Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

Földrengések Mórott

A móri földrengési területen januárius 7.-én kisebb erősségű földrengést észleltek. Az 1810. januárius 10.-i nagy rengést, mely a mult száza egyik legnagyobb hazai rengése volt, számos utólökés követte; a kapuczinusok akkoriban kb. 1000 rengést jegyeztek föl a földrengést követő hónapban. Az utólökések 1-2 éven belül megszüntek, de azért a szórványosan jelentkező földrengések azt mutatják, hogy e területen a földrögök mozgása még állandóan tart.

Az első lökést januárius 7.-én reggel 1 órakor csak Mórott észlelték. Ezt az előlökést, a mely nagyobb területen volt érezhető. A földrengés két, kb. 10 mp.-nyi időközben jelentkező gyengébb lökésben nyilvánult, a melyek különösebb hatást nem fejtettek ki; ablak, ajtó megrezdült, lámpa kilengett. (Forel-Mercalli-skála szerint 4.5 °.) A rezgést mindenütt tompa moraj kisérte.

Az érezhetőség főleg a móri árokvetődés területére szorítkozik: Mór, Bakonypárkány, Isztimér, Csókakő s így ez alkalommal is valószínűleg a móri árokvetődés mentén lesülyedt rög zökkenése volt a földrengés oka. A rengések a móri csatornától keletre való elterjedéséből (Csákvár, Csákberény, Pusztavám) arra következtethetünk, hogy a zökkenés kiterjedt a Vértes délnyugati részére is.


Dr. Szilber József.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98