Dtum
Login with Facebookk
1922 | Augusztus

A kormányzó az uj hadnagyokhoz

A kormányzó a Ludovika Akadémia Szent István-napi tisztavató ünnepségén a következő beszédet intézte az újonnan kinevezett hadnagyokhoz:
Esküt tettetek ma és fogadalmat, hogy a magyar hazának, a mi édes hazánknak hü fiai, katonái lesztek. Esküt tettetek, hogy Magyarországot minden veszélyben megvéditek, érte nemcsak élni, de ha kell, meghalni is tudtok. Ezzel a szent esküvel léptek ma az iskola küszöbéről az élet porondjára.


Büszkén, szép reményekkel eltelve indultok neki az életnek és elvárom, hogy akkor se csüggedjetek, ha akadályok gördülnek utjaitokba és küzdenetek kell a cél elérésére. És ne csüggesszen benneteket a magatok és családotok jövője miatti aggodalom sem, mert különös gondom lesz rá, hogy miként a világháború vitézei, ugy ti is elnyerjétek a magyar haza biztos jövőt nyujtó jutalmát, ha az ország ujraépítésénél tevékeny részt vesztek és ha érette áldozatot hoztok.


Magyarországnak és a maroknyi honvédségnek olyan fiakra van szüksége, akik a megpróbáltatás nehéz napjaiban sem csüggednek, akik nemcsak esküdni, de az esküt megtartani is tudják. A Magyarok Istene ugy segéljen benneteket, ahogy megtartjátok a szent esküt, a fogadalmat, amit most tettetek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Horthy szemlét tart a Ludovika Akadémia növendékei fölött A kormányzó beszédet tart a felavatandó tiszteknek Az uj hadnagyok eskütétele a kormányzó előtt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98