Dtum
Login with Facebookk
1922 | Június

Szárazság

Már-már előtérbe nyomult a szárazság réme.
Míg a városi kávéházakban ócsárolják a kisgazdákat, hogy 4000 koronát akarnak kérni az új búzáért (ami nem is igaz) s a vörös Népszava követeli az új termés rekvirálását, azalatt a szárazság rá nehezedett a vetésekre. Májas hónapban, mikor az eső aranyat ér, alig volt csapadék. Kevesebb tesz a termés. A gazda aggódik s a városi plutokraták és demokraták az aggódó kisgazdát szidják, ahelyett, hogy esőért imádkoztak volna.

Pedig dehogy is a gazdáktól függ a búza ára.
Attól függ, mennyi búza terem. Ha kevés lesz, nagy lesz az ára, ha sok terem, olcsóbb lesz. A gazdák dehogy is kivánnak drágaságot. Azt szeretnék, ha 20 koronáért adhatnák a búza mázsáját s 40 koronáért vehetnék az öltözet ruhát.

Szárazság fenyeget a parlamentben is.
Az a néhány romboló-párti képviselő azzal fenyegetőzik, hogy obstrukciót rendez a parlamentben, más szóval megakasztja a törvényhozás munkáját. A politikai termésrontók tehát jól kezdik szerepüket. Ezekre se ártana egy kis hideg zuhany, hagy lehüljenek s hagyják folytatni a nemzeti termelő politikát!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98