Dtum
Login with Facebookk
1920 | Augusztus

Minden kereskedő köteles bont adni, ha nincs aprópénze

Az aprópénzhiány okozta visszaélések közt ujabban egész rendszerré vált az, hogy egyes üzletekben a vásárló közönség kárára a fizetendő összeget, ha nem tesz uj teljes koronát, felfelé kerekitik ki. Ez az eljárás, mint az Árvizsgáló Bizottság ma kiadott hirdetménye hangsulyozza, a kereskedő részére ezrekre rugó illetéktelen hasznot jelent és ezzel nem indokolt árdrágitást jelent. 

E visszaélés kiküszöbölésén óhajt segiteni az emlitett rendelet, amikor az aprópénzhiányra való ideiglenes segitésre a napilapok kiadói által kibocsátott és bevált bon-rendszert ajánlja, természetesen kötelezi egyuttal a kereskedőt, hogy az általa kibocsájtott bont fizetési eszközül elfogadja és a kikerekitve összegyült bonokat beváltsa. 

Felkéri tehát az Árvizsgáló Bizottság a közönséget, hogy minden oly esetben, amikor a visszajáró aprópénz helyett minden felszólitás nélkül bont (esetleg bélyeget, amely a bizottság szerint különben mint fizetési eszköz alkalmatlan) nem kap, jelentse be az esetet a bizottságnál, hogy az árdrágitás kérdésének megállapitása után a büntető eljárást megindithassa.

Saját érdeke mindenkinek, hogy az aprópénz értéke is visszatérjen a köztudatba, mert ez a pénz általános értékét is növeli.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98