Dtum
Login with Facebookk
1920 | Január

A pesti nyomor

Huszár Károly miniszterelnök a mult héten néhány külföldi, nemesszivü metodista püspökkel bejárta a pesti nyomortanyákat és a közönséghez vészkiáltást intézett, hogy mindenki sürgősen segitsen a nyomorgókon: „Felelősségem teljes tudatában figyelmeztetek mindenkit, szól a miniszterelnök vészkiáltása, hogy ilyen rettenetes nyomor mellett sok ezren tobzódó fényüzésben élnek és nem gondolják, hogy ebből szörnyü bajok származhatnak, ha nem sietünk minden eszközzel az inségesek támogatására”. 

A társadalom meghallgatta a vészkiáltást. A nyomor enyhitésére sietők között a Tolnai Világlapja szerkesztősége a következő levelet intézte Huszár Károly miniszterelnökhöz: 

Budapest, 1920. január 30.

Miniszterelnök Ur! 

Hazánkban még soha ilyen visszhangra nem talált vészkiáltás, mint Nagyméltóságod nyilatkozata, melyet abból az alkalomból intézett az ország közönségéhez, hogy a metodista püspökök budapesti látogatása alkalmával egész közelről látták a nyomort. 

Bizonyos, hogy szavai megrenditették az érző emberek szivét.
Szinte óráról-órára nő a száma annak a hullámzó tömegnek, amely Kegyelmes Uram vészkiáltására a nyomorgók segitségére siet. 

A Tolnai Világlapja ötezer koronával járul hozzá a nyomor enyhitéséhez. Ez összegről idecsatolva küldünk egy postatakarékpénztári csekket, azonkivül lapunkban agitációt fejtünk ki a humánus cél érdekében, továbbá 200.000 példányban szét fogunk osztatni egy képes reklámot, mely a nyomort ábrázolja és felhivjuk ebben a közönség figyelmét a segitő akció támogatására. 

Hisszük, hogy ebbeli ténykedéseinkkel hasznára leszünk kegyelmes Ur gyönyörü akciójának és boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk e nemes és humánus mozgalomban. 

Maradtunk
Miniszterelnök Urnak

hazafias üdvözlettel
A Tolnai Világlapja szerkesztősége

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A budapesti nyomor A pesti nyomor
Cikk-ajánló
A zsidó lélek az irodalomban - Válasz Móricz Zsigmond cikkére A zsidó lélek az irodalomban - Válasz Móricz Zsigmond cikkére
Komor András könyvét én is nagyon jó és érdekes regénynek tartom, de...
A zágrábi kisantant-konferencia programja A zágrábi kisantant-konferencia programja
Hétfőn kezdődik a horvát fővárosban a kisantant konferenciája....
A Vezúv kitörése A Vezúv kitörése
Matteneci tanár, a Vezúv hegyen fennálló megfigyelő intézet vezetője...
A bibliakutató barátok kolostora, a másolatok A bibliakutató barátok kolostora, a másolatok
Minden ódon és nagyértékű bibliakézirat másolata megvan itt. Akadnak...
A záptojás A záptojás
Egy nagyon nekikeseredett polgártársunknak a minap egyik reggeli lap...
A Magyar Evezős Szövetség bajnoki versenye A Magyar Evezős Szövetség bajnoki versenye
A Magyar Evezős Szövetség vasárnap délután tartotta meg a csepeli...
A választójog és a házszabályrevizió A választójog és a házszabályrevizió
A képviselőház megnyitó ülésének közeledtével egyre élénkebb lesz a...
Emlékezés Apámról - Irta Beniczkyné Bajza Lenke Emlékezés Apámról - Irta Beniczkyné Bajza Lenke
Most, midőn atyám, Bajza József műveit a Franklin-Társulat...
A régi Pest életéből - Jókai fölolvasása A régi Pest életéből - Jókai fölolvasása
Az "Auróra" irodalompártoló kör estélyt rendezett e hó 17-ikén, mely...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98