Dtum
Login with Facebookk
1922 | Április

A hónap rövidhíreiből

Az oroszok huszmilliárd frankot követelnek
Genua, április 17. 

A szövetségeseknek szombaton az oroszokkal tartott négyórás tárgyalása alapján feltehető, hogy a háboru előtti orosz adósságokra nézve a londoni szakértők javaslatát megváltoztatják. Az oroszok hat milliárd arany rubelt, vagyis husz milliárd frankot követelnek kártéritésül azért, hogy a szövetségesek támogatták az ellenforradalmárokat. Nem hajlandók elismerni az összes adósságokat, hanem azt követelik, hogy válasszák el az állami kölcsönöket a magánhiteltől. Itt akadtak meg szombaton este a tárgyalások. 

Azt a tervet, hogy nemzetközi konzorcium alakuljon husz millió font sterling alaptőkével idegen alattvalók oroszországi vállalatainak finanszirozására, egyelőre függőben hagyták. Elutasítják az oroszok azt a szándékot is, hogy egyes államoknak érdekszférákat jelöljenek ki, mert ez Oroszország szuverénitását fenyegetné. 


A Nagybecskereki Cukorgyár Rt. alaptőkéjét 24 millió SHS koronára emelte fel. Az elővételi jog Nagybecskereken, Bécsben, Prágában, Párisban, Londonban, Budapesten pedig f. hó 18-tól 30-ig a Magyar Leszámitoló és Pénzváltó Banknál megtekinthető feltételek mellett ugyanott gyakorolható. 


Automobil és motorcsónak kiállitás

A királyi magyar Automobil Club a Magyar Automobil Kereskedők Országos Egyesületével karöltve 1922. évi junius 17-től 26-ig a budapesti Áruminta-vásár keretében, a városligeti Iparcsarnok mellett épült uj kiállitási csarnokban automobil és motorcsónak kiállitást rendez. A kiállitásra az összes magyar automobil és motorcsónak gyárak, valamint az összes budapesti automobil és automobil alkatrészek kereskedők már bejelentették résztvételüket ugy, hogy az érdeklődő közönségnek impozáns magyar kiállitásban lesz alkalma gyönyörködni. Az automobil klub, amely14 évvel ezelőtt rendezte utolsó kiállitását, nagy propagandát fejt ki, hogy ez a kiállitás is méltón sorakozzék az előző három nagy sikeréhez. 

Külföldi állampolgárok iparűzési engedélye

A kereskedelmi miniszter 58.035. sz. rendelete szerint a bolgár, a cseh-szlovák, a lengyel, a németbirodalmi, az olasz, az osztrák, a svájci és a szerb-horvát-szlovén állampolgárok iparűzési szándékainak bejelentéseit, iparigazolvány, iparengedély, vagy hatósági engedély kiadására irányuló kérelmeit a magyar állampolgárokra is hatályos jogszabályok alkalmazásával kell elbirálni az iparhatóságoknak és ha a felsorolt állampolgárok a honosok részéről is megkívánt kellékeknek megfelelnek, az említett iparűzési jogosítványokat részükre szabályszerűen szolgáltassák ki. 


A méhészeti kerületek beosztása

A földmivelésügyi miniszter legújabb rendeletével a méhészeti kerületek újabb beosztását a következőkben állapította meg:

I. kerület. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, valamint Bács-Bodrog, Csongrád, Csanád, Torontál és Arad vármegyék meg nem szállott részei. Székhelye: Kalocsa.

II. kerület. Területe: Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdu, Szabolcs és Békés vármegyék, valamint Bihar, Bereg, Szatmár és Ung vármegyék meg nem szállott részei. Székhelye: Debrecen.

III kerület. Területe: Heves és Borsod vármegyék, valamint Abauj-Torna, Hont, Gömör, Kishont, Nógrád és Zemplén vármegyék meg nem szállott részei. Székhelye: Eger. 

IV. kerület. Területe: Fejér és Veszprém vármegyék, valamint Győr, Komárom, Esztergom, Moson, Sopron, Pozsony és Vas vármegyék meg nem szállott részei. Székhelye: Veszprém.

V. kerület. Területe: Tolna és Somogy vármegyékre, valamint Baranya és Zala vármegyék meg nem szállott részeire. Székhelye: Kaposvár. 


Az idei cséplőszén kiutalása

A cséplőszénszükségletnek ez évben való biztosítása érdekében a szénügyek kormánybiztosa elrendelte, hogy azok, akik 200 magyar holdnál nagyobb gabonavetéssel rendelkeznek, saját nevükre és cimükre kérelmezhetik a szénkiutalást. A 200 magyar kisebb gabonavetéssel rendelkező gazdaságok a szénkiutalást községenként együttesen vagy csoportonként kérelmezhetik, annak figyelembevételével, hogy minden két-kétszáz magyar hold gabonavetése után egy-egy vagon szén igényelhető. A bélyegmentes kérvényeket az Országos szénbizottsághoz, Budapest, VII. Erzsébet-körút 43. szám alá kell intézni s azokhoz hatósági igazolás csatolandó, amelyben valamennyi szenet kérelmező birtokos neve, lakcime, valamint egy-egy birtokos gabonával bevetett földjének nagysága magyar holdakban tüntetendő fel. Igazolni kell azt is, hogy a cséplést széntüzelésre berendezett gőzcséplőgéppel kivánják lebonyolítani. Fel kell tüntetni, kit biztak meg a szén átvételével, pontos neve, cime és vasutállomása szerint. A kérvények beadási határideje április vége.
Bordói lé készítése

