Dtum
Login with Facebookk
1920 | December

Hogyan tanul a madár énekelni?

Bulman angol természettudós az éneklő madarakat két csoportja osztja:olyanokra, amelyeknél az éneklés tudománya már veleszületett tulajdonság, milyen például a rigó, vörösbegy stb. és olyanokra, amelyek csak mint fiókák tanulják meg csicseregni a fajtáikat jellemző melódiát.

Ebbe a csoportba az olyan madarak tartoznak, amelyek a szülőiktől tanulják el az éneklés müvészetét, mint például a kenderike. Az öreg madarak elbujnak a lombok mögé és énekelnek, mialatt a fiókáik csöndben odafigyelnek? Mikor azután az öregek elhagyják buvóhejüket: a fiatalok legott próbálgatják utánozni az imént hallott dallamot.

Az első leckék után természetesen még nem nagy az eredmény, de később, hosszabb gyakorlat után, a fiókák ép oly szépen fujják az éneket, akárcsak a szüleik. Barsington angol tudós kenderike fiókákat szedett ki a fészekből és pacsirtákkal zárta össze közös kalitkába, a kis zenészek nem a szülőik nótáját zengték, hanem olyan tökéletesen megtanulták a pacsirtaszót, hogy a született pacsirták sem különben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98