Lengyel Menyhértnek egy mondása lebeg előttem, amit a háborúban, a harctéren olvastam. Körülbelül ezt mondta: a háború olyan, mint a választóvíz, csak rá kell cseppenteni a koponyákra és mindjárt kiderül, mi van belül abban a koponyában. Egyszerű gondolatok-nak nevezte azokat a följegyzéseit, amelyekben rábukkantam erre a mondásra. A háborúról mondta el bennük a maga leplezetlen véleményét. Amerikai napló-ja sok mindenben emlékeztet rá.

Nemcsak a háborúra alkalmazható az a választóvizes hasonlat. Mondd meg nekünk, mi a véleményed Amerikáról és mi megmondjuk, ki vagy. Aki Amerikát (vagy bármi más nemzetet!) csak gyűlölni tud: gyanús, éppen úgy, mint aki felolvad a háborúért való rajongásában.

Lengyel Menyhért szereti Amerikát. Előfordul, hogy a fejünket csóváljuk, "egyoldalú" dicséretein, de hamarosan észrevesszük, hogy szerzőnk is van olyan okos ember, hogy meglássa az érem másik oldalát. Amit egyik kezével ad, gyakran visszaveszi a másikkal. Lelkes híve Amerikának, de nem titkolja, hogy ott sem fenékig tejfel az élet. De azért ott valahogy "a levegő nyomása nem nehezedik olyan súllyal az emberekre, mint Európában" - könnyebb lélegzetet venni.

Az ellentmondások, amiket kiböngészhetnénk magából a könyvből, csak növeli a szemünkben a megbízhatóságát. Jobb, hogy benne vannak az ellentmondások is a könyvben, mintsem hogy kívülről olvassuk rá őket a szerzőre. Érezzük, hogy mind a két esetben igaza van: akkor is, amikor lapokon keresztül meggyőzően bizonyítja, hogy fehér, akkor is, amikor egyetlen elejtett mondatban megérezteti velünk, hogy fekete.

Lehet-e egy százmilliós nép életéről, intézményeiről, világnézetéről, temperamentumáról, társadalmi, gazdasági, kulturális berendezkedéséről megállapítani a teljes, mindvégig és mindenkire érvényes igazságot? Ha visszariadunk az általánosítás elfogultságától, egy szemernyi igazságot se mondhatunk ki. Csak irigyelhetjük a szerzőt, akinek ilyen ép a hite, egészséges és bátor az ítélete - a háború nyolcadik esztendejében.

*

Hogy miről szól a könyv? Mi van benne?

Megpróbáltam megjelölni a kétszáz lapra terjedő kötetben azokat a részeket, amelyek megkaptak igazságukkal, merészségükkel, újszerű és egyéni megállapításaikkal. A könyv minden lapján csaknem véges végig fut a figyelmeztető ceruzavonal. Most elölről kellene kezdenem a rostálást: második ceruzavonással jelölni meg a különösképpen gondolatébresztő helyeket ebben a szinte villanyos szikrákkal telített könyvben. Ha legalább tartalomjegyzéke volna, hogy felsorolhatnám fejezetek és címek szerint, hogy mi mindenről is van benne szó!

A szerző azt mondja, hogy kihagyta a könyvből "írója belső élettörténetét". Ezt meg kell cáfolnom. Ha nem tőlünk függ, hogy ujjunk lenyomata milyen ábrát mutat, az sem tőlünk függ, hogy milyen könyvet írjunk.

Ha a grafológus elől (aki "írásbeli dolgozataink külalakjából" osztályoz), el nem rejthetjük, hogyan rejthetnénk el "belső élettörténet"-ünket azok elől, akiknek a kezébe egy vaskos útinaplót adunk. Még ha akarna, se vezethetne félre a szerző. Már pedig Lengyel Menyhért könyvének tiszteletreméltó erénye, hogy - "nincs benne hazugság".

Írójának egyénisége tehát igenis benne van a könyvben.

Hogy ezenkívül mi minden van benne, ezt nehéz elmondani egy rövid Figyelőben.

A szerzőre ne hallgassunk, ő el akarja hitetni velünk, hogy könyve "semmiféle tudományos, szociológiai, mélyebben társadalmi vagy politikai számbavételre igényt nem tarthat".

Hát persze: nem tudományos könyv. Nincsen benne rendszer. De annál több ötlet, talpraesett, új és eredeti megfigyelés, gondolat és értékelés van benne - színházról, moziról, művészetekről, irodalomról, architektúráról, társadalmi, politikai és gazdasági viszonyokról, háborúról és békéről, néplélektanról, életformákról, életlehetőségekről. Mindarról, ami egy gondolkodó főt érdekel és foglalkoztat. Fokozott érdeklődéssel várjuk naplója után második amerikai könyvét, a "víziós fantasztikusat - a művész könyvét - amelyben Amerika ezerarcú lelke felvillódzik..."

Halász Gyula