Dtum
Login with Facebookk
1922 | Október

Duffek József pörujítása

Emlékezetes még az a rablógyilkosság, amely most két esztendeje történt a Népszin-ház-utca 32 számu ház egyik lakásában, ahol egy reggel, holtan találták lakásában Fischera Ferencné kávéházi felirónőt. A halott fején és arcán sulyos sérülések voltak a szekrények nyitva, a ruhaneműek egy része szétszórva hevert a padlón, a jobb ruhákat pedig a gyilkos magával vitte.

 

Nagyarányu nyomozás indult meg s a rendőrség letartóztatta Duffek József bécsi pincért, aki többször megfordult Fischeráné lakásán és aki állítólag ennek ruháiból egy Petőfi-utcai kereskedőnek több ruhadarabot el is adott. Annakidején a statáriális bíróság elé állították Duffek Józsefet, amely kötél általi halálra ítélte, da azt a büntetését a kormányzó kegyelemből életfogytig tartó fegyházra változtatta át. Duffek azóta a Váci fegyházban tölti büntetését.

 

Hónapokkal azelőtt dr. Bárdos György ügyvéd perujításért folyamodott és ujabb bizonyítékokat jelölt meg Duffek ártatlansága mellett. A törvényszék helyt adott a perujítási kérelemnek és elrendelte, hogy a védő által hivatkozott bécsi lakosokat megkeresés utján hallgassák ki. Ezek a kihallgatások megtörténtek és most érkeztek vissza az iratok.

 

A vallomásokról felvett jegyzőkönyvek szerint a bűnjelként lefoglalt nőiruhaneműek bécsi származásúak és azok sohasem lehettek a meggyilkolt Frischeráné tulajdona. Van egy olyan vallomás is, amely szerint Duffek a gyilkosság éjszakáját nem tölthette Fischeráné lakásán, mert egész éjjel Stehmenn József nevű egyénnel volt együtt.

 

Dr Medvés-Medicó István vizsgálóbíró ezeket az iratokat most a főtárgyalási tanácshoz teszi át amely rövidesen dönt abban a kérdésben, hogy az uj bizonyítékok alapján uj főtárgyalást tartsanak-e Duffek ügyében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98