A legutóbbi háborúban újból nevezetes szerephez jutottak a mérgek. Ha azonban az emberiség sokévezredes történetére visszatekintünk, akkor a gáztámadások, mint akár maga a puskapor, egészen elenyészik jelentőségében a nyilméreg mellett, melyeket már a legrégibb történelemelőtti időkben is használtak s melyek még mai napig is használatban vannak a legkezdetlegesebb kulturájú népeknél.

Lewin a nyílmérgeket öt csoportban sorolja föl.  Tanulmányának főbb eredményeit alábbiakban közöljük.
1. Helyi gyulladásokat okozó mérgek.
A régi gallusok a Ranunculus thora mérgét használták. Napjainkban főként Afrikában divatosak ilyen nyilmérgek nevezetesen a kandlaber-alakú Euphorbiá-k (E. cereiformis, virosa, arborescens stb.) tejnedvét kenik a nyílhegyekre. Kanemben a Calotropis procera (Asclepiadeaee) nedve, Surinamban az Arum venenatum, a Bramaputra forrásvidékén a Croton tiglium olaja, Burmában a Hippomane mancinella nedve használatos. A nyilmérgeknek ez a csoportja a leggyengébb, hatásuk csak ritkán válik végzetessé.

2. Fulladást okozó mérgek. Ebbe a csoportba tartoznak a különféle Aconitum-fajok mérgei. Régebben Európában is szerepeltek, a mi a sisakvirágfajok nomeclaturájában nevezetes nyomot hagyott, jelenleg keletázsiai, főként kelethimalájai törzsek használják.

A kelethimalájai Aconitum-fajok mérge állítólag oly erős, hogy elefántra is lehet vele sikerrel vadászni. Az Aconitum mérge fulladást okoz, másodlagosan megtámadja ugyan a szívet is, azonban mesterséges lélekzéssel még súlyos esetekben is gyakran segítséget lehet e mérgezéseknél nyujtani.
(folyt. köv.)