Dtum
Login with Facebookk
1920 | Május

Szombaton este érkezett vissza Párisból Práznovszky Iván meghatalmazott miniszter

Ő hozta magával az antant válaszjegyzékét, amelynek szószerinti szövegét nem ismerjük ugyan ezideig, de azt már tudjuk, hogy ebben a válaszjegyzékben foglaltatik az a halálos ítélet, amellyel ki szeretnének bennünket végezni. Kivonatosan közölték már a lapok ezt a jegyzéket, amely ebben a pillanatban a kormány előtt fekszi.

Vasárnap délutánra hivták össze a miniszteri értekezletet és ez a miniszteri értekezlet foglalkozott a válaszjegyzékkel
Párisban most már csak Csáky István és Bethlen István grófok maradtak, a békedelegáció többi tagja Budapesten van és idehaza várja be a magyar nemzet állásfoglalását a béke kérdésében.


Vasárnap délutánra pártközi konferencia összehivását is tervezték. Hétfőn a nemzetgyülés ülésének megnyitása előtt a pártok vezetői fognak pártközi értekezletre összegyülni, ott fogják megbeszélni a felszólalások rendjét, hogy a békeszerződés ellen való tiltakozásunk egységes, határozott és olyan legyen, amely teljes nagyságában fogja kimutatni a magyar nemzetnek azt a szilárd elhatározását, hogy ebből a „békéből” nem lesz béke soha sem.


A nemzetgyülésen a kisgazdapárt részéről valószinüleg Gaál Gaszton, míg a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja nevében Karafláth Jenő volt államtitkár fog felszólalni. Azonkivül valószinü, hogy Ugron Gábor, a Friedrich-csoport részéről pedig, minthogy Friedrich még mindig nincs Budapesten. Erejky Károly és esetleg ezenkivül még Andrássy Gyula gróf is hozzá fog járulni az egységes hangulat kifejezéséhez. A pártok szónokain kívül a külügyminiszter is fel fog szólalni, aki ismertetni fogja a párisi jegyzék hiteles szövegét.


Azt előre jelezhetjük, hogy a nemzetgyülésen sem a szónokok, sem a pártok nem fognak véglegesen állást foglalni a békeszerződés ügyében, későbbre fog maradni, mert a mai izgatott hangulatban még nem alakult ki az, hogy mit fogunk cselekedni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bethlen István Csáky István
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98