Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

A Fővárosi Színház merénylői az ügyészségen

Adorján Gézát nem fogták el.

 

A Hétfői Hirlap tudosítójától.


A Fővárosi Színház elleni merénylet ügyében a rendőrség a letartóztatott tettesek közül kilencet átszállitott az ügyészség fogházába. Ezek Heffner Gyula 31 éves mérnök, Balkó József 18 éves dijnok, Verses Géza 21 éves dijnok, Söhn Sándor 21 éves biztositása tisztviselő, Hernegg Ferenc 21 éves, Konacsics Artur 19 éves, Blassek Albin 19 éves egyetemista hallgatók. Márffy József 24 éves banktisztviselő és egy fiatalkoru gimnáziumi tanuló.

 

Az ügyészségen egy előadó ügyésznek osztják ki a pör iratatit, aki dönteni fog, hogy valamennyi terhelt ellen inditványozza-e az előzetes letartóztatás fentartását, avagy közülük saját hatáskörében nem helyez-e egyeseket szabadlábra. Az ügyészség döntése után az iratok a soros vizsgálóbiróhoz kerülnek.


Szombat este a Fővárosi Színház ügyében különböző hirek keltek szárnyra arról, hogy a rendőrség Ébredő Magyarok Egyesületének titkárát, akit egyébként köröznek, elfogta.

 

A kósza hirre vonatkozólag munkatársunk kérdést intézett Andréka Károly főkapitány helyetteshez, aki kijelentette, hogy a hírből semmi sem igaz, nem pedig azért, mert Adorján Géza dr. nem tartózkodik Budapesten, hanem megszökött.


A rendőrség körözőlevelet adott ki ellene, azonban elfogatásáról eddig semmi hír nem érkezett.
A nyomozás során egyébként ujabb fordulat nem állot be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98