Dtum
Login with Facebookk
1921 | Október

A Plet-féle vízi-ski

A vizen való járás gondolata régóta foglalkoztatja az embert. Főként a háború alatt számosan próbálkoztak oly szerkezetek föltalálásával, melyek a katonáknak folyókon átkelését, valamint az úszó hidak elkészítését megkönnyítik. Plet találmánya, a vízi-ski szintén háborús czélokból készült, de ma már békés szükségleteket elégítenek ki.

A vízi-ski két hosszúkás úszószekrény, melyek mindenikén egy-egy fenékig érő lyuk van a lábak befogadására (1. és 2. rajz). E lyukakat fönt párkány szegélyezi, hogy a víz ne hatolhasson beléjük.

A súlypont a lyukak segélyével mélyebbre sülyed s az egyensúlyozás könnyebbé válik. A lyukakat körülvevő szekrénynek felülnézetben hosszúkás épnégyszögű az alakja, míg oldalnézetbe elől lekerekített, hogy a haladással szemben csekélyebb ellenállást tanusítson. Hátul a szekrény ferde lapban végződik, melyhez 3, a csuklón forgatható lapocska van megerősítve.

Midőn lábunkkal előretoljuk a szekrényt, a lapátok hátra hajlanak s csekély ellenállást adnak, míg nyugvó helyzetben elhajolnak s növelik a szekrény egy helyben maradásának biztosságát. Mivel mindenik szekrény mint valami nagy czipő, ugy van a lábon, velök csoszogva haladhatunk előre a vízen s a míg egyik lábunkat előre toljuk, a másikra támaszkodunk. Abból a czélból, hogy a két szekrény ne távolodhassék szét, elől és hátul egy-egy lánczocska tartja őket össze.

Miként a  rajzon látható, a vízi-skinek a csendes vizeken halászó és vadászó sportkedvelők jó hasznát vehetik.


B. Ö.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A vizi - ski gyakorlati alkalmazása Phoenquinos - féle gépkocsi a mint a vízből a szárazra mászik
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98