Dtum
Login with Facebookk
1923 | Október

A svábhegyi automobilverseny

Sorra dőlnek a rekordok. – Rützler Hermann (Bécs) nagy sikere. – Öt kilométeren 4 p. 01 mp-et futott Steyr versenykocsin. – Harmincezer néző a Svábhegyen.

Több mint negyvennyolc órás esőzés aggasztotta a svábhegyi versenyre készülő versenyzőket és a közönséget, amely szokatlanul nagy érdeklődéssel várta a ritka látványosságot. Vasárnap virradóra azonban elállott az eső, kiderült az ég boltozata s reggelre szép időre ébredt a főváros.

Valósággal zarándoklás indult meg erre a Svábhegy irányába s délelőtt 10 órakor, amikor a jelt megadták a versenynek a megkezdésére, leginkább harmincezer ember népesítette be az Istenhegyi-utat és a környező magaslatokat.

A svábhegyi verseny, valamint a verseny iránt megnyilvánult érdeklődés, az automobilizmus és általában a motorsportok példátlanul nagyfokú fejlődésének a bizonysága s kézen fekszik a megállapítás, hogy a fejlődésnek az impozáns útjára a Királyi Magyar Automobil Club fényesen sikerült versenyei, nemkülönben a sajtó támogató propagandája irányította a motorsportokat.

a régi rekordok sorozatos megdöntésének a napja volt, mert csaknem minden kategóriában, úgy a motorkerékpárokéban, mint a túra és verseny-automobilokéban az eddigi eredményeket lényegesen megjavították. Ez a tény nemcsak a motorsportok művelőinek nagy haladását, hanem a motoripar hatalmas fejlődését is mutatja.

A motorkerékpárosok közül Derill Lipót (36. startszám) Zenith gépen. Egyben a KMAC vándordíjának 1923. évi győztese. Nyerte a KMAC arany (vermeille) plakettjét és Beliska Sándor díját.

A túraautomobilok közül Rützler Hermann (26. startszám) Steyer gépen. Ideje 4 p. 29 3/4 mp. Nyerte a KMAC arany (vermaille) plakettjét és a kereskedelmi miniszter díját. A KMAC-nak úrvezetők részére kiírt vándordíját nyerte Delmár Valter Steyer gépen 121.7 ponttal.

A legjobb időt a versenyautomobilok II. alosztályában Rützler Hermann érte el Steyr versenygépen (43. startszám) 4 p. 1 mp. (pályarekord). Nyerte Andrássy Sándor gr. vándordíját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hermann Rützler Steyr-gépkocsijával első díjat nyert a svábhegyi versenyen Bárdi Imre Mercedes-kocsiján a svábhegyi autóversenyen Landauer Béláné az egyetlen hölgyrésztvevő Ágoston Manó (Lancia) Arno Kerner (Praesto)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98