Dtum
Login with Facebookk
1920 | Június

Meggátolják a tej savanyodását

Ujfajta eljárás a tej ideiglenes konzerválására

A tejellátás problémája a legsulyosabb feladatok egyike.
A tejmennyiség emelkedésére egyelőre alig van kilátás és az a 80-85.000 liter, ami ma felhozatalra kerül, a legnagyobbrészt savanyodott állapotban érkezik a fővárosba. Ennek természetesen a legfőbb oka a korai hőség. Valamint az, hogy a jéghiány miatt hütésről gondoskodni már a gyüjtőállomáson sem lehet.

Hasonlóképpen baj, hogy az eddigi hütőkocsikat nélkülözni kell, valamint, hogy a vonatok sokszor késve érkeznek. Ilyenformán csak 10-12 százaléka a felhozott tejnek az a mennyiség, ami a csecsemők, betegek és aggok ellátására számitásba jöhet. Mindennél fontosabb volna tehát a savanyutej csökkentése, hogy igy minél nagyobb mennyiség álljon a tejelosztó szervek rendelkezésére. 

Az utóbbi időben erre nézve kisérletezések történtek, még pedig kitünő eredménnyel. Az ügy fontosságára való tekintettel kérdést intéztünk Szabó Sándor dr. tiszti főorvoshoz, akinél főként aziránt érdeklődtünk, hogy milyen eljárással lehet leginkább meggátolni a tej savanyodását, illetve az igy konzervált tej fogyasztása nem káros-e az emberi szervezetre. Szabó tiszti főorvos a következőkben felelt kérdésünkre: 

– A tiszti főorvosi hivatal a fölhozott tej hathatósabb ellenőrzése mellett különös gondot fordit a tejnek a meleg folytán szükségessé vált konzerválására is. Intézkedés történt, hogy mivel jég nincs, módját ejtsük a tej olyan kezelésének, amely egy ideig meggátolja a tej természetes erjedését. Ezt akként érjük el, hogy egy liter tejhez egy köbcentiliter formalint keverünk. Ettől a tejnek sem ize, sem szaga nem változik, ellenben a természetes erjedést körülbelül 24 órára megakadályozza. 

– A konzerválásnak ezt a módját Németországban alkalmazták először. Mielőtt mi is rátértünk volna erre az eljárásra, előzőleg Bókay tanár klinikáján, gyermekeken próbáltuk ki, hogy szivesen fogyasztják-e ezt a tejet és hogy a fejlődésüket nem hátráltatja-e. Csak amikor a tapasztalatok kedvezőnek mutatkoztak, fogtunk hozzá a konzerválás uj módjának gyakorlati megvalósitásához is, ami a legnagyobb sikerrel járt. 

– Természetes, hogy jobb volna, ha a tejet már a termelőhelyen fölforralnák, mert ez konzervál a legjobban, ámde a gyakorlatban ez nem vihető keresztül, nemcsak azért, mert a tüzelőanyag drága s mert kettős edényzetet kellene tartani a kezelésre, hanem főként azért, mert a várva várt tej szállitását a forralás nagyon késleltetné.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98