Dtum
Login with Facebookk
1922 | Augusztus

A pénzügyminiszter nyilatkozata a devizarendeletről

Kállay Tibor pénzügyminiszter ma délután ismertette a sajtó képviselőivel a készülő devizarendeletet, és erről valamint más terveiről a következőket mondotta:

– Devizarendeletben foglalt fontosabb intézkedések egyfelől a spekulációt akarják lehetetlenné tenni, másfelől a kereskedelmi mérlegünk megjavitását célozzák azáltal, hogy a behozatalt a jövőben megszoritsuk. Ez az utóbbi intézkedés szerves összefüggésben van a devizaközponttal, amelynek ki kell elégiteni az import kereskedelem valutaszükségletét a központnál beszolgáltatott export valutákból. Az uj rendelet az érdekeltek bevonásával többször megbeszéltük, azonban ennek dacára még lesznek benne simitások. 

– A hivatalos lap keddi száma fogja publikálni a devizarendeletet, amelynek megjelenése után alakul meg a központ, előreláthatólag még a hét végén. Ezt követőleg fogja megállapitani a devizaközpont az ügyrendelet, eddig is azonban gondoskodás történt, hogy az átmeneti időben a szükséglet mindenképen kielégittessék. 

Ami a szervezetet illeti, az a jegyintézet osztályából és a pénzügyminiszter által kinevezett tagokból alakulna meg. A kinevezettek névsorát a hivatalos lap fogja közölni. Bizottság alakul, amely a fizetési eszközök felhasználásáról, az export valuta beszolgáltatásáról stb. fog dönteni. 

– Külföldi pénzt csak a devizaközpont tagjainak lehet eladni, vagy kölcsönadni. A jegyintézet hozzájárulása nélkül is lehet 20.000 koronáig rendelkezni, de havonta legfeljebb 200.000 koronáig. Csekket, váltót, csak a jegyintézet hozzájárulásával lehet külföldre vinni. Utazási forgalomban 100.000 koronát lehet kivinni, ebből csak 50.000 korona lehet magyar valuta.

100.000 koronánál nagyobb érték kivitele engedélyhez van kötve, ez ellenérték beszolgáltatásának biztositékául bankgaranciát fog kérni a devizaközpont. Akinek behozatali, vagy más célokra külföldi fizetési eszközre van szüksége, az a devizaközponthoz, vagy annak tagjaihoz fordul. Szabad áruk behozatalánál (amelyeknek behozatala nincs engedélyhez kötve) a sorrendet külön állapitja meg egy uj rendelet.

– Remélem, – folytatta tovább a pénzügyminiszter, – hogy ezek a szabályok kellő mozgási szabadságot biztositanak és a külfölddel való forgalom, valamint az export emiatt nem fog fennakadni. 

– Ami az importot illeti, itt ujabb megszoritó rendelkezéseket kell életbeléptetni, amelyek azonban nem fognak bajokat okozni. Mivel a rendeletet a jegyintézeti törvény alapján bocsátja ki a pénzügyi kormány, azért a büntető rendelkezések is ezen törvény keretében lesznek megállapitva. Ennélfogva a maximális büntetés hat hónapig terjedő fogház és 2000 korona pénzbüntetés. 

A jövőre nézve azonban egy külön törvényjavaslat készül a büntetések sulyosbitása végett. Meg kell állapitani azt is, hogy a devizaközpont árfolyamai lesznek a hivatalosak és csak ezeket lehet majd a lapokban közölni. 

– Ami az importot illeti, a szabadlistát revizió alá vesszük. A nélkülözhető és a fényüzési cikkeket törölni kell. Ezzel kapcsolatban a behozatali engedélyek körüli eljárást is meg fogják szigoritani. 

Még a kereskedők kirakatait is ellenőrizni fogják, hogy a kiállitott tárgy nem luxuscikk-e, amit nem lett volna szabad behozni. Ilyen esetekben külön eljárást fognak meginditani, hogy kerültek be ezek a cikkek.

Megszigoritjuk a postai, hajózási és a vasuti forgalomban is a vámkezelést. A 70-es postahivatalnál gyakorlattal biró magasabbrangu számtisztek birálják el az egyes tételeket, hogy a lebonyolitás hamarabb menjen. A vámkirendeltségek müködését bizottságok által fogjuk ellenőrizni. Erősebben fogjuk ellenőrizni a vámhatárokon is a csempészést. 

Tisztában vagyunk azzal – folytatta a pénzügyminiszter – hogy a bank- és pénzváltóüzletek tulajdonosai és alkalmazottai közül számosan kenyerüket fogják vesziteni. Kétségtelenül sokan éltek ebből az üzletből, ami most megszünt számukra exisztencia lenni. Remélhetőleg ezek az elemek átmennek közgazdasági szempontból hasznosabb foglalkozásu ágakhoz. Különben is rövid időn belül revizió alá vesszük a banküzleteket és koncesszióhoz kötjük müködésüket. Megjegyzem még végül, hogy az uj rendelet átveszi a régi devizarendelet fontosabb és életképes intézkedéseit, ugy nagyobbára ennek elvein épült fel. 

Egy kérdésre megjegyezte a pénzügyminiszter, hogy az értéktőzsdén egyáltalában nem tervez semmiféle rendszabályokat a pénzügyi kormányzat. Ilyenekre ott nincs szükség – mondotta a miniszter – igy az erről szóló hiresztelések és vakhirek nem felelnek meg a valóságnak.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98