Dtum
Login with Facebookk
1923 | Február

A III. ker. TVE nemzetközi boxolóversenye

Nagy külső siker, mérsékelt sportbeli siker

Zsúfolt padsorok előtt pénteken este fél kilenc órakor folyt le a régi képviselőházban a III. ker. TVE nemzetközi boxolóversenye. A benevezett és hirdetett osztrák boxolók közül csak a gráci Ross és Piskatschek jelent meg a ringben, míg a többi agyonreklámozott osztrák helyett közepes klasszisú versenyzők jelentkeztek.

Ennek ellenére is eléggé érdekes és változatos küzdelmeket láttunk, bár az osztrák reprezentánsok távolmaradása folytán nem tudunk megfelelő összehasonlítást tenni az osztrák és a magyar boxoló sport nívóját illetően.

Egyébként a verseny legérdekesebb mérkőzése Worm (Fünfhause SC) és Horváth József, a Lapterjesztők kitűnő boxolója között folyt le. Worm még junior boxoló, mégis szédületes technikát és bámulatos gyorsan keresztül vitt akciókat mutatott. Már az első menet második percében bedagasztotta ellenfelének a jobbszemét s Horváth természetesen ezzel a nagy hátránnyal volt kénytelen – dicséretére legyen mondva – a további küzdelmet folytatni.

A következő két roundban mindkét boxoló részéről egymást érték a szebbnél-szebb akciók és ütések, mígnem a mérkőzés végén a vezető bírója legújabban elfogadott szabályokra való hivatkozással döntetlen eredményt hirdetett ki. A szavazólapok áttekintése után azonban megállapíttatott, hogy Worm javára 2 és fél pont különbség volt.

Ezen az alapon a mérkőzés tulajdonképpeni győztese a rokonszenves osztrák boxoló, bár Horváth a sérülés által szenvedett nagyhátrányt tekintve, igazán elismerésre méltó munkát produkált.

Ross (Herkules, Graz) első klasszisú boxoló stílusát mutatta, azonban képességeinek kimutatására kevés alkalom nyílott, mert ellenfele, Czigány Zoltán, már a második menetben feladta a küzdelmet, azonban még így is néhány bámulatosan precíz ütés leadására talált alkalmat.

A többi osztrák versenyző közül Piskatschek (Herkules, Graz) egy teljes klasszissal jobb volt ellenfelénél, Jakab Józsefnél és pedig különösen állóképesség dolgában, míg a másik két osztrák, Ahartz és Schowortzenr (mindkettő a bécsi Fünfhauser SC boxolója) csak gyengén tudta helyettesíteni a versenyről távolmaradt Vitkovicot és Vrbancicot.

A mérkőzéseket nagy és előkelő közönség nézte végig, amelynek soraiban helyet foglalt Molnár Dezső altábornagy is. A versenyt Komjáthi Béla, Hegedűs Péter és Szabó Endre ügyesen rendezték.

Részletes eredmény:
Légsúly: Adler Zsigmond (III. ker. TVE) győz Beregi Andor (Lapterjesztők SC) ellen.

Pehelysúly: Piskatschek (Herkules,Graz) győz Jakab József (III. ker. TVE) ellen.

Könnyűsúly:
Lövig Béla (Lapterjesztők SC) győz Ahurtz (Fünfhauser SC) ellen.

Középsúly: Máté György (Lapterjesztők SC) győz Schwartzer (Fünfhauser SC) ellen.

Weltersúly:
Worm (Fünfhauser SC) – Horváth József (Lapterjesztők SC) eldöntetlen.

Revánsmérkőzése:
Berwaller Andor (III. ker. TVE) győz Scheiber Béla (BAK) ellen.

Nehézsúly: Ross (Herkules, Graz) – Czigány Zoltán (III. ker. TVE) Czigány feladta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lövig és Szegő mérkőzése Albin Ross gráci boxbajnok
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98