Dtum
Login with Facebookk
1942 | Január

Schulek Frigyes centenáriuma

November 19-én volt századik évfordulója Schulek Frigyes születésének, aki Feszl, Ybl, Steindl, azaz a Vigadó, az Operaház és a Parlament alkotói mellett Halászbástyájával velük majdnem vetekedő elismerést szerzett.


Másik nagy kiterjedésű műve, a Mátyástemplom kevésbbé népszerű, habár az értékesebbik alkotás. Alapjában ez majdnem szabad alakítás, a régiből vajmi kevés maradt meg: neogótikus fantázia egykori témák felett Violet le Duc nyomán, ha nem is olyan szabad és könnyed, mint Steindl Imre parlamentje.

 

Részleteinek kidolgozásában egy igen derék, de a közönség előtt teljesen ismeretlen német származású építésznek Jauman Benedeknek nem csekély része volt, a részletek hűséges kidolgozása az ő érdeme, míg Schulek inkább az egész szalongótikájáért felelős. De hagyjuk a Mátyás-templomot, a köztudat Schuleket mint a Halászbástya alkotóját, a román formák vírtuóz felélesztőjét tiszteli.

Ha a Halászbástya jelentőségét a róla készült százezernyi fénykép tömegével mérnők fel, Budapest építészetileg legjelentékenyebb művével állanánk szemben. Fővárosunkban nem fordul meg fényképező idegen, aki ne sietne négy-öt látképét megörökíteni. Tetszetős folyosóiból jól bekeretezett kilátás nyílik Pest házrengetegére, kiszögellései kacérul kelletik tornyaikat és a háttérből kandikáló Várnak változatos vedutáit. Ha azonban valakinek módjában áll az egykori román építkezések emlékét felidézni, azonnal érezni fogja, hogy valami más és különös dologgal áll szemben, a régi román építkezések tömör egyszerűségének, komor erejének nyomát sem érzi a Halászbástyán.

 

Valami talmi dolgot lát maga előtt, amely egyrészt a világkiállítások történelmi építkezéseire, másrészt a cukrászok ólomcukorból kimódolt architekturális álmaira emlékezetet. Egyes részletei, például a tornyocskák kősipkái valósággal fájdalmasan bántók, az egész pedig fölötte kicsinyes. A Halászbástyában a románkori építészet sok század multán olyan torzító rokokóját érte meg, amely csak egy építészetileg önállót alkotni nem tudó kor képzeletében születhetett meg.

 

A régi bástyafalak merész és tömör kiemelkedését kacérul koronázó Halászbástya persze pompásán illett a millenniumi évek kérkedő történelmiségéhez, a katonai szabóknál kitervezett szörnyű díszmagyar ruhákhoz, a gombamódra szaporodó álkuruc nótákhoz, de vajmi kevés köze van az igazán monumentális építőművészeihez. Legfeljebb szellemes játék a kővel, de a fődolog hiányzik belőle, az a vak szükségszerűség és másképpen el sem képzelhetőség, amely örök érvényűvé tette a román kor valóban nagy alkotásait

A Kút kiállítása
A Képzőművészek Új Társaságának kitűnően rendezett kiállításai mindig valami friss levegőt árasztanak. Élő tiltakozást jelentenek a vaskalaposság és reakció ellen. Ami kevés megújhodási vágy nálunk a művészetben még érvényesül, itt meglehetősen elevenen jelentkezik. A társaság, összetétele meglehetősen rugalmas. Vezető egyéniségei azok a kiváló festőművészeink, akik valamikor a német expressziozmus levegőjétől nyerték első biztatásukat. Egy ideig elvergődtek a nekik meglehetősen idegen világban, aztán elég gyorsan szabadultak tőle. Néhai ifj. gróf Andrássy Gyulának egy Kéve-katalógusba írt jóslata beteljesedett expresszionista indulásuknak megmaradt az a haszna, hogy az előző nemzedéknél jóval szabadabban bánnak természeti emlékeikkel vagy másképen: látomásokká formálják benyomásaikat.


