Dtum
Login with Facebookk
1919 | November

Az Ernst-múzeum csoportkiállítása

Az igazi művész, ha csakugyan igazi művész, még botlásaiban, eltévelyedéseiben sem hazudik, bármily kor távlatán, távolság, környezet, faj különbözőségein keresztül is rábukkan az értő szem a talajra, ahonnan az eléje kerülő alkotás kisarjadzott, minden műve dokumentum, történelmi adalék.

 

Ezzel a tudattal kell, hogy nézzük a képeket, szobrokat, nézzünk önmagunkba, mikor az utolsó hónapok fergetegeiben megtépetten egy-egy kiállítási helyiségbe lépünk. Minden hang, minden komoly szó, betű, szín, kétszeresen fontos ma. Kétszeresen súlyosabb ma a nyílt színen megjelenő ember felelőssége.

Három művész áll szemtől szembe velünk. Basch Andor, Rudnay Gyula festők és Lux Elek  szobrász.

Basch Andor könnyelmű felszínes eleganciával megfestett képeit közszemlére tette. E fiatal művész indulása rokonszenves volt. Nagy emóciókat nem keltett, de friss volt és - legalább látszat szerint - oly célokat tűzött maga elé, melyek elérése vagy csak megközelítése is elmélyedő komoly munkát feltételez.

 

Ám de nyílván nem volt elég ereje, másodrangú mozzanatokat, közeli célokat kiküszöbölő energiája. Ügyeskedő, csillogó művészet üvegszilánkjaival akarja elkápráztatni az embereket. Technikai bevégzettség látszatát akarja kelteni, közben durva rajzhibákat követ el.

 

Sok aktot zsúfol össze egyes vásznain, de festői kultúra, hosszú tanulás híján a figurák nem mutatják a szükségszerűség, a szerves kapcsolat törvényeit. Basch Andor Hatvani Ferenc sikereire vágyakozott, azonban elfeledkezett arról, hogy Hatvani önfeláldozó munkával, szakadatlan tanulással érte el azokat az eredményeket, melyek Basch Andort utánzásra serkentették.


Basch Andor szemmel látható módon kellemes művészetet akart csinálni. Minden egyes képét úgy kell fogadnunk, mint világszemléletének, az életről való felfogásának, környezetéből rásugárzó hatásoknak látható, külső formáját.

Annál lehangolóbb tehát az a hatás, amelyet a fiatal művész legutóbb festett képeivel keltett.

Rudnay Gyula alig változott valamit utolsó szereplése óta, hacsak a Balaton mellett festett kisebb méretű képeit nem vesszük figyelembe. Rudnay súlyos egyéniség, őstehetség, ki hatalmas lendülettel népesíti be a vásznat.

 

Meggyőződés komoly teremtő akarat sarkallja őt munkájában, ismétlődő tévedései, hibái is egész ember hitét, őszinteségét mutatják. Pipázó önarcképe európai mértékkel mérve is számottevő alkotás. Koronázási menete ünnepiesen komor kép, mozgás, elevenség tölti meg a lovak felvillanó fehér színfoltját.

 

Krumpli hámozó nője, formailag bevégzett, monumentálisan nyugalmas mű. Régi mesterek nagyvonalúságát érezteti a szemlélővel. Lux Elek apró bronzai jól megformált, épkézláb plasztikai művek. Táncoló női kitűnően megoldott darabok. Pezsdülő elevenség áramlik át a ritmikusan kilendülő karokon, finoman ível előre nyúló lábszárakon. Lux Elek méltán megérdemli, hogy jóakaratú figyelemmel kísérjük további fejlődését.

 

Bálint Aladár

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lux Elek szoborműve Rudnay Gyula : A művész felesége
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98