Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

Uj világbéke-konferencia küszöbén

Berlin, ápr. 10.
A Newyork Telegraph tudósítója arról értesült, hogy Harding, az Amerikai Egyesült-Államok elnöke egyetértésben a köztársasági párt vezetőjével, egy uj világbékekonferencia összehívásának módozatairól tárgyal. Az előkészületek már előrehaladtak s a meghívókat egy hónapon belül szét is küldenék. Az amerikai közvélemény azt hiszi, hogy Harding rövidesen a kongresszushoz intézendő bejelentő üzenetében egy uj békerezoluciót fog követelni a Knox-féle rezolució helyett.


A nagyjelentőségü s az összes népek érdekei szempontjából mérhetetlen fontosságu lépés nem uj dolog. Harding elnöki székének elfoglalása előtt kijelentette, hogy minden törekvése oda fog irányulni, hogy Washingtonban egy uj békekonferenciát összehívhasson, amely visszaadja az összes népeknek a nyugalmát és a világgazdaságnak uj utjait mindenki megnyugvására egyengesse.


A franciák Harding terveivel tisztában is voltak és ezért minden eszközt felhasználtak arra, hogy az amerikai elnököt feltett szándékaitól eltérítsék és a Páris külvárosaiban erőszakolt békeszerződéseket akceptálják. E céljuk megvalósítása érdekében Washingtonba menesztették a hétfejű Vivianit, a volt miniszterelnököt, de ugy látszik, hogy a franciák nem sok eredménynyel mesterkedhettek Hardingnál, mert az uj konferencia összhívásának terve makacsul tartja magát s máris a hirek pozitiv formában jelennek meg a konferencia összehívásáról szóló kibocsátásáról.


Kétségtelen dolog, hogy Amerika fájó érzéssel nélkülözi Németország vegyiipari termékeit és azt a kapcsolatot, a mely hihetetlen nagyarányu gazdasági előnyére volt Amerikának, épp azért a Németországgal való külön formában történendő kibékülés eszméje hovatovább meg is fog valósulni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Harding A washingtoni konferencia 1921-ben Rene Viviani
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98