Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

Ausztria – Magyarország 4:1 (0:0)

Bécs, simmeringi sporttelep, 50000 néző – Bíró: Mutters (Hollandia)

A két ország válogatottjainak mai negyvennyolcadik találkozásán az osztrák színek képviselői győztek annak ellenére, hogy a magyar csapat egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A mérkőzés bírája, Mutters úr, Hollandiából, azonban oly vérlázítóan elfogult és rosszakaratú bíráskodást produkált, amihez hasonlót országok közötti mérkőzésen soha nem tapasztaltak még.

Az osztrák csapat tehetett, amit akart, off-side, fault, hends, mind ismeretlen fogalmak voltak, ha az osztrákok követték el, bezzeg a magyar csapat minden akcióját már csirájában elfojtotta.

Védelmünk minden belemenését faultnak minősítette a választékosan öltözködő nyegle, Mutters névre hallgató holland ficsúr, aki árgus szemekkel őrködött, hogy amikor az osztrák védelem már nem bírt a magyar csatársorral, off-side címén akassza meg támadásainkat és így mentse meg az osztrák becsületet.

A játékbíró perfid bíráskodásának megbélyegzésére nem találunk megfelelő szavakat, de nem vet jó fényt az osztrák szövetségre sem, mely ilyen bírót merészelt javaslatba hozni.

A mérkőzés első félidejében a magyarok vannak szinte állandóan frontban, s Schlosser révén egy teljesen szabályos gólt is érnek el, a bíró azonban, a közönség üdvrivalgása közepette nem adja meg.

A második félidő elején teljesen indokolatlan szabadrúgásból jutnak az osztrákok, Kuthan révén az első gólhoz. Egy perccel később a 16-os vonal mellett egy ártatlan labda felugrik Szabó kezére s a bíró 11-est ítél, amelyből Kuthan a második gólt lövi. A meg nem érdemelt gólok letörik a magyar csapatot, mely most már kedvét vesztve játszik, a Neubauer hosszú szabadrúgása, Varga hasa alatt, harmadszor akadt meg a magyar hálóban.

Ezután jut hozzá a magyar csapat, Orth fejese révén, egyetlen góljához. Majd 11-est ítél a bíró a magyar csapat javára, melyet Orth gyengén az osztrák kapus kezébe lő. Az osztrákok negyedik góljukhoz Swatosch révén jutnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98