Dtum
Login with Facebookk
1922 | Április

Húsvéti serlegmérkőzések

MTK – FTC 2:1 (2:0)

Hungária-úti pálya. – 15.000 néző. – Bíró: Schreiner Károly.
Nagyszombat délutánján, derűs, napsütéses időben hatalmas közönség rándult ki az FTC pályára, hogy ismét egy MTK – FTC mérkőzés tanúja lehessen. Tartalmas, nívós, a magyar futball jelenlegi állásáról hű tükröt mutató játékot vártunk vezető csapatainktól, de ehelyett csak üres, unalmas, s nívótlan játékot kaptunk. Ehhez hasonlóan rosszul játszani igen-igen régen láttuk a két csapatot.

Az MTK mindkét gólját az I. félidőben rúgta, amikor óriási stílus és tempó fölényben volt és a hibát – hibára halmozó FTC védelem mellett még egyszer annyi gólt is lőhetett volna. Az első gólt Hungler II. elhibázott labdából lőtte a tisztán álló Molnár; a második gólt viszont Hungler I. paccolta s az előre guruló labdára Molnár mintegy 10 m-ről startolt s lőtte be védhetetlenül. Csajka kifutni elfelejtett.

Az FTC gólja az utolsó percben esett. Tóth lövése a kapufáról visszapattan s Obitz a kifutó Kropacsek mellett befejeli.


MTK – Aarhus Gymnasitk Förening (Dánia) 6:2 (1:0)

Hungária-úti pálya. – 15.000 néző. – Bíró: Hertzka Pál.
A dán vidéki csapat budapesti bemutatkozása csúfos fiaskóval végződött. Mai játéka csak jobban megerősített bennünket a mérkőzés előtti meggyőzősédünkben, hogy Dánia futballsportját csakis a főváros, Koppenhága futballistái képviselik méltóan; vidéki csapataik azonban csak másodrangú klasszist képviselnek.

Az Aarhus csapatnak a tagjairól elismerjük, hogy klubjuk nevét méltóan képviselik: valamennyi gyönyörűen fejlett, hatalmas izomzattal rendelkező tornászaik. A futballtudományhoz azonban már édes-keveset értenek. A labdát hatalmasan elrúgják, ami magát a "rúgást" illeti, de már azt, hogy hová megy a labdájuk, legtöbbször nem ők, hanem a labda maga dönti el.

Kombinációról, helyezkedésről már csak igen halvány fogalmaik vannak, s amit e téren odahaza fővárosunkban is bizonyára "látnak", azt sem tudták a gyakorlatban keresztülvinni. Technikai készségünk minimális; alig van, aki a labdát stoppolni tudná, A szélsők állandóan kieresztették a kiadott labdákat; a belsők pedig hamar elvesztették azokat. Lövést csak egyet láttunk: a balszélsőjüktől, amelyet Kropacsek be is eresztett a gólba.

A csapatok a következő összeállításban állottak fel:
MTK: Kropacsek – Mandl, Kovács – Kertész II, Nádler, Vágó – Opata, Molnár, Orth, Siklóssy, Dobsa.
Aarhus: Andreassen – Gundlev, F. Petersen – Petterson, G. Pettersen, Have-Skov, Kinse, H. Petersen, Ansbjert, Thiede.

Azonnal az MTK támad, a dán bekkek szerelnek. Ezután Thiede mutatja be tudatlanságát, H. Petersen két szép kiadását kiereszti. Pár perces dán támadás után állandó MTK fölény, de lanyha tempó. Orth 8 m-ről hibáz, tiszta helyzetben; majd az ő passzát Molnár lövi kapu felé, Siklóssy követi. Orth áttörését Gundlev sikeresen menti.

Aarhus veszélytelen felfutása kornerrel végződik. Dobsa centerét Orth felé lövi. A 23. percben a kapus bebizonyítja tudatlanságát; Siklóssy éles lövése a keze közt becsúszik. (1:0). Több korner után Orth, Molnár és Siklóssy lövései kapu mellett, vagy fölött végződnek.

A II. félidőben az MTK erősíti az iramot, amiben Orth a főrészes. Orth már a 3. percben gólt lő Molnár átadásából (2:0). Pár percre rá Siklóssy – Orth – Molnár összjátékából, utóbbi éles saroklövése talál utat a gólba (3:0).

Tovább is szép támadások; Orth két helyzete nem sikerült. Molnár kapufát lő, újabb lövését Andressen fogja. A 23. percben Opata átadását Orthoz tolja, aki kényelmesen behelyezi (4:0). Az MTK tempója ezután lanyhul, a dánok lefutnak (először a félidőben) és II. Petersen a fent ismertetett első gól lövi a 27. percben (4:1).

Egy perccel rá nem felel az MTK. Dobsa magas centerét Andreassen kiejti, Molnár betalpalja a gólba (5:1) Állandó MTK támadások, dánok sehol. A 37. percben Siklóssy zavartalanul leszökik a kornervonalig, centerét Orth laposan belövi (6:1). Az utolsó percben Kertész II. mellett lefut a balszélső, a magas lövése Kropacsek kezei közt a gólba megy (6:2).


FTC – Aarhus 4:1 (2:1)

Üllői-úti pálya. – 6000 néző. – Bíró: Nagy László.

A húsvéti nemzetközi mérkőzések régi jellegzetessége volt, hogy a nézőközönség mindkét, illetve mind a három napon egyforma érdeklődéssel kereste fel a nagypályákat. Így volt ez tavaly is, ebben az évben azonban húsvét hétfőre számbelileg már sokkal kisebb számú publikum jutott.

Ennek oka természetesen abban rejtett, hogy a közönség még az MTK –Aarhus, mérkőzésen annyira betelt a dánok "pompás" játékával, hogy az újabb variációkra már nem volt kíváncsi. A érdeklődés megcsappanásában része volt a drága helyáraknak is és látszott, hogy a nézők nehezen bírják a fizetési iramot.

A kezdés alkalmával az Aarhus MTK-dresszben jelent meg, amelyből a fanatikus FTC hívők rosszat sejtettek, az aggodalom azonban nem bizonyult alaposnak, mert Schwarz rövid időn belül remek fordulattal védhetetlen gólt lő. A második gól ugyancsak Schwarz érdeme.

Az FTC jobbösszekötője kiszökik és az őt kísérő dán hátvédek mellett védhetetlen gólt szerez. Az FTC-nek ezután alkalma nyílik még néhány gól elérésére, a csatárokat azonban balszerencse üldözi. Ennél sikeresebb a dánok akciója. Hungler I. hibáz és a center a hozzá került labdát belövi.

A második félidőben a dánok mezőnyben jó játékot produkáltak és egy alkalommal közel jártak a kiegyenlítő gólhoz is. Az FTC támadásai ekkor kissé ellanyhultak, újabb gólt azonban ennek ellenére a zöld-fehérek érnek el. Dánia boxolóbajnoka labda helyett Ivanovszkyt találja el és a túlságosan szigorú bíró 11-essel büntet és ebből Schwarz szerzi meg a harmadik gólt.

A negyedik gólt néhány további sikertelen akció után Tóth lövi 20 méterről a balszélről. Az utolsó percekben FTC korner, a dán kapus azonban sikerrel ment.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
MTK támadása az Aarhus csapata ellen Opata kornerét az Aarhus kapusa szépen menti Az Aarhus dán labdarúgó csapat Az MTK csapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98