Ezekhez a korifeusokhoz (Szőnyi, Bernáth, Berény. Cóbel, Egry, stb) egy fiatalabb gárda csatlakozik. Ezek részben az ő utánzóik, részben az École de Paris, csodálói. Tenyészetük meglehetősen/is stiluskeveredést mutat, sajnos annál kevesebb egyéni eredetiséget. Ismét, mégha fáj is ezt hallani, meg kell őszintén mondanom, hogy nagyon hiányoznak a meglepő erővel jelentkező festőfiatalok, akiknek munkásságából a jövőnek, kellene kialakulni. Vannak számosan, akik ügyesek, még többen, akik ügyeskedők, de ez édeskevés.


Jobb a helyzet a szobrászok esetében, a fiatalok között néhány igen biztató tehetség mutatkozik.
Hogy végül neveket is említsek. Barcsay Jenő, Berény Róbert, Cóbel Béla, Egry József, Ferenczy Béni, Ferenczy Noémi, Mikus Sándor, Vilt Tibor szolgáltak a látogatóknak a legmeglepőbb látnivalóval.

A kolozsvári Székely- és Paál-kiállítás
A Szépművészeti Múzeum magyar termeit átfestik és a gyűjteményt átrendezik. Ez tette lehetővé, hogy Kolozsvárott Székely és Paál alkotásainak egy része kiállításra kerüljön. Ritka alkalom volt ez, az első, hogy műveik magyar vidéki városban láthatók legyenek. Mintegy negyven alkotás hirdette a kolozsvári Unió-palota első emelete termeinek faláról a két erdélyi születésű festő dicsőségét. Kolozsvár nagy megértéssel fogadta a kiállítást, hiszen az ottani fiatalság jókora része eddig legfejlebb reprodukciókból ismerhette ezeket a kincseket. A látogatottság különben is mindenképpen tanuskodott arról, hogy a vidéki közösség mennyire érdeklődik a magyar képzőművészet iránt.


Hasonló színvonalú kiállításokat persze nem könnyű rendezni, ritkán adódik ilyen alkalom. Pedig ez volna, ha nem is az egyedüli, útja annak, hogy a magyar vidéki közönség ízlését fejlesszük és gátat vesszünk annak a szemétáradatnak, amellyel vándorképkereskedők a vidéket elárasztják.

A világirodalom remekei képekben

A Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának százhuszonnyolcadik kiállítása méltó folytatója az eddigieknek.
Dr. Hoffmann Edith a grafikai osztály vezetője és a kiállítás nyomatékosan és igen találóan hívja fel a látogatók figyelmét arra, hogy valamikor mennyivel kevesebb volt a kapcsolat az irodalom és a képzőművészet között. Az irodalom remekei remekművekre ihlették a festőket és senki sem akadt, aki ezen megbotránkozott volna.


De jött a XIX. századnak optikai jelenségeket kihangsúlyozó festészete, mely kiadta ezt az elfogult jelszót, hogy mentől kevesebb irodalmi legyen a képben. Ezt úgy értelmezték, hogy elvetették az irodalom által feldolgozott témákat, a mitológiát, a hősök és lovagok történetét, megtagadták a visszaemlékezést az irodalom nagy alkotásaira, a Divina Commediára, Shakespeare színműveire. Hovatovább ez a túlzó állásfoglalás oda vezetett, hogy a témák köréből kirekesztették az emberi lélek mindennemű ábrázolását.


Akármilyen nagyszerű képzőművészeti jelenség volt is az impresszionizmus, mely az irodalomellenesség elvét a legmerevebben hangoztatta, ma, amikor az impresszionista hullám régen elapadt, nincsen semmi okunk, hogy páratlan művészeti teljesítményein kívül téves jelszavait is elfogadjuk. Különösen, ha egy olyan gazdag és magas színvonalú kiállítást szemléltetünk, amilyen a Szépművészeti Múzeumnak ez a kiállítása. Hoffmann Edith igen helyesen irodalmi művek és nem korok szerint sorakoztatta fel egymásután a gyönyörűbbnél gyönyörűbb grafikai lapokat. Igy hallatlanul érdekes összehasonlításokra van alkalmunk, hogy korok és művészek mit és hogyan ragadtak ki az őket megihlető irodalmi témákból.


Kétszáz egynéhány rézmetszet, rézkarc, kőnyomat bizonyítja minden szónál ékesebben, hogy ha a képzőművészet a maga eszközeivel dolgozza fel az irodalomból merített témát, éppen olyan tiszta művészet, mintha a tájból, vagy a megvilágítás tüneményeiből meríti tárgyát.

Farkas Zoltán

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98