Dtum
Login with Facebookk
1921 | Január

Motoreke a mellényzsebben

Csak tessék csodálkozni. Ha ebben a tempóban halad a motorekék kisebbedése, nemsokára tényleg arról irhatunk, hogy föltalálták a „zsebmotorekét”. A gépszántásról irottak bizonyára emlékezetében vannak azoknak, akik ezt a rovatot olvassák, emlékeznek arra, hogy a szántógép éppen a teljesitőképesség fokozása céljából a lehető legnagyobbra épül.

Tényleg volt idő, mikor a legnagyobb motorekét akarta a technika megalkotni, azt a legnagyobbat, amely egyuttal a legnagyobb teljesitményre képes. Ma már túl vagyunk ezen, ma már az a cél, hogy a legkisebb motorekét épitsük meg, bár köztudomásu, hogy rengeteg nehézséget kell leküzdeni éppen a gép nagyságának kisebbitésénél.

Hiszen ha csak az eke földforgató rendeltetését nézzük, önként rájövünk arra, hogy van egy bizonyos erő, amelyre feltétlenül szükség van, hogy az ekevasat a földben tartsa s a földet az eke forgassa is. Helyben vagyunk. A technikának most már az a feladata, hogy ezt a minimális erőt a lehetőségig fokozza, a gépet pedig, amely azt az erősséget szolgáltatja a lehető legkisebbre épitse. Az itt bemutatott motoreke már a legujabb formák közül való.

Ez a motoreke is két részbőláll, ,mint előző formái: A vontatóból és a tulajdonképpeni szántógépből, a késekből. Az ujitás természetesen a vontatógépen történt. Ez a vontató szolgál arra, hogy a késeket a földve vájja, alkalmas arra, hogy minden mezőgazdasági munkánál motorerőt szolgáltasson, hogy mindenféle terepen vontasson, hogy teherkocsi legyen az országuton. A különbség a régi szerkezetektől főleg a kapaszkodókészülékeiben van.

A kapaszkodók lapátok, amelyek a előnye ez ujabb szerkezetnek az is, hogy mihelyt az első barázda meg van nyitva, a gép automatikusan kormányzódik. a kisérő embernek nem kell tehát a vezetőhelyen ülnie, hanem a gép mellett mehet s figyelheti a szántást s az egész gépet kezelheti. Váratlan akadályoknál (nagy kő és hasonlók) a gép nyomban visszadobható, s a kihagyott hely ujra szántható. A futókerekek szélesek, a gép tehát a leglazább talapban is könnyen dolgozhatik.

Nem csekély előnye a gépnek, hogy a kapaszkodó kerék nem a barázdában fut, hanem mellette, a fölszántott földet nem nyomja össze a gép sulya. Számos apró előnye van ennek a legmodernebb gépnek, de amelyek a maguk lényegében mind fontosak. A legfontosabb azonban mégis a kisméret, ehhez képest az olcsó beszerzési ár, ugy hogy nem csak a nagybirtok, hanem a kis- és középbirtok is könnyen be tudja szerezni.


Az pedig külön kiemelendő, hogy a nagy erőkifejtés, amellyel a gép rendelkezik, képessé teszi, hogy a szántást minden időben el lehet végezni, hogy sem az időjárás, sem a fagy szántás idejében való elvégzésének. Ennek a jelentősége pedig kézen fekszik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98