Dtum
Login with Facebookk
1920 | Április

Nagy hausse az értékpapirpiacon

Az értékpapirpiac a husvéti szünet után viharos hausse jegyében nyilott meg.
Az üzleti forgalom igen nagy mérveket öltött és a rohamos áremelkedés kiterjedt a részvények minden kategóriájára. Egyes értékek 1000 K-val magasabban indultak és a vevők valóságos ostromot intéztek a papirok megszerzéséért. A bankoknál felgyült megbizásokat első napon alig lehetett lebonyolitani, aminek következtében az árszinvonal zárlata emelkedő maradt.

Az ugrásszerüen felszökött magas árfolyamok azután a hét második tőzsdenapján nyereségrealizálásra késztettek sok értékpapirtulajdonost, ugy, hogy az eladási megbizások tulsulyba kerültek, aminek következtében a nagy árnyereségek enyhén lemorzsolódtak. Az árnivó azonban még igy is lényegesen meghaladja a szünet előtti árfolyamokat; néhány papir pedig még a második napon is erőteljes emelkedést ért el. 

Az egyes kategóriákat tekintve a bankpiacon a Hitelbank tünt fel erőteljes áremelkedésével, kivüle még a Magyar agrár és Leszámitoló bank voltak igen nagy kereslet tárgyai, Merkurban pedig közeli tőkeemelés hirére szintén sok vevő akadt, ellenben a Fabank a fuzió közeli perfektuálása ellenére meglehetősen stagnál.

Rendkivül nagyméretü volt a hausse a szénértékek piacán, ahol Általános kőszén és Salgó eddigi rekord árfolyamaikat érték el. A téglapapirok közül Beocsini vezetett 1000 K-t meghaladó áremelkedésével. A vas- és gépgyári részvények állatában drágultak a két Ganz kivételével, a mely szenzációs emelkedés után csekély gyengülést szenvedett. Rima ismét vezető pozicióba került a vaspiacon, bár első napi nagy árjavulásából valamit le kellett adnia. 

Legviharosabb volt a hausse a vegyi papirok terén, ahol Mütrágya keltette a legnagyobb figyelmet; mellette Danica és Flóra érték el eddigi legmagasabb árfolyamaikat. Cukoripar eljutott a tizezres árfolyamig. A fapapirok piacán igen nagy volt a tevékenység: itt az érdeklődés főleg Országos fára, Lichtigre és Guttmannra irányult, de Hazai fatermelőben is sok vevő volt állandóan emelkedő árak mellett, csak Nasici nem tudta megtartani multheti szenzációs árjavulását. 

A tengerhajózási papirok nagy áremelkedést értek el, a közlekedési részvények közül Közuti, Városi, és Államvasuti látták leginkább hasznát a nagy hausse-nak.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Tőzsdei ügyletek
Szabóné Fricska Anna

A tőzsdei spekuláció a határidős ügyletekhez kötődik, mert a fizetés és a szállítás egyaránt a szerződésben kikötött későbbi időpontban történik meg.

Így a szerződéskötés idején és a teljesítés időpontjában az árak között eltérés alakul ki, amely jelentős is lehet. A spekuláció egyik formája, a hausse az áremelkedést kívánja kihasználni, másik formája a baisse, ilyenkor az árcsökkenésre játszanak.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98