Dtum
Login with Facebookk
1923 | Február

Két uj telefonközpontot állitanak fel

A világháboru alatt teljesen leromlott a budapesti telefonközpontnak hálózata, amelyet a háromhónapos kommunista gazdálkodás tovább pusztitott annyira, hogy ma a kereskedelemügyi kormány egyik legfőbb gondja a telefonközpont teljes karbahozatala. E célból már hosszabb idő óta sürgős munkálatok folynak a posta- és távirda vezérigazgatóságánál, ahol nagyszabásu terveket dolgoztak ki a főváros telefonszolgálatának fejlesztése és tökéletesitése céljából. 

A kereskedelemügyi miniszter már megállapodást létesitett a pénzügyminiszterrel arra nézve, hogy amint az ország pénzügyi helyzete megengedi, azonnal hozzáfognak egy uj postapalota felépitéséhez, amelyben a Koronaherceg-utcai budapesti postaigazgatóságot és a Szerecsen-utcai pestvidéki postaigazgatóságot helyezik el, azonkivül ott uj telefonközpontot állitanak fel, amelyben a budai összes telefonhálózatok nyernek elhelyezést. Az uj postapalotát a Széna-téren szándékoznak felépiteni és az erre vonatkozó terveket már el is készitették. 

Ezzel kapcsolatosan szaporitani szándékoznak a pesti oldalon is a telefonközpontok számát. A koronaherceg-utcai postapalotában a kiköltözködő postaigazgatóság helyiségeiben állitják fel a tervek szerint az uj telefonközpontot, amelyre már azért is szükség van sürgősen, mert a Nagymező-utcai Teréz telefonközpont a hosszu és folytonos használat alatt teljesen elpusztult.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az első dróttalan telefonbeszélgetés London és New-York között A Telefon-palota a Nagymező-utcza felől A Nagymező-utczai Telefon-palota nagy kezelő-terme A Józsefvárosi telefonközpont
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98