Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

Uj kabinet

Uj kabinet Kérdés, hogy uj korszak-e? Jelent-e változást az, hogy Bethlen Istvánnak hívják Teleki Pált, Bánffy Miklósnak Gratz Gusztávot, Bernolák Nándornak Benárd Ágostont és Ráday Gedeonnak Tomcsányi Vilmos Pált? Mert ha tovább fog folyni a fortwurstlizás, ha csak folytatása lesz az uj korszak a régi posványosító, elkenő, folyton kiegyezkedő, kanapéperekkel patvarkodó, pártpolitizáló sivárságnak, akkor ugyan kár volt válságosdit játszani, kár volt uj nevekre átfesteni a régi cégtáblát, mert akkor – mint a régi politikai terminológia ezt kifejezni szokta: - nem a kutya változott meg megint, csak a nyakravalója.


Mi bízunk az uj kabinetben. Hiszszük, hogy e válság végre változást is jelent. Bízunk először azért, mert az uj miniszterek legtöbbjét nem a pártok hangosai közül rekrutálták, hanem kivülről hozták. Hozták, hátha az uralkodó pártokhoz tartoznak, bárha csoport nem állott a hátuk mögött, hozzák pártpolitikai szempontok ellenére, hozták el azokat, akiket szakértelmük, multjuk, egyéniségük és nem az képesített a miniszterségre, mert ilyen vagy olyan csoporttal kierőszakolták kinevezésüket.
Bízunk bennük, mert az ujak legtöbbje régi ember, aki sem a forradalom, sem az azt követő zavaros politika divatos szólamait nem szolgálta, mert olyan emberek, akik félre tudtak állni és akik egyik párttal szemben sincsenek avanzsálva.

 

Bethlen erős, markáns, kemény egyéniség, sok van benne Tiszából, a régi erdélyi politikusok makacs sovinizmusát egyesíti ugyancsak az erdélyiek politikai simaságával, helyzet-felismerési és ahhoz való alkalmazkodási ügyességével. Bánffy egy magasabb kulturnívót képvisel, szép magyar értelemben vett nyugateurópai ember, diplomáciai jártassággal és nagy összeköttetésekkel. Ráday a vaskezü királyi biztos fogadott fia, a csendőrség megalapítójának fia, energiájáról, egyenességéről ismert kedvence az elhunyt Tiszának. Bernolák, bár a kereszténypárt szélsó táborába tartozik, de egyike a legkiválóbb jogászoknak, modern ember, aki sokat tud és sokat megért. Mayer János pedig nagyatádi Szabó István legrégibb híve, legintimebb barátja: felvilágosodott, igen eszes, igen erős, igen meggyőződéses, talpig férfi. Ezektől az uj miniszterektől csak jót, csak szépet várhatunk. Várunk is.

Valóra váltják-e reményeinket? Lesz-e elég erejük, meg fognak-e tudni birkózni az akadályokkal? Mi hisszük, hogy igen, de nem érne meglepetés minket akkor sem, ha csalódnánk. Mindenesetre várjuk az uj korszakot, ha eljő: mi fogunk neki a legjobban örülni, ha megcsalódunk: egy csalódással több, időt vesztettünk megint, eltolódott ismét talpraállásunk, ami mérhetetlen krá lenne az országnak és katasztrofális bukást jelentene nekik is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A háborus Balkán A háborus Balkán
Egész Európa megdöbbenéssel nézte azt a rettenetes háborut, mely a...
Több lóhus kerül piacra Több lóhus kerül piacra
A sertésvész miatt a sertéshus mindenfelé megdrágult, sőt kevés a...
Bánffy Dezső felszólalása Bánffy Dezső felszólalása
Ma fölszólalt báró Bánffy Dezső is, a ki megütközött rajta, hogy...
Németország nem tudja és nem akarja Franciaország nélkül felépiteni az uj Európát Németország nem tudja és nem akarja Franciaország nélkül felépiteni...
Marion francia tájékoztatásügyi államtitkár szombaton este Nizzában...
Nagy termelési verseny indult meg a gazdák között a főváros környékén Nagy termelési verseny indult meg a gazdák között a főváros...
Most egy éve, a felszabadulás után, a főváros környékén levő nagy...
Világ-kiállitások Világ-kiállitások
Az 1900-iki párisi világtárlatkor ismételték a szentencziát, hogy ez...
Inzultált cseh képviselő Inzultált cseh képviselő
Csehországban a mult hetekben óriási tüntetések voltak a német...
Hadi szénbehozatali részvénytársaság Hadi szénbehozatali részvénytársaság
A kereskedelemügyi miniszter hivatalba lépése első napjától kezdve a...
Az életbiztositás kiterjesztése a csekélyebb értékü életekre Az életbiztositás kiterjesztése a csekélyebb értékü életekre
Az életbiztositási tudomány az utóbbi évtizedben állandóan...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98