Dtum
Login with Facebookk
1920 | November

Nyomában van a rendőrség Mészáros Imrének

Ujabb letartóztatás a Britannia-ügyben – Szombaton éjszaka egy Szabadi nevü egyént, kihallgatása még mindig tart.


A Britannia-szálló ügyében a nyomozás még mindig tart és ugy látszik hogy az ujabb események amelyek a szálloda megszökött egyéneivel vannak összefüggésben, nem engedik meg a rendőrségnek, hogy ez a nyomozás a közeli napokban tényleg befejeződjék.

 

Az éjszakánként megtartott razziák minden napra hoznak egy-két olyan elfogatást, amely az eddigi nyomozást kiegésziti és napról-napra tisztábbá teszi a rendőrség előtt, kik vettek részt a Britannia-szállóban történt rablásokban és kiknek köszönhető, hogy Budapest éjszakai nyugalma hónapokon keresztül a legválságosabb és leglehetetlenebb volt. De nemcsak az elfoglalások, hanem az ujabb feljelentések is állandóan napirenden tartják a Britannia ügyet és mára a rendőrségen körülbelül hatvanháromra szaporodott azoknak a feljelentéseknek a száma, amelyek mindegyikében a Britanniában elfogott egyének szerepelnek és amelyekben zsarolás, rablás, sulyos testi sértés és gyilkosság szerepel a bűn tárgyaként. A rendőrség azonban még mindig nem ismeri az összes büncselekményt, amely a Britanniában történt, mert a feljelentők még mindig tartózkodnak a feljelentésektől és félnek attól, hogy feljelentés esetén valami kellemetlen következmény hárulhat rájuk.


Jelenleg a Britannia-üggyel kapcsolatban huszonegy letartóztatott van a rendőrségen, mind olyanok, akikre még eddig a bűnösséget nem lehetett rábizonyitani. Közülük egyedül Gellért Antal vallotta be, hogy a rendőrgyilkosságnál jelen volt, a többi egytől-egyig tagadásban van és semmiféle büncselekményt el nem akar ismerni, még abban az esetben sem ha a panaszos szemébe mondja, hogy holés mikor követte el a zsarolást vagy a sulyos testi sértést.
Ugyancsak ez a helyzet a tegnap elfogott Wagner nevű egyénnel is, aki Csikós Pál álnéven müködik a Britanniában és akiről a vallomásokból megállapitotta a rendőrség, hogy közvetlen részese a rendőrgyilkosság végrehajtásának és Sesevilsei?, valamint Mészárossal együtt volt jelen Soltra meggyilkolásánál. Tegnap délután és vasárnap délelőtt megtartott kihallgatása semmi pozitiv eredményt nem adott, mindent tagad és azt állitja, hogy sem Sesevilset, sem pedig Mészáros egyáltalán nem ismeri és a rendőrgyilkosság éjszakájáról minden áron alibit akar igazolni.
Tegnap éjszaka a Rákóczi-úti kávéházakban, öt szállodában és több nyilvános helyen razziát tartott a rendőrség, amelynél katonaság is közremüködött és egy alezredes vezetésével nyolc katonatiszt, tizenkét detektiv és két rendőrtiszt járta végig a kétesebb helyeket, hogy a Britanniások közül a körözött egyéneket kézrekeritsék. A razzia nem járt sok eredménnyel, mindössze hat előállitás történt, azonban ezek is igazolták, hogy nem tartoznak a Britanniások társaságához.
Szenzációsabb eredménye egy véletlennek volt tegnap éjszaka, amennyiben a rendőrségnek egész véletlenül sikerült megtalálni azt a Szabadi nevű egyént, akire a Britanni szállóval szemben lakó cukorkereskedő vallomást tett és akiről azt állitotta, hogy ez a Szabadi hurcolta be a Britanniába és verte véresre a szálló pincehelyiségében. Szabadit ma délelőtt hallgatta ki dr. Salgó rendőrkapitány,azonban sem a cukorkereskedő elhurvolását, sem pedig a többi terhére rótt büncselekményt nem akarja beismerni és fogvatartása ellen a leghangsulyosabban tiltakozik. Ennek dacára őrizetben maradt és vasárnap délelőtt ujra kezdték kihallgatását, amely lapunk zártakor még mindig folyamatban volt.
Vasárnap éjszaka ujabb razziát tartott a rendőrség, amely alkalommal több előállitás történt, de az előállítottak kilétét pontosan még mindeddig nem sikerült megállapitani, mert hamis igazolványaik vannak és igazi nevüket csak hétfőn reggel fogja tudni pontosan megállapitani a rendőrség. Éjszaka a rendőrséghez jelentés érkezett, amely szerint a gyilkos Mészárosnak nyomában vannak.
Vasárnap átkisérték a Brittunniásokat az ügyészségre.
A Britanniások ellen a rendőrség álltal meginditott bünügyekben a nyomozás olyan stádiumba jutott, hogy a főkapitányság az iratokat áttette érdemleges intézkedés céljából a budapest kir. ügyszséghez. Vasárnap átkisérték a letartóztatásban levő tiz gyanusitottat is, akiknek névsora következő: Rumbold Attila 27 éves fővárosi tisztviselő, Szili-Török Miklós 21 éves alhadnagy, Biró Béla 21 éves tanuló, Stanger Lajos 26 éves főiskolai hallgató, Brauner Béla 23 éves műegyetemi hallgató, Székely János 23 éves műszerész, báró Babarcsy Jenő 41 nyug. állami tisztviselő, Zsanka Kálmán 23 éves szinész, Streng Ede 23 éves orvostanhallgató és Bujtás Lajos 24 éves tanuló. Valamennyi a Markó-utcai fogház külön zárkájában helyezték el. Az iratokat ebben az ügyben is dr. Pogányi Nándor kir. főügyészhelyettesnek osztották ki, aki az iratok áttanulmányozása után érdemleges inditványt készit az ügyben. A rendőri nyomozás adatai szerint a gyanusitottakat rablás, zsarolás, személyesszabadság megsértése, sulyos testisértés büntette és még egyéb büncselekmények terhelik.
Kmetty ujabb bünügyei.
A budapesti kir. ügyészségen dr. Pogonyi Nándor főügyészhelyettes a Kmetty Károly ellen folyamatban levő bünügyben a rendőrség nyomozását nagymértékben kiegészitette. Evégből szombat délután és vasárnap is több sértettet és tanut idézett maga elé akiket egyes büncselekményekre ?részletesen kihallgatott. A főügyészhelyettes ezenkivül külön nyomozást rendelt el a bünügyi iratok között levő azon feljelentés tárgyában, amelyet Udinszky Szvetovár ?lakos adott be Kmetty Károly ellen. A feljelentés tartalma szerint Kmetty Károly a Deák-szállodában ismerkedett meg Udinszky Szvetozárral. Vadászatról, vadászfegyverekről beszélgettek s Kmetty felcsalta lakására Udinszky azzal az ürüggyel, hogy megmutatja neki gyönyörü kivitelü, pompás fegyvereit, a mikor felértek, Kmetty megverte, kirabolta. Elvitt tőle 20,000 korona készpénzt is. E feljelentés tárgyában a rendőrség egyáltalában nem folytatta le a nyomozást, ugy, hogy ez az ügy kiegészitendő.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98