Dtum
Login with Facebookk
1921 | Augusztus

Az FTC nyári túrája

A zöld-fehérek nagyon hevenyészett túrára indultak ezen a nyáron. Malaky Mihálynak csak négy német mérkőzést sikerült lekötnie, de tárgyalt a túrának svéd illetve hollandus földre való kinyújtásáról is. Sőt arról is szó esett, hogy az MTK ellen is fog játszani Svédországban. Az eredeti terv vagy jobban mondva tervezgetés azonban megváltozott a helyszínén.

Ezt sejteti legalább is Malaky Mihálynak egy távirata, amelyben azt közli, hogy Dánia került az előtérbe. Fix dolgot azonban sem a távirat, sem a megelőző levél nem tartalmaz s így még a klub előtt is bizonytalan s így még a klub előtt is bizonytalan, hogy hol fejezi be az FTC csapata a túráját.

Az FTC harmadik győzelme Németországban. Az FTC a jelenlegi nyári túráján – úgy látszik – a városi kombinált csapatokra fektette a fősúlyt. Erre vall, hogy a duisburgi és kölni kombinált csapatokkal folytatott meccs után Creefeldben mérkőzött az ottani városi kombinált csapat ellen és 2:0 arányban győzött. A gólokat Schwarz lőtte.

Az FTC megerősödött a csapat után érkezett Takátscsal, úgyszintén Nikolsburgerrel. Héger továbbra is részt vesz a csapat mérkőzésein. De baj is történt Patakinak annyira megrándult a bokája, hogy a további meccseken már nem vehet részt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98