A gabonafélék üszöggombáinak, a burgonya-, szőlő-, dinnyeperonoszporának, az alma, körte varras betegségének tudvalevőleg legbiztosabb orvosszere a mésztejjel kevert rézgálicoldat, az úgynevezett bordói lé. A bordói lé készítéséhez tehát elsősorban rézgálicra, azaz kékgálicra van szükségünk. A jó rézgálicot nagy kristályokban s nem elporladva árusítják, színe szép kék és nem rozsdaszinű, azaz nem vasgáliccal kevert.

Ha 2%-os bordói lét akarunk készíteni, lemérünk 2 kg.-ot és összetörve egy vászonzacskóba öntjük. Ugyanekkor belemérünk egy kádba 50 liter vizet s a gálicos zacskót a vízbe sülyesztjük, hogy benne a gálic feloldódjék. Majd egy másik kádba 1 kg. frissen égetett és tiszta meszet megoltunk s lassan, folytonos keverés közben 50 literig növesztjük a mésztejet. Végül átszűrjük a mésztejet egy szitán vagy vásznon keresztül és a rézgálicoldatot vékony sugárban, folytonos keverés közben hozzáöntjük. Ezzel kész a bordói lé, mely 100 liter vízben 2 kg. rézgálicot és 1 kg. meszet tartalmaz s amelyet a gálic mennyisége szerint 2%-osnak mondanak.

Hasonlókép készítik az 1%-os bordói lét, de 100 liter vízre csak 1 kg. rézgálicot és 1/2 kg. frissen égetett meszet számítanak.

A bordói lé a készítés után azonnal elhasználandó, mert hosszabb idő mulva megromlik. Állás közben a kád aljára pehelyszerű kék csapadék ülepedik, miért is a permetezőbe való bemérés előtt a kád tartalma gondosan felkavarandó. 


A takarmány befolyása a vajra

Régi tapasztalat, hogy a takarmány befolyással van a vaj keménységére, illatára és szinére. Igy köztudatban van, hogy szilárdabb lesz a vaj, ha a takarmányadagban nagyobb mennyiségben van képviselve szalma, répa, répafej, répaszelet, burgonya, hüvelyes magvak.

A vaj illata is csökken, ha teheneikkel sok szalmát, répafejet és lóbabot etetünk fel. Kesernyés vajat nyernek sok konkoly, dohos darafélék feletetése után, mig kihült szeszmosléktól és romlott repcepogácsától csipős, avas, halizű lesz a vaj. Ezzel szemben sok kerek karórépa, zöld repce feletetése után a répaiz lép fel. Kellemes dióízt, illetőleg mogyoróízt okoz a kókuszdiópogácsa. 

Szinjavítók: a sárgarépa és levelei, bármiféle zöldtakarmány. Ezzel szemben a téli takarmányok után származó vaj hijjával van a tetszetős sárga szinnek.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az orosz küldöttek a genovai konferencián A genovai konferencia megnyitó ülése A hortobágy-balatoni auto-túraut Horthy Miklós kormányzó az árumintavásár megtekintésére indul Az árumintavásár helyszínén - az Iparcsarnok szárnyépületének készítése Győri méhészeti kiállítás
Cikk-ajánló
Koburg Lujza elszöktetése III. Koburg Lujza elszöktetése III.
A szökés részletei. A 46 éves, már szürkülő haju, de még mindig szép...
Blokád Oroszország ellen
A központi hatalmak Nagy-Britanniát nem tudták igazán...
Vasárnapi győzelmével és hétfői döntetlenével a Hungária nyerte a húsvéti serleget Vasárnapi győzelmével és hétfői döntetlenével a Hungária nyerte a...
A tradíciókhoz méltóan sikerült a húsvéti serlegmérkőzés. Budapesten...
A kormányzóhelyettes részt vesz a repülőalakulatok tevékenységében A kormányzóhelyettes részt vesz a repülőalakulatok...
A honvéd vezérkar főnőkének szombaton kiadott 11. számu...
A pajzán poéta - Pálóczi Horváth Ádám (1760 – 1820) A pajzán poéta - Pálóczi Horváth Ádám (1760 – 1820)
Az utolsó Kuruczot, vagy a mint Kazinczy Ferencz elnevezte, a...
Honthy sakk mattot ad Honthy sakk mattot ad
A nyájas olvasó és a nagyérdemű publikum ugyancsak dörzsölhette a...
Készülődés a Nemzeti Sport vívóversenyére Készülődés a Nemzeti Sport vívóversenyére
Auguszta főhercegnő és József Ágost főherceg e héten csütörtökön e...
Elkészült a földreform-novella Elkészült a földreform-novella
A földreform-novella tervezete, amelyet hosszú munka után most...
800.000 hektoliter bor szesszé való párolását tervezi a kormány
A magyar szőlősgazdák egyik legsürgetőbb kivánsága az, hogy miután a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98