Dtum
Login with Facebookk
1922 | Május

Az arany rejtekhelye

Érdekes, hogy a legféktelenebb szenvedélyek felidézőjét, az emberiség küzdelmeinek végcélját, az aranyat, a természet a föld mélyébe rejtette, mintha elkövetendő bünök szeszélyétől akarná óvni, az ingadozó, könnyen rosszra hajló embert. Ez a látszat; a tudomány azonban másképp érvel.

Minthogy az arany igen súlyos fém, minden valószinüség szerint, akkor sülyedt le a mélyre, amikor az egész föld még folyékony állapotban volt. Talán sohasem is vettek volna az emberek tudomást az aranyról, ha fényesen, csábítón fel nem csillant egy-egy forrás vizében. A földalatti források forró vize kovasavat tartalmaz, a kovasav pedig oldja az aranyat.

Gyakran előfordul, hogy a kovasav a földalatti forrás falára rakódik és ott kvarctömeget képez, melyben már az arany sem maradhat oldott állapotban, hanem aranycsillám, aranypor vagy apró aranypikkelyek alakjában kiválik és a víz kvarccal vegyesen felszinre hozza. Igy jutnak folyóvizek vagy patakok aranytartalomhoz, minthogy pedig minden patak és minden folyó a tengerbe ömlik, természetes, hogy a tenger nagymennyiségű oldott állapotban levő aranyat tartalmaz.

Sherry Hunt nevű angol tudós megállapítása szerint 1000 kilogramm tengervíz, körülbelül 32-60 miligramm aranyat tartalmaz. Tehát egy kilogramm arany nyeréséhez 30 millió kilogramm tengervizre volna szükség. Sokan foglalkoztak az aranynak tengervizből való előállításával, de eddig megfelelő módot még nem sikerült senkinek sem feltalálni, e kérdésnek megoldása, a jövő feladata.
 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aranymosó parasztok Aranymezők Aranybánya Aranybánya
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A legértékesebb anyag  -  a radium 2. A legértékesebb anyag - a radium 2.
Honnan veszi nagy mennyiségű energiáját a rádium? Saját magából...
A német császár Baranyában A német császár Baranyában
Bellyén már az utolsó intézkedéseket is megtették Vilmos császár...
Basch Ferenc beszéde a német népcsoport télisegély-akciójának megnyitásán Basch Ferenc beszéde a német népcsoport télisegély-akciójának...
Vasárnap délelőtt a Zeneakadémia nagytermében gyűltek össze a...
A török-görög konfliktus
Az egész diplomáciai világ feszült figyelemmel várja, hogy mit...
A mezőgazdasági felszerelésekkel kapcsolatos hitelmüveletek A mezőgazdasági felszerelésekkel kapcsolatos hitelmüveletek
A jelzálog hitelezések tették lehetővé az ujabb alkotmányos...
Ausztriából kitiltott magyar munkások Ausztriából kitiltott magyar munkások
Ausztriában magyar munkásokat nem akarnak alkalmazni. Elég, ha...
A kancellár beszéde A kancellár beszéde
Bethmann-Hollweg kancellár meghatározta a német birodalmi gyülésen a...
A Nemzeti Jászai Mari nélkül? A Nemzeti Jászai Mari nélkül?
Jászai Mari elhagyta a Nemzeti Színházat. Valósággá lett az, a miben...
Celtic – FTC 2:2 (1:1) Celtic – FTC 2:2 (1:1)
A két év előtt nálunk járt Celtic ujra el jött hozzánk, ezuttal már...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98