Dtum
Login with Facebookk
1922 | Szeptember

A hónap rövidhíreiből

Borzalmas éhinség Oroszországban
Genf, szeptember 24. 

Nansen bejelentette, hogy a legutóbbi becslések szerint Oroszország és Ukrajna gabonatermése legfeljebb 200 millió pud, mig ezzel szemben 1916-ban majdnem kétszer annyi termett. Délukrajnában, a Krimi félszigeten, a szamarai kormányzóság egyes részeiben, a szaratovi kormányzóságban, Cseljabiczinban, a baskir köztársaságban, Vjatka kormányzóságban és a Kaukázus északi részén a rossz termés miatt tovább pusztit az éhinség. Jekaterinoszláv, Nikolajevszk és Alexandrovszk kormányzóságokban több mint egy millió ember éhezik. Az ukrán vörös kereszt sürgősen élelmiszert és pénzt kért a Volgavidékről menekült nők és gyermekek segitségére. (MTI.) 


Nyaralás - tehénistállóban

Már több izben utaltunk arra, hogy külföldi gazdák, így elsősorban a hollandusok és svédek az istálló tisztaságának, tágasságának és alapos szellőzöttségének jelentőségét már belátták. Ugyanők a nyári legeltetés idején tágas istállóikat annyira ki szokták takarítani, hogy emberi lakásnak is megfelel. Ki hinné például első pillanatra, hogy a mellékelt képek is egy-egy hollandi urasági tehénistálló belsejét ábrázolják, melyek egyike hálótermül, másika ebédlőül szolgál a nyaraltatási akció útján Hollandiába küldött német gyermekeknek. 


Újból drágult a tégla

A téglagyárak kartellje a tégla nagybani eladási árát újból felemelte. Eszerint a nagyméretű tégla ezre vagonba rakva 11.000 korona, a kisméretű pedig 8800 korona. 


Uj részvények a tőzsdén

Rövidesen ismét több uj részvénnyel szaporodik a tőzsdén jegyzett papirok száma. Igy hétfőn az Angol-Magyar Bank a Krausz és Bettelheim cég utján bevezeti a Magyar ólomárugyár részvényeit. A részvényeket már az utóbbi napokban igen élénken keresték. A Hazai Bank rövidesen jegyeztetni fogja a Hoffherr és Schrants Rt. és a Pannonia sörfőző részvényeit. A Magyar-Olasz Bank piacra hozza a Herkules müvek, a volt Langfelder-féle gépgyár részvényeit, mig a Hermes a Magyar-Amerikai Faipar részvényeit óhajtja a tőzsdén elhelyezni. A cognac-részvények számát a Hobé likőr-részvények bevezetésével fogják gyarapitani. Három bankrészvény is kerül nemsokára a tőzsdére, még pedig a Magyar-Cseh Iparbank, a Lloyd-bank és a Magyar Bank részvénye. 

Az osztrák bányavállalatok leszállitják a munkabért
Mahrisch-Ostrau, szeptember 24. 

(Cseh sajtóiroda) Az itteni bányakerület bányavállalatai felhivást adtak ki, amely szerint a bányákban és a föld feletti dolgozó bányászok munkaidejét a tényleg munkában töltött idő alapján állapitják meg. A szerződéses munkabért 48 koronára szállitják le. A hirdetés közli továbbá, hogy bányászok egy részét elbocsátják. A munkások és a munkásszervezetek álláspontja még ismeretlen. (MTI.)


A ruházati cikkek piacának irányzata az utóbbi napok gyors áremelkedései után némileg nyugvópontra jutott. Az árak azonban erősen tartják magukat, ami elsősorban a nagy keresletnek tudható be. Konfekcionált férfiruhákból, főleg cseh, osztrák, német és némi belföldi árú van piacon. A cseh árút a szokol magas árfolyama annyira megdrágította, hogy azt alig keresik, annál nagyobb érdeklődés tapasztalható németországi árú iránt. Kamgarn férfiöltöny Ia 14-18.000, IIa 9-15.000, seviot öltönyök Ia 12-17.000, IIa 10-15.000, silányabb szövetből készültek 8-12.000 korona. Fiú-öltönyök 4-7000 koronába kerülnek. Jóminőségű őszi felöltők ára 8-13.000 korona között váltakozik. Az árak köznapi piaci árúra vonatkoznak, míg a különleges finomságú, vagy szabású ruhák ára megfelelően magasabb. 


Magyar szabócikkek (úgynevezett parasztárú) árai a cseh korona erős emelkedése következtében igen szilárdak. Pamutnadrágzeug 840 koronától, pamut-strux 1250 koronától, pamut kabátbélés 640 koronától, clott 680 koronától, 60 cm. széles fustian 750 koronától kapható méterenként. 


Nyers zsírgyapjú kg.-ja nagy vételnél 500-600 és 700 korona mennyiség szerint, kész fonalak kg.-ja nyersben 6-8-as számig 2400-tól 3000 koronáig. Fonalvétel idegen valutában megadva olyképpen történik, hogy az árú leszállításakor érvényes idegen valuta koronaértéke fizetendő. A jelenlegi magas pamutárak mellett lenből vagy kenderből készült anyag ára körülbelül egy színvonalon áll, dacára annak, hogy a pamut-árak normális viszonyok között legalább 20-40%-al olcsóbbak szoktak lenni. 


Az orosz pokol

Az oroszországi éhezőket segítő lengyel segélyző-bizottság propaganda iratot adott ki, amely többek között a következő borzalmas képet tárja fel az éhhalállal viaskodó oroszokról: egyhelyütt a padlón holtan találták az éhhalált halt anyát, mellette a tizenkét éves fiának rettenetesen feldarabolt holttestét és előtte térdeplő helyzetben megmerevedve ennek idősebb bátyját, egy húsz éves ifjút, aki görcsösen összeszorított kezében kést szorongatott. Fogai között még látni lehetett fiatalabb öccse holttestéből származó húsdarabokat. A város utcáin az ebek az emberi holttestek csontjaiért marakodnak. Valamennyi temetőt felásták, a holttesteket kifosztották ruházatukból és a fehérneműből. Puffadt hasú, éhező gyermekek százával csavarognak és keresgélnek ételmaradékok után.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nyaralás tehénistállóban (Hollandia) Gyermekek ebédlője istállóban (Hollandia) Amerikai búza az éhező oroszoknak (1922)
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98