Dtum
Login with Facebookk
1921 | Június

Magyarország – Németország 3:0 (2:0)

Hungária-úti pálya. 30.000 néző – Bíró: Retschury (Bécs)

Felütjük sokáig lehajtott fejünket és úgy figyelünk a tapsra, melynek mámorító hangfoszlányait felénk sodorja a szél. Oh, nem a Hungária-sporttelep tapsorkánjára gondoltunk most, a mely akkor tört ki elemi erővel, a mikor az első magyar gól megváltotta a meccs sorsán aggódó lelkeket, noha az is szép volt és azért is érdemes volt dolgozni, küzdeni.

A magyar sport azonban már átlépett a helyi jelentőségű sikereken, amióta a sors, a borús magyar sport akaratából nemzeti missziót teljesít. Anglia tapsára figyelünk most, és amit eddig semmi és senki el nem tudott érni, Franciaország tapsára. Legyőztük Németország csapatát, a kilenc német városból válogatottat: ezt a bravúros tettet meg fogják tapsolni az egész világon, de a legviharosabban – Párisban.

A játék lefolyása

Retschury (Bécs) bíró sípjelzésére 5 óra 30 perckor a csapatok a következő összeállításban jelentek meg a pályán:
Németország: Stuhlfauth (Nürnberg) – Müller (Hamburg), Schneider (München) – Makron (Berlin), Tewes (Berlin), Schümmelfelder (Bonn) – Höger (Nauheim), Jäger (Altona), Gröner (Stuttg.), Schnürle (Frankf.), Kress (Pforsh.)
Magyarország: Plattkó (Vasas) – Vogel II.(UTE), Mandl (MTK) – Kertész II. (MTK), Gutmann II. (MTK), Blum (FTC) – Braun (MTK), Molnár (MTK), Orth (MTK), Schlosser (MTK), Tóth (FTC)

A helyválasztásnál a mieinknek jut a nappal szemben fekvő oldal, az enyhe szél azonban a magyar csapatot támogatja. Az első percben a magyar balszárny vezet támadást, ám de Müller ment. A következő másodpercekben, Mandl hibás helyezkedése következtében Höger jobbszélső lefut, szép beadását Gröner hibásan továbbítja, s Plattkó az utolsó pillanatban kornerre ment.

A kornert védelmünk parírozza, s az előreadott labdával Braun gyönyörűen fejeli, de Stuhlfaut véd. A 3. percben Tóth szép lefutásából és beadásából. Orth kapásból mellé lő. A következő percben eredménytelen magyar támadás. Az 5. percben Orth mintegy 25 méterről irányított bombaszerű lövése a felső kapulécről pattan vissza, majd Mandl hosszú labdáját védi Stuhlfaut.

A 8. percben a magyar csapat jut kornerhez, de Braun szép kornerét a német védelem menti. Vogel II. hosszú labdáját Schlosszer elhibázza, s Braun beadását sem tudják a belsők értékesíteni. A 9. percben Kress vezet támadást – eredménytelenül. A következő percben ugyancsak ő veszélyeztet magas lövéssel, de Plattkó résen van.

A 12. percben Braun támadása kornert hoz, amelyet ugyancsak ő szépen irányít; Stuhlfaut a labdát kiüti, az Schlosszer elé kerül, aki mintegy 12 méterről, annak ellenére, hogy a kapuvonalon a játékosok egész tömege állotta el az utat, védhetetlen lapos lövéssel megszerzi a magyarok első gólját. (1:0)

A gólra a németek támadással felelnek, de Gröner fölé lő. A következő percben Tóth ideális beadásából Orth 3 méterről, biztos gólhelyzetben mellé lő. A 16. percben Höger vezet veszélytelen támadást. A 18. percben a német jobbszárny veszélyes támadását Vogel II. korner árán menti. A következő percben tetszetős magyar támadás, ámde Molnár kedvező helyzetben mellé lő.

A 22. percben Plattkó könnyelmű védése hozza komoly veszedelembe a magyar kaput, egy labdát érthetetlenül bokszolni akar, Jäger azonban résen áll és beletalpal, a visszapattanó labda az üres gól felé perdül, de mindnyájunk megkönnyebbülésére mellé jut. A 23. percben Gröner egyéni akciójának befejezéseképpen kapu mellé lő. Schnürle hosszú labdáját Plattkó könnyen fogja.

A 24. percben Braun támadása kornert hoz. Kresz ellentámadását pedig Vogel szereli. Orth átadását a 25. percben Molnár elhibázza. Ezután Orth elhagyja a pályát. Braun szabadrúgása a kapu fölé jut. A 27. percben Orth helyére Gencsy áll be.

