Kedves Olvasók!
10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
VEZÉRCIKK
Mussolini történelmi nevezetességű 1925 január 3-i beszédét, amely a vele szemben álló politikai koalició végét és a fasiszta állam megszületését jelentette, a nevezetesebb olasz városokban szombaton a kormányhatóságok és a párt vezető embereinek jelenlétében mindenütt megünnepelték...
ROVATOK
Hirade kapitány, a császári tengerészeti főhadiszállás sajtótájékoztatója a keletázsiai rádiókon is közvetitett előadásában áttekintették adott a katonai helyzetről. A dél felé való japán előretörés tervszerűen...
A magyar közönségnek még sosem mutatták be szemléltető, kézzelfogható módon annak a problémának az igazi jelentőségét, amely a nemzet jelene és jövője szempontjából egyike a legfontosabbaknak: hogyan függ össze...
November 19-én volt századik évfordulója Schulek Frigyes születésének, aki Feszl, Ybl, Steindl, azaz a Vigadó, az Operaház és a Parlament alkotói mellett Halászbástyájával velük majdnem vetekedő elismerést szerzett.
Másik...
Háború idején - ez már régi igazság - a technika üteme megsokszorozódik. Szinte hónapról-hónapra új képet öltenek az egyes fegyvernemek, s az a lapszerkesztő, aki, mondjuk, másfél év előtt képekkel iparkodnak olvasóinak...
Tízezer ember őrjöngő hangorkánjának kíséretében négy estén keresztül folyt Boroszlóban a háborús ökölvívó Európa-bajnokság, melyen 11 nemzet 96 versenyzője csapott össze a büszke bajnoki címért. Ezeken a hasábokon...
Bulvár
Színpompás kép volt az Opera vasárnap esti díszelőadása Ciano gróf...
Vasárnap este fényárban úszott az Opera palotája. A homlokzat előtt...
Kultúra
Sport
Bogáthy Erna a női vívóbajnok
A Magyar Vívó Szövetség a Műegyetem aulájában rendezte Magyarország...
Sport
A magyar tekézők legyőzték az osztrák tanítómestereket
A magyar tekézők vasárnap bebizonyították, hogy jobbak...
Politika
A Kormányzó szózata a nemzethez
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója vasárnap...
Politika
A belügyminiszter nyilatkozik az országszerte folyó szélsőséges...
Vasárnap délelőtt Kozma belügyminiszter meglátogatta a...
Sport
Hármas holtverseny után egy tuson dőlt el a hölgyvívóbajnokság...
Reggel 9 órakor tizennégy fehér plasztronba öltözött versenyzőnő...
Kultúra
Török Sophie - Nem kívántalak....
Anyja testében éjjel mozdul elsőt a gyermek, ha a fáradt izmok ...
Tudomány-technika
2015|10|22 - Szerző: Cseke Gábor
Sorscédulák a nagy háborúból
(Cseke Gábor olvasónaplója)
Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
2013|09|16 - Szerző: Cseke Gábor
Cseke Gábor olvasónaplója
Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2012|10|07 - Szerző: Ujlaky István
Horthy és Kádár
Horthy Miklósról 1945 óta, Kádár Jánosról a rendszerváltás után, de főképp az elmúlt néhány évben számos dolgozat született, publicisztikai,...
2011|07|17 - Szerző: Tánczos G. Károly
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka
Született egykoron egy találó vicc a TASSZ, a szovjet távirati iroda jelentéséről: „Tegnapi jelentésünkbe...
"A nagy kérdés a helyzetem, hogy fut velem, vagy jön felém a síneken. Mind ott vagyunk, mind itt vagyunk, mind ott vagyunk, mind itt vagyunk, mind ott vagyunk a síneken." (Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A síneken).
A magyar vasút története 1846. július 15-én kezdődik. Hatalmas tömeg gyűlt össze a nagy nap délutánján az első pesti indóházánál, amely a mai Nyugati pályaudvar helyén állt...
A magyar vasút története 1846. július 15-én kezdődik. Hatalmas tömeg gyűlt össze a nagy nap délutánján az első pesti indóházánál, amely a mai Nyugati pályaudvar helyén állt...
1886. január 29-én Mannheimben Karl Benz szabadalmaztatásra jelentette be legfontosabb találmányát: egy háromkerekű gázmotorral hajtott járművet. Ugyanebben az évben fejezte be Gottlieb Daimler Cannstattban motorral hajtott hintóját.
Ezek voltak a világ első automobiljai. Megalkotásukkal Benz és Daimler egymástól függetlenül látomásaikat váltották valóra: az álmot egy egyenletes hajtóerővel működtetett autóról.
Ezek voltak a világ első automobiljai. Megalkotásukkal Benz és Daimler egymástól függetlenül látomásaikat váltották valóra: az álmot egy egyenletes hajtóerővel működtetett autóról.