Dtum
Login with Facebookk
1921 | Szeptember

A gyümölcsfák elfagyásáról 2.

A gyümölcsfák elfagyása rendszerint akkor következik be, ha rövid és csúnya, esős, nedves ősz után a tél folyamán kemény hideg köszönt be, akár csak átmeneti időre is. A fa sejtjei ilyenkor vízzel telnek meg és nagy mértékben megduzzadnak és ebben az állapotban a nagyobb hideg könnyen elpusztítja őket.

Könnyebben szenvednek a fagytól az olyan fák, a melyek trágyázott, vagy kövér talajban élnek, különösen akkor, ha az altalaj vizenyős. Az elfagyás veszélyét általában nagyban fokozza a vizes talaj, valamint a keleti és a déli fekvés, mert az éjjeli nagy hideg után rendszerint erős napsütés éri a fákat.


Az elfagyás bekövetkezte ugyani elsősorban attól függ, hogy a kemény hideg után lassú vagy gyors fölengedés következik-e, a mely utóbbi a veszedelmes, ezért a keleti és déli fekvésben a veszedelem nagyobb.

Az elfagyás okozta kártétel a legtöbb esetben szórványos, de vannak évek, a melyekben a fagy mérhetetlen károkat okozhat. Így például régebbi följegyzések szerint az 1879-80. év telén több mint egy millió gyümölcsfa fagyott el az országban.

Ugyancsak katasztrófális votl az 1900. év is, mert akkor is megszámlálhatatlan mennyiségű oltvány (fiatal gyümölcsfa) fagyott el a faiskolákban.

A legutóbbi évek rendellenes időjárása következtében legújabban még egy más oka is lehet az elfagyásnak, még pedig az, ha aránylag enyhe tél után az erős hideg már tavasz felé jelentkezik, a mint az 1917-ben sajnosan tapasztaltuk. Az ebben az évben részletesen elfagyott sok évtizedes diófa az akkori kártételt még ma is sinyli.

Buchta Győző.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98