A 29. percben a magyar balszárny támadásából Gencsy Molnárhoz passzol, de ez nem éri el a labdát, melyet Schneider akar parírozni, rosszul kirúgott labdája azonban Guttmann elé kerül, aki 20 méterről szép lapos, de védhető lövéssel a magyarok második gólját lövi. (2:0)


Továbbra is a magyar csapat marad frontban. A 32. percben Schlosszer hagy kihasználatlanul egy kedvező helyzetet. A 33. percben Molnár lefutásából Tóth élesen mellé lő. A 31. percben Schlosszer átverekedvén magát néhány német védőjátékoson nehéz helyzetben cipőheggyel éri a labdát, mely ugrálva közeledik a német kapu felé. Stuhlfaut el is könnyelműsködi, de a labda előbb kapufát érve szerencséjére kornerre gurul.

A 37. percben szép magyar támadás befejezéseképpen Schlosszer fölé lő, majd a 40. percben ugyancsak ő élesen mellé lő. A 41. percben Tóth elgáncsolása miatt megítélt szabadrúgást a német védelem menti. A 43. percben Schlosszer szabadrúgása meg a kapu mellé, majd a 45 percben ugyanő Stuhlfaut kezébe lő. Magyar kornerrel zárul az első félidő.

A második félidőben a németek némileg változott összeállításban játszanak. Jäger megy a középre és Gröger a jobb összekötőbe, a halfsorban a szélső halfok, Mabron és Schümmelfeder cserélnek helyet. Látszólagos javulást azonban ezek a változások sem hoznak.

Az első percben Braun magas beadását Stuhlfaut fogja. A 2. percben Gutmann jól irányított szabadrúgásával Braun megszökik, s mintegy 18 méterről éles, középmagas lövéssel a magyarok harmadik gólját lövi. (3:0).

Ezután a játék teljesen ellaposodik. Az első félidőben uralkodott rekkenő hőség és erős tempó most érezteti hatását. A magyar csapatot a három gól után különben sem hevíti már az ambíció, míg a németek beletörődve súlyos vereségükbe, szintén nem játszanak valami nagy lelkesedéssel.

A 4. percben magyar támadás Gencsy offside állásán akad meg. Az 5. percben veszélyes támadás. A 9. percben Braun támadása kornert hoz. A 10. percben a németek támadását Vogel II. szereli. A 12. percben tetszetős belső csatárjáték után Schlosszer fölé lő. A 15. percben Gröner veszélyes támadását Vogel II. bravúrosan szereli le.

A 15. percben Braun szép támadása eredménytelen marad. Ezután a németek jutnak kornerhez; a szépen irányított magas labdát Plattkó imponáló biztonsággal fogja. A 17. percben a német jobb szárny vezet veszélyes támadást, de Gröner hibáz, Braun ismételten veszélyesen lefut, de befejező akciói nem sikerülnek. A 20. percben Jäger Gröner támadásából utóbbi mellé lő.

A 23. percben a Höger-Gröner pár támadását Mandl szereli le. A 25. percben Höger magas beadását Plattkó fogja. Gencsy-Schlosszer összjátékából utóbbi fölé lő. A 27. percben magyar korner, majd szabadrúgás, melyet Braun irányít. A labdát előbb Tóth, majd Schlosszer elhibázza, s végül Gencsy fölé lövi. A 31. percben tetszetős német támadás után Gröner kedvező helyzetből mellé plaszíroz.

A 33. percben Schlosser passzából Tóth élese mellé lő. A 35. percben a magyar kapu felé rohanó, kedvező helyzetben levő Grönert Kertész II. 18 méterrel a kapu előtt csak gánccsal tudja megakasztani. A megítélt szabadrúgást Gröner felé lövi. A 36. percben Schnürle hosszú félmagas éles labdáját Plattkó bravúros elvetéssel fogja.

A 37. percben Genesy kedvező helyzetet ront el a német kapu előtt. A 39. percben Braun 20 méteres szabadrúgását Stuhlfant védi. Höger magas beadását Plattkó fogja. A 42. percben Gencsy offside állása akaszt meg egy sikeresnek ígérkező magyar támadást. A 42. percben a német jobbszárny vezet támadást, de Plattkó Jäger lábáról szedi le a labdát. Néhány percnyi középjáték után véget ér a mérkőzés.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A magyar válogatott csapat Támadás a német kapu előtt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98