál (MTE) 46 p. 49 mp. 4. Bese József (MTE) 5. Lovass Antal (MAC) 6. Körmendy Miklós (MTK) 7. Rozsnyay Ferenc (MAC) 8. Garai Sándor (MTK) 9. Hennel Emil (MAC) 10. Várady Mihály (BEAC)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A mezőny 5km után Vörös még fölényesen vezet Grosz előtt Vörös és Grosz versenye A szenior bajnokság mezőnye A szenior bajnokság mezőnye 20 méterrel a start után
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98