Dtum
Login with Facebookk
1919 | November

Csehov - Egy öregember iratai

(Insel - kiadás)

Egy öreg orvostanár szükségét érzi, hogy - élete vége közeledvén, feljegyzéseket tegyen: - hogy papírra tegye, mit érzett, mit gondolt, mi volt e világról utolsó véleménye élete alkonyán. Nyílván súlyosak lehetnek mondanivalói, - gondolja magában az olvasó az elbeszélés elején, ha ez a nyugodt, íráshoz, vallomáshoz nem szokott lélek, ez a fegyelmezett agy érdemesnek tartja, hogy a halál, a mulandóság ellen fölemelje kezét ezzel a védekező mozdulattal.

Mondanivalói súlyosak: - százhúsz oldalon az öregkor megdöbbentő monumentalitással egyenesedik ki még egyszer az élet végén, kicsivel a halál előtt. - Nem a gondolatok, nem a filozófiai tartalom az, ami megdöbbentő benne, hanem az élet utolsó tényei és az ember utolsó érzései...Bár: a szervezet bölcsessége szól, - s minden szóból kihangzik az élet megrázó, végső összefoglalása.

Az öreg úr azzal kezdi, hogy elmondja, mint folynak napjai. Néhány egyszerű szót mond álmatlanságáról. S már e néhány szó is maga az igazság, maga a valóság, maga a tapasztalat. - Amint hogy a tapasztalat ízét nem hamisíthatja egy író sem: az élet végét érezte Csehov, mikor e pár szót írta. -

 

Halljuk az öreg urat beszélni: - s talán hangjának öreges rezgésében, mozdulatainak ökonomikus bölcsességében, tekintetének fáradt világosságában rejlik szavainak nagy valósága?...Bizonyos, hogy e tekintet, e mozdulatok előttünk kápráznak, amíg e pár szót olvassuk az álmatlanságról.

Reggel bejön a felesége s beszélni kezd, - elmondja még egyszer mindazt, amit már oly sokszor elmondott gyermekeiről, a háztartásról, napi szomorúságáról...s ahogy a férfi ránéz és hallgatja, - a monumentális egyedüllétnek, - az öregkor tökéletes magányának már egykedvű szomorúsága néz ránk, merőn tekintetéből.

 

Látjuk a pályát, amelyen ez az ember haladt, - egyedül, - s végtelen messzeségbe szakadt mindenkitől...s hogy a pálya végéről már elidegenült szemekkel, majdnem egészen hidegen, de mégis az emlékek fáradt melankóliájával tekint élete társára...Az asszony beszél. S a férfi hallgat. Az asszony már roncsa régi szépségének, de a férfi nem roncsa régi kiválóságának. Szerény, csak tudományos munkásságának élő humánus lélek, ösztönösen jóságos kéz, hűvös és liberális szellem...

 

Előkelő fajta. - Az asszony kimegy és megkezdődik az öreg úr napi élete. Az egyetemre megy, ahol az egyetlen barátja, az öreg, tudós szolga fogadja s egy korlátolt szellemű búvár, a tanársegédje...Még érzi a régi izgalmat, mikor szobájából a diákság morajlását hallja, még ugyanavval az átszellemült ambícióval ad elő, mint régen, - de erővel már nem bírja...

 

Otthon megebédel. S egy szélhámosfélével kell együtt ülnie az asztalnál, aki a leányának udvarol s akitől undorodik...Látogatók jönnek aztán s megzavarják délutáni munkájában: egy tanártársa az egyetemről, - egy bukott diák, - s amíg beszél velük, gondolkodik, érez: vizsgálgatja bennök, - még egyszer megnézi a világ e legfurcsább jelenségét: az embert...Tovább dolgozik.

Egyszerre nyílik az ajtó s bejön rajta nevelt leánya, egy elhunyt, kiváló szemorvosnak gyermeke, - leül egy karszékbe s az öreg úr tovább dolgozik. S e pontnál irataiban elmondja nekünk mindazt, amit e fiatal hölgyről tud: az emberi szív egyik legszebb kis elbeszélését, egy fájdalmas és reménytelen történetet mond el egyszerű szavakkal, - az öregek összefoglaló, tárgyilagos okosságával, személytelenül. Úgy mondja el a dolgokat, ahogy vannak, ahogy történtek, nem tesz hozzá semmit: s a boldogtalanságnak egy fénylő, ragyogó, szívet indító alakja áll elénk...

 

 

Egyszerű történet: színésznő akart lenni s rosszul járt...idealizmussal kezdte s undorral végezte...mert nem volt tehetsége...S ezen felül: szerelmes lett s csalódott...megcsalták. Ott ül nála most és hallgat, éppúgy, mint kicsi leány korában tette, csak már nem azzal a boldog, égő, kíváncsi tekintettel...

 

Ez a lény az egyetlen, akihez az öreg úr magányában ragaszkodik...Egy jelenség a földi dolgok között, amely azzal, hogy van boldogít. Az öreg úr sosem igyekezett megoldani lénye rejtélyét, - nem is igen tud foglalkozni az asszony sorsával, - nem avatkozik életébe...vannak, - élnek egymás mellett, - s talán csak a lényükből áradó sugárzás ölelkezik...talán nem is ismerik egymást jól...ülnek egymás mellett - s boldogtalanok.

Délután az asszony az öreg úrnál, este az öreg úr az asszonynál...Az asszonyhoz egy öregedő s emiatt lelke biztonságát elveszíteni kezdő, kedves tudós is jár...ki úgy ragaszkodik az életnek ehhez az egyetlen hívogató szépségéhez, mint a menekülők, kik menekülésük közben valamit fájdalmas görcsösséggel szorítanak mellükhöz...S ők együtt ülnek hárman és beszélgetnek...keserűn, fáradtan, - néha epésen...s a beszélgetés után elválnak...s újra kezdődik egy nap...s a sír egyre közelebb int...

 

Majd nyaralni megy az öreg úr s egy fájdalmas, álmatlan éjszakán már-már ki is tör a fiatal asszony reménytelen szomorúsága...de aztán elhal, elnémul, elsüllyed a fájdalom, - visszatér mély rejtekhelyére s elfödi magát ismét, - talán örökre...De nem: még egyszer kitör...- Az öreg úr elutazik valahova s egy hotel szobában ül, (néki mindegy már, hogy hol tölti az időt) - s ekkor megnyílik az ajtó...a fiatal asszony zokog.

 

A boldogtalan még egyszer megpróbálkozik: segítségért kiált - a másik boldogtalan felé...S az öreg úr reszketegen, tehetetlenül nézi, míg elmegy tőle, távolodik...S a fordulónál vissza se néz...hova megy, miért megy el, visszajön-e?..."A temetésemre legalább, jöjj majd el, óh...oh...mindenem!" - gondolja az öreg úr, az eltűnő alak után elrévedő szemmel.

E százhúsz oldalas elbeszélés a világirodalom egyik remeke.

 

Füst Milán

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Helyszíni szemlén Palásthy Irénnél, az igazoltatott Lanwin- modell hősnőjénél Helyszíni szemlén Palásthy Irénnél, az igazoltatott Lanwin- modell...
A rendőri igazoltatás a Városi Színházban egy ismert és tehetséges...
A Boronkai csoda, vagyis: János, az utolsó gavallér A Boronkai csoda, vagyis: János, az utolsó gavallér
Hires gavallérok, hová lettetek, tüntetek. Mintha már csak emléketek...
Egy uj mentőernyő Egy uj mentőernyő
Régi eszméje az embereknek, hogy olyan mentőernyőt készitsenek, a...
A Martinique-sziget tűzhányója nem nyugszik
A Kis-Antillák szigetén a múlt év tavasza óta a vulkánok kitörése...
Gamaufné Tóth Judit volt a német-magyar tornászmérkőzés hőse Gamaufné Tóth Judit volt a német-magyar tornászmérkőzés hőse
A Torna Szövetség Szukováthy Imre elnökkel és Bély Miklós ügyvezető...
A női divat A női divat
Kerti ünnepségeken, fogadásokon, bálokon nincs elragadóbb látvány,...
Labdarugás: Szemle Labdarugás: Szemle
A botránykrónika ismét gazdagabb lett egy durva, botrányos...
Az FTC országos birkózóversenye Az FTC országos birkózóversenye
Nagy közönség előtt rendezte az FTC országos birkózóversenyét a...
Sokat aludjunk vagy keveset? Sokat aludjunk vagy keveset?
„Most pedig hazamegyek és kialszom a bosszúságom.”...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98