Dtum
Login with Facebookk
1922 | Szeptember

A korona stabilizálása után

A nemzetgyűlés drágasági bizottsága a téli tüzelőfa ellátást tárgyalta a héten.
Szokás szerint szakértőket hallgatott meg s az egyik szakértő Purébl fővárosi tanácsnok volt. A fa ára nagyon drága többek közt azért, mert a Horthy-alapra beszedendő egy százalék jutalék kivetése olyan késedelmesen történik, hogy az áru fekbéres lesz és hogy a Devizaközpont csak egy esetben a főváros saját szükségletére beszerzett fája árának kifizetésekor a késedelmes kiutalással tizmillió korona kárt okozott. 

A Devizaközpont felállitásakor pár óráig felemelkedett koronánk értéke 0,39-re, hogy azután gyors iramban térjen vissza oda, ahol már volt. Ha a Devizaközpont nem tudja a koronát stabilizálni s csak hátrányai mutatkoznak, nincs létjogosultsága. Lássák be végre az illetékes tényezők, hogy a kereskedelem megy tönkre a Devizaközpont miatt. Hisz a kereskedő még nehezebben jut devizához, mint a főváros és még ez is tizmillióval károsodik csak egy utalványozásnál. 

A valuta megjavitása ma már nem lehet cél, csak az állandósitás, hogy aztán valamilyen formában áttérhessünk az arany fizetési eszközre. De egyszer végre már ki kell mondani, amit minden felelős tényező és mindenki, aki figyelemmel kiséri a gazdasági eseményeket, tud, hogy a husz koronás bankjegyünk vásárló ereje soha sem lesz egyenértékü egy husz koronás arannyal és a pénzügyi kormányzatnak épp az a feladata, hogy a korona stabilizálás után olyan pénznemre térjen át, mely számjegyekben is az aranyértéket fejezi ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98