Dtum
Login with Facebookk
1921 | Március

A labdarúgó bajnokság nagy napja

MTK – FTC 3:1 (1:0)

Harmincezer néző a Hungária sporttelep.
Esztendők óta folyik a rivalizálás az MTK és az FTC között s a két egyesületnek nemes vetélkedését egyre nagyobb tábor kíséri figyelemmel. Az MTK már sok év óta ura a helyzetnek a futballsportban, rengeteg a híveinek a száma, de annyira még nem tudta a kezébe kaparintani a vezetés gyeplőjét, hogy ne kelhessen tartani ellenfelektől.

Legközelebb jár a nyomában az FTC, amelyet éppen az MTK szorított le az élről és amely körül éppen úgy csoportosulnak a fanatikus hívők ezrei, mint az MTK körül a kékfehér színek rajongói. Amíg tehát az MTK barátai attól a gondolattól vannak áthatva, hogy ez az egyesület védje a hegemóniát, addig az FTC táborát az a vágy tüzeli, hogy a zöld-fehérek visszavívják elveszett pozíciójukat, vagyis az MTK ellenében megnyerjék a bajnokságot.

A két csapatnak ma délután lefolyt találkozója azonban ismét elodázta e vágyakozás teljesülését. Ismét az MTK győzött, elintézvén az idei bajnokság sorsát is és utasítván az FTC-t a további munkára és erőfeszítésre.

A mérkőzés a Hungária sporttelepen folyt le a közönség impozáns érdeklődése mellett. Legalább harmincezer néző helyezkedett el a pálya körül s a kolosszális embertömeg fölemelő, de egyben félelmetes látnivalót is nyújtott. A népvándorlás már a kora déli órákban megindult a pálya felé, zsúfolt villamosok szakadatlan sora robogott ki a pálya felé.

Sok ezren gyalogszerrel vonult ki a Hungária-útra, de sokan áldoztak kocsira, sőt autóra is, csak hogy idejében ott lehessenek a nagy sportesemény színhelyén. A belépőjegyeket már napokkal előbb elkapkodták s hiába folyt a pénztárak körül a tusakodás, odakünn jegyhez már csak kevesen jutottak.

A mérkőzés maga nem volt a legszebb és legérdekesebbek közül való. Az MTK határozott technikai felsőbbségben volt, összmunkája azonban nem volt kifogástalan. Csatársorában csak Orth és Braun játszott kitűnően, de ők is főképpen az egyéni játékot tartották szem előtt.

Harmonikus csapatmunkát hiába várt a közönség s ezért nem is hatotta át a tömeget a szokott lelkes hangulat. Voltak a mérkőzésnek szakaszai, amelyek egyenesen unalmasak voltak. Az FTC két hátvédője és az egész fedezetsora jól teljesítette feladatát, kapuvédője és csatársora ellenben nem elégített ki.

A MTK-ban a legjobban tetszett Mandl játéka. Kropacsek csak elvétve jutott védéshez. Az első gólt Braun szerezte meg, de labdáját inkább beadásnak szánta, mint lövésnek s Csajka kapuvédőnek kis figyelemmel védeni kellett volna.

A második félidőben Molnár szép lövése hozta meg a MTK második, majd Orth remek lövése a harmadik gólját. Későbben sikerült gólhoz jutni az FTC-nek is Nikolsburger lövéséből.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98