Dtum
Login with Facebookk
1921 | December

Magyarország – Lengyelország 1:0 (1:0)

Nagy magyar fölény mellett gyenge játék. – Szabó lőtte a gólt. – Fogl II. ellőtt 11-ese. – Zsák megsérült és a második félidőben Amsel védett. – A lengyel kapus szakadatlanul munkában volt.


Hungária-úti pálya. – 800 néző. – Bíró: Graetz (Prága)
Mintha egészen más képe lett volna a magyar és lengyel válogatottak első találkozásának, mint azt már az eddigi válogatott mérkőzéseken megszoktuk. Eleinte csak a külsőségekben tapasztaltuk ezt a feltűnő változást.

 

A meccs előtti hét csak olyan csendesen, szürkén pergett el, mint bármely bajnoki vasárnapot megelőző hét; semmi izgalom, tülekedés a jó jegyekért, a helyek biztosításáért. A csapat összeállítása körül sem folyt semmi vita; a triálra alig volt kíváncsi néhány végsőkig fanatikus.

Néhány perccel két óra előtt Gratz prágai bíró sípjelzésére a csapatok a következő felállításban állanak fel:
Magyarország: Zsák ("33" FC) – Vogl II. (UTE), Mandl (MTK) – Kertész II. (MTK), Obitz (FTC), Blum (FTC) – Pluhár(BEAC), Molnár (MTK), Szabó (III. ker.), Schlosser (MTK), Wiener II. (FTC)

Lengyelország: Loth II. (Polonia, Varsó) – Gyntel (Crakowis), Marczewsky (Polonia) – Styczen (Crakowis), Czezenszky (Crakowis), Synoviecz (Crakowis) – Wiclech (Crak.), Kuchar (Polon), Katuza (Crak.), Einbacher (Warts), Sperling (Crak.)

Magyar támadással kezdődik a mérkőzés; jobbszélre kiadott labdával Pluhár fut le, de a beadás előtt Merczewsky leszereli. Utána a lengyelek is felnyomulnak, de a magyar kapu közelébe nem tudnak eljutni. A 6-ik percben Szabó szép lapos lövését Loth rávetéssel védi. A 8. percben a lengyel balszárny vezet támadást.

A 12. percben Wiener magas beadását Loth csak nehezen parírozza. A 17. percben esik a magyarok győzelmet jelentő gólja. Schlosszer a kapu előtt Szabóhoz tolja a labdát, aki rövid dribli után a háló jobb sarkába helyezi a labdát. (1:0)

A magyar csapat továbbra is állandó fölényben játszi. Hátvédeink a félvonalon tanyáznak, csatáraink a kapu előtt azonban bosszantóan ügyefogyottak. A 20. percben Molnár 5 méterről biztos helyzetben hibáz, következő lövését azonban – ha nehezen is – a kapus fogja.

A 24. percben Wiener beadását Loth zsákmánya lesz. A 26. percben a lengyelek egy hosszan előreadott labdáját hátvédeink lebecsülik. Zsák kifut a labda elé, de a nagy rushel jövő lengyel csatár előtt csak úgy éri el a labdát, hogy elébe vágja magát.

Sikerül is a labdát útjából eltéríteni, de maga esik áldozatul, mert a karján és a fején megsérül, s percekre az eszméletét is elveszti. Majd beáll a kapuba, s nagy önfeláldozással végigjátsza a félidőt, a második félidőben azonban már nem tud kijönni s Amsel foglalja el a helyét.

A 31. percben magyar korner. A 32. percben a csatárok helyett Kertész II. lő a lengyel kapura, de 30 méteres lövését Loth védi. A 35. percben Pluhár lövése a kapu mellé jut. A 45. percben Molnárt a tizenhatos vonalon belül szabálytalanul fellökik, a bíró tizenegyest ítél, de Fogl a labdát magasan a kapu fölé lövi.

A második félidő elején a lengyel csapat támad, egy könnyű labdát a Zsák helyére beállt Amsel kezéből kiejt, de a lengyel csatár persze a kapu fölé lő- A 2. percben Molnár támadása góllal kecsegtet, de az utolsó pillanatban kifutó Loth eléje veti magát; mindketten a földre esnek s a labda mellettük az üres kapu felé gurul, de a gólvonalon az egyik lengyel hátvédnek még sikerül elérnie és a mezőnybe továbbítania.

A 3. percben Molnár háromszoros fejelését Loth védi. A 7. percben Blum hosszú lövése foglalkoztatja Lothot. A 8. percben lengyel korner, majd a 13. percben a lengyel kapus hibájából magyar korner. A 17. percben Molnár magas lövése kerül a kapu fölé. Schlosszer lövését Loth védi.

A 20. percben védőjátékosaink ismételt hibázása hozza veszélybe a magyar kaput, de a lengyel csatárok nem tudják értékesíteni a helyzetet. A 24. percben Schlosszer lövését a kapus kornerre védi. A 25. percben magyar korner. Molnár lövései közül egy-kettőt Loth fog, több pedig a lengyel kapu mellé jut.

A 30. percben magyar korner, a kornerrúgást követőleg veszélyes a helyzet a lengyel kapu előtt, Szabó fejese kapufát is ér, de a lengyel védelem korner árán mégis csak elhárítja a komoly veszedelmet. A 33. percben magyar korner. Molnár és Schlosszer lövését a kapus fogja. A 40. percben Fogl hibáz, de nincs komolyabb baj. A 44. percben Pluhár beadását védi a kapus, majd az utolsó percben Schlosszer lő a kapu mellé, mire véget ér a mérkőzés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Pzpn Az MLSz embléma
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
Az Ébredők Egyesülete e hó 29-én tartja a belsőharcok miatt elmaradt...
Óriási kaktuszok Óriási kaktuszok
Az óriási kaktuszok hazája Mexikó. Képünkön egy mexikói városka...
Ékszerbiztositás Ékszerbiztositás
Az Európai Áru- és Podgyászbiztositó Részvénytársaság uj üzletága...
Nem kell beismerés Nem kell beismerés
A bécsi rendőrségnek karácsonyfiául mindjárt egy egész –...
Jékely Zoltán -A halál ünnepén Jékely Zoltán -A halál ünnepén
Nagy ravatal a farkasréti hegyhát; kopog esernyőnk ázott sátora, ...
Kicsi üzletek a széles pesti utcán Kicsi üzletek a széles pesti utcán
Pesten, a határtalan lehetőségek városában minden könnyű, - csak...
A külföld a boszniai helyzetről A külföld a boszniai helyzetről
Az egyik tekintélyes konstantinápolyi ujság, az „Ikdám”,...
Híres emberek magánélete -  három Chamberlain Híres emberek magánélete - három Chamberlain
A Chamberlainek családfájukat nem vezetik vissza Hódító Vilmosig....
Anglia minden jövedelmét felemésztik a munkanélküli segélyek Anglia minden jövedelmét felemésztik a munkanélküli segélyek
Anglia közvéleményét is élénken foglalkoztatja a munkanélküliség...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98