Dtum
Login with Facebookk
1921 | Szeptember

A súlyemelés rekorderei

A súlyemelő rekordok tulajdonosai általában az osztrákok. A bécsi férfi race-ra annyira jellegzetes húshegyek szinte hihetetlent és emberfelettit produkáltak ebben az igazi „erő” sportban. A súlyemelés virágzása a két elmúlt évtizedre esik, amikor Bécsben a súlyemelő-láz és az erő csodálata egymásután vetette felszínre az erő fenoménokat.

A nemrégiben elhunyt Stöhr Ferenc nevéhez fűződik az első 112 kg-os világrekord, amelyet a 120 kiló nehéz Türk Vilmos lassanként 160 kilóra fokozott a kétkarú lökésben. Jellemző, hogy a Türk felülmúlhatatlannak tartott és világszerte ismerő világrekordját 41 éves korában érte el.

Türk kiöregedésével hirtelen tűnt fel a bécsi Bristol-szálló bikanyakú hordára, Steinbach József, aki Witzelsberger Károllyal együtt versenyzett a világrekorder címért, amelyben a 26 éves Steinbach végül 175.2 kilóval maradt győztes. Erejének teljében és formájának tetőpontján Steinbach profi birkózó lett s jelenleg a síberbirkózások szomorú hőse, vásári bódék sportszerűtlen akrobatája és családi birkózó-truppok uzsorás menázsera lett ez a Herkules, akinek erősebbet anya még nem szült.

Steinbach után a soproni Graft és a bécsi vendéglős Swoboda kezébe került a hegemónia. Graft Steinbach rekordját csak megközelíteni tudta, 1911 decemberében azonban Swodoba 185.6 kilóra javította. Swobodát e teljesítmény elérésére óriási testtömeg energiája képesítette, mert formájának tetőpontján nem kevesebb, mint 162 kiló nehéz volt, sőt ma is nyom még 150 kilót. Swobodát rettenetes hasa gátolta a jobb eredmények elérésében, mert egy alkalommal a melléből 194 kilót lökött ki, de a hasa miatt más 4 ember adta fel melléig a súlyt.

Bécsnek az említetteken kívül minden súlycsoportban egy egész sereg jó súlyemelője van s jelenleg is számosan löknek másfél mázsán felül. Ausztrián kívül különösen a bajoroknak voltak jó súlyatlétáik, akik testalkatra nézve legjobban hasonlítanak a bécsiekhez. A müncheni hentesmester, Sclos Alajos 162.5 kilóval tartja a német rekordot, Rondi és Schneiderhrit-éit pedig nagyon megközelítették.

Rondi, aki kitűnő birkózó is volt, az egykarú szakításban 99.2 kilóval állított fel egyhamar meg nem dönthető világrekordot. Németországnak jelenleg Mörke, a bécsi tavalyi világverseny nehézsúlyú győztese, - jelenleg profi birkózó – és újabban Strassberger személyében vannak kitűnő súlyemelőik, azonfelül Svájc (Grat, Hühneberger, Rytter, Arcy) és Franciaország (Vasseur, Pierre, Pons) atlétái értek el világviszonylatban is elsőrangú eredményeket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Turul madár helyett már a Lánchíd tetejére kusznak az őrültek A Turul madár helyett már a Lánchíd tetejére kusznak az őrültek
Vasárnap este 10 órakor nagy riadalmat keltett a Lánchídon egy...
Egy koaliciós kormány lehetősége Egy koaliciós kormány lehetősége
A mi a legújabb kihallgatásokról a nyilvánosságra kiszivárgott, az...
A belügyminisztériumban feloszlatják a nyomozóosztályt A belügyminisztériumban feloszlatják a nyomozóosztályt
Mára tudtuk meg, hogy a belügyminisztériumban feloszlatják a...
Az orosz vasutak nyomtáva Az orosz vasutak nyomtáva
A tipikus orosz vasutak nyomtávolsága eltér ugy a németországi, mint...
 Háborús képek Háborús képek
A józan megfontolás kötelékeitől felszabadulva, inkább tudat alatt,...
Amiről ellenségeink álmodoznak Amiről ellenségeink álmodoznak
Aktuális az a kép éppen most, az annexió-mentes béke küszöbén. Két...
Pesszimista hangulatban kezdődik ma a locarnói konferencia Pesszimista hangulatban kezdődik ma a locarnói konferencia
Vasárnap az összes delegációk ide érkeztek és a kis svájci város hét...
Zsuffka négy méterre javította a rúdugrás magyar rekordját Zsuffka négy méterre javította a rúdugrás magyar rekordját
A Magyar Atletikai Club kétnapos Hősök emlékversenyének második